Pécsi filmklubok

Vermes Nikolett

A filmkultúra szerves része a művek elemzése, feldolgozása. Többek között ezt a célt szolgálják a különböző pécsi filmklubok, melyekből jócskán akad a városban. Vermes Nikolett írása.


Dr. Stark Filmklub

A Dr. Stark Filmklub kiállta az idő próbáját, 27 éve működik töretlenül. Ahogy a helyi mozik bázisa változott, úgy vándorolt a filmklub is, szervezőkkel, aktuális premierekkel és a klubtagokkal. Itt meg kell említeni a filmklub mindenkori vezetőjét, Dr. Stark Andrást, akit pályája során végig foglalkoztatott a filmművészet és a pszichoterápia kapcsolatának kérdése, és aki tavalyelőtt bekövetkezett haláláig szervezője volt a – kezdetben Micimackó néven ismert – filmklubnak. A pszichiáter által meghatározott alapvetés máig változatlan. Olyan, újonnan bemutatott művészfilmek láthatók a filmklubban, melyek kendőzetlenül reflektálnak az aktuális társadalmi problémákra. A koncepcióhoz hasonlóan a klubtagok hozzávetőleges száma sem sokat változott az évtizedek alatt. Jellemzően 90-100 fő látogat el a vetítésekre a nyugdíjas korosztálytól az egyetemistákig. Abban a percben, amikor Varga Gabriella, az Apolló mozi munkatársa avat be a filmklub mindennapjaiba, négy szabad szék maradt a nagyteremben. A közösségé formálódó társaság némi túlzással úgy tartja: kihalásos alapon lehet bejutni. A szezon szeptember közepétől június közepéig tart, ebben az időintervallumban – ünnepnapok kivételével – minden hétfő este nyolc órakor kezdetét veszi a beszélgetés. Ilyenkor Árkovits Amaryl moderálásával a klubtagok az előző héten látott filmmel kapcsolatos véleményeiket osztják meg egymással, nem ritka, hogy a benyomások megbeszélése sokszor vitába torkollik.

A kortárs kísérleti film világa

Az Apolló mozi idén év elején egy régóta tervezett együttműködést valósított meg. A művészmozi a Bölcsészettudományi Kar Filmtudományi Tanszékével karöltve együtt szervezi A kortárs kísérleti film világa filmklubot. Lichter Péter vendégoktatónak köszönhetően itt magyar, illetve európai rövidfilmek kerülnek színre. A filmeket 70-80 perces blokkokban vetítik, amit a látottak megbeszélése követ Lichter Péter moderálásával. A filmklub célja az értő közönség megszólítása, így itt jelentősen kevesebb nézőről beszélhetünk, akiknek egyelőre elegendő helyet kínál a kisterem is. Az eddig három alkalommal szervezett filmklubon körülbelül 30 – túlnyomórészt filmszakos – egyetemista vett részt. Hogy a résztvevők száma hogyan alakul, arra még korai lenne választ adni, mindenesetre az Apolló mozi számára nagyon jó jel, hogy egy ilyen kisebb csoportot is képes megmozgatni.

Goethe Mozi

A filmklub középiskolásoknak szól, „zártkörű” csoport. Hiszen ide kifejezetten német nyelvet tanuló diákok jönnek azokból a pécsi középiskolákból, ahol német nyelvoktatás folyik. Érkeznek például diákok a Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumból, a Leőwey Klára Gimnáziumból és számos más intézményből. A Goethe Mozi filmklubot az Apolló mozi a pécsi Lenau Házzal (magyarországi német kisebbség kulturális intézményével) közösen szervezi, míg fenntartását a Magyarországi Goethe Intézet támogatja. Ennek köszönhetően a gyerekek ingyen vehetnek részt a kortárs német nyelvű filmek vetítésén, azonban a művek nem a nagyterem soraiban képezik vita vagy egyetértés tárgyát, hanem a tanórán. Minden második csütörtökön 70-80 diák vesz részt a filmklubon.

A Lenau Ház a Német Filmklubnak is otthont ad, amely ősztől tavaszig, kéthetente kedden, este 19 órakor tart vetítéseket. A filmek műfaja mindig változó, az ifjúsági filmektől a vígjátékokig számos alkotással találkozhatnak a résztvevők. A filmeket eredeti nyelven, német felirattal vetítik.

TFT (titkos filmklub társaság)

Mint arra az elnevezés is utal, titkos filmklubról van szó, amely a nézői igények alapján született. Szintén friss kezdeményezés van kibontakozóban, a TFT tavaly decemberben indult. Itt jellemzően olyan kultikus filmeket nézhetünk újra, mint A Gyűlölet, A Chihiro Szellemországban, vagy épp olyan rendezők alkotásit, mint Emir Kusturica és Rainer Werner Fassbinder. Ám a bejutásért meg kell dolgozni, annyit azonban elárulhatunk, hogy kéthetente rendezik meg a TFT-t, valamint hogy jelenleg pályázati finanszírozásból tartja fenn az Apolló.

MK Filmklub

A Művészeti Kar által szervezett filmklub nyilvánvalóan kevesebb embert képes megszólítani, mint az állandó látogatókkal rendelkező Apolló mozi. De a szervező, Ferenci Erazmus ezt egyáltalán nem bánja, így családias hangulatban telnek a vetítések. A szorgalmi időszakban heti rendszerességgel szervezett filmklubban általában 15-20 (rendszerint képzőművész és grafikus) hallgató van jelen, ez a szám témától, rendezőtől függően változik. Az MK Filmklub célja (oktatási szándékkal) a klasszikus művészfilmes hagyomány megismertetése és feldolgozása. Ehhez mérten minden félév más témával, stílusirányzattal foglalkozik. Az elmúlt években az olasz neorealizmus, a csehszlovák, francia, német, brit, svéd és amerikai újhullám kiemelkedő darabjai kerültek előtérbe, míg a tavaszi félév során a rendszerváltás előtti évtizedek új filmnyelvet kidolgozó, magyar alapműveit veszi sorra a filmklub (Szerelmem, Elektra; Nárcisz és Psyché; Kárhozat; Csontváry; Ötödik pecsét). A vetített filmeket Ferenci Erazmus, az elektronikus zenei szak alkalmi óraadója határozza meg a kari kollégák, filmes ismerősök és hallgatók javaslatait figyelembe véve. A művek elemzésére azonban már nem a klasszikus módon kerül sor. A hallgatók nem feltétlenül szóban dolgozzák fel vizuális élményeiket, hanem inkább saját műalkotásaikba építik azokat. Ugyanakkor természetesen a diskurzusra is sort kerítenek, ha nem is a Zsolnay Negyedben, a közeli Szabadkikötőben mindig van lehetőség megvitatni a látottakat.

Vadfüge Filmklub

Negyedik éve havi rendszerességgel a legalkalmasabb keddi napon moziteremmé avanzsál a Pécsi Püspökség Magtár Látogatóközpontja. Itt szerveződik ugyanis a Pécsi Egyházmegye filmklubja Kling László képzőművész, a PTE Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszékének oktatója keze alatt. Jellemzően 50 – több korosztályt képviselő – főből áll az aktív tagok száma, ám a szervezők nem szeretnének határvonalat húzni, ha többen érkeznek egy alkalommal, csak örülnek, hely mindig van az új tagok számára.

A vetített filmek kiválasztásában Kling László mellett döntő szerepe van Dr. Gáti Ágnes pszichiáternek is, kettejük tervei alapján főleg a lelki értékek kiemelését és bemutatását közvetítő alkotásoké a főszerep. Ugyanakkor fontos, hogy ezek a munkák a modern filmművészetet is képviseljék, mint az Ádám almái, a '87-es Babette lakomája vagy a legutóbb vetített klasszikus; az '59-es Zsebtolvaj.  A belső, lelki út megtalálását boncolgató alkotásokról a vetítések után a szervezők moderálásával zajlik beszélgetés. A vitába torkolló beszélgetések ritkaságszámba mennek, nem úgy, mint a konklúzió levonása és feldolgozása. Ennek alapján minden Vadfüge Filmklub a tanulságok kiemelésével zárul.

2019-05-02 16:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek