Térerő − acélszobrászati workshop

Cseri László

Komlón 2016 óta minden évben sor kerül az acélszobrászati workshopra a Lakics Acélszobrász Kft. jóvoltából, melynek során különös műalkotások látnak napvilágot. Cseri László fotóesszéje az idei termést mutatja be.

 

A Lakics Acélszobrász Kft.-t Lakics Péter, az LP Portfólió Kft. tulajdonosa alapította 2017-ben, mert mindig is elkötelezett híve volt az alkotói munkának. Az ezt megelőző évben még a Lakics Gépgyártó Kft. rendezésében, került először sor a workshopra, melynek sikere alapján döntött úgy, hogy komolyabban szeretne a témával foglalkozni, immár TÉRERŐ néven.

A 2016-os év folyamán a kft. megkereste a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Szobrászati Tanszékét azzal a szándékkal, hogy munkalehetőséget, alkotási lehetőséget biztosítson szobrászhallgatók számára, első alkalommal kísérleti jelleggel. A 2016-os év nyarán sikeres acélszobrászati művésztelepet szerveztek a tanszékkel együttműködve hat fő részvételével: négy a szobrászképzésben résztvevő graduális hallgatóval, egy korábban végzett szobrászművésszel, illetve egy szobrászművész oktatóval.

2017-ben TÉRERŐ elnevezéssel a művésztelep időtartamát a korábbi egyről két hétre növelték a hatékonyság és az elkészítendő műalkotások palettájának növelése érdekében. A résztvevők köre szobrászművész doktoranduszokkal és külföldi szobrászművészekkel is kiegészült. A szobrok az üzemcsarnokban készültek, így az üzemben dolgozó szakemberek naponta szembesülhettek a művek születésével, egyfajta közvetlen kommunikáció alakult ki a gyári termelés közegében az alkotás folyamatáról. A program 2018-ban és 2019-ben is hasonló körülmények között folytatódott: a szobrászok gyári alkalmazottként veszik fel a munkát és az eszközöket minden reggel, de az ő kezük által a felhasznált alkatrészekből nem turbina, hanem műalkotás születik.

A 21. századi professzionális ipari környezet, a robosztus alkatrészek megmunkálására alkalmas gépek, technológiák használatának lehetősége, illetve a gyári szakemberekkel történő együttműködés kihívás elé állítja, nap mint nap kimozdítja a művészeket a kisebb léptékű műtermi közegből és gondolkodásmódból. Itt lehet olyan nagy formai összefüggésekkel, új technikai megoldásokkal kísérletezni, kötöttségek nélkül, amire a művészeknek a kötött tervű köztéri megrendelésekkor nincs általában lehetőségük.

A program célja az is, hogy egyetemi szobrászhallgatók, doktoranduszok együtt dolgozhassanak tapasztalt szobrászokkal, szakemberekkel, ezzel megvalósítva az egyetemi oktatás kontinuitását is. Külföldi szobrászok, határon túli magyar, illetve hazai alkotóművészek egyaránt részt vesznek a programban, igy a különböző generációk és kultúrák egymásra hatása is fontos szerepet kap a kéthetes műhelymunka során.

Az idei workshop résztvevői: Becskei Andor szobrászművész; Berkes Csilla szobrászhallgató; Csizek Tamás szobrászhallgató; Dvoracsek Éva, a Lakics Kft. munkatársa; Éles Lóránt diploma előtt álló szobrászhallgató; Gaál Tamás szobrászművész; Getto József diploma előtt álló szobrászhallgató; Nikola Macura (Szerbia) szobrászművész, tanár; Mosonyi Tamás szobrászművész; Tóth Tamás szobrászhallgató; Miguel Angel Velit (Peru) szobrászművész.

2019-07-29 16:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek