A Hotel Palatinus

Cseri László

A pécsi Király utca számos építészeti és kulturális kincset tartogat a látogató számára. Itt található a Vasváry-ház, a Líceum templom, a Nemzeti Színház. És itt található egy különleges épület, a több mint százéves Hotel Palatinus, amelyet Cseri László fotóesszéje mutat be.

Az 1900-as évek elején Hamerli Imre kesztyűgyártó kezdte el tervezgetni egy szálló építését a Király utcában. Az elhatározást tett is követte, és a gyárüzem helyén, amely a Király utcában volt, 1913-ban megkezdték az építkezést. A szecessziós stílusú, háromemeletes szálló villámgyorsan, 1915-re már fel is épült Pilch Andor tervei alapján Zsolnay kerámiadíszekkel, Róth Miksa üvegablakaival. Az elegáns homlokzaton a következő felirat volt olvasható: Pannonia Grand Hotel.

Az új szálló a kor minden igényét kielégítette, színvonalas kávéház és étterem is helyet kapott benne. A hotel és annak bálterme azonnal a város legpatinásabb, legelőkelőbb helyévé vált, jelentős kulturális események − jogászbálok, koncertek, színházi előadások− színhelye lett. Erről tanúskodik egy emléktábla is az épület falán: „Itt, a Pannónia nagytermében hangversenyezett 1923. október 30-án Bartók Béla (1881–1945)”. Később még forgószínpaddal is emelték a rendezvények színvonalát, majd itt nyitották meg a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházat, amely azóta új helyre költözött. A bálterem pedig már a világhírű zeneszerző, Bartók Béla nevét viseli. Ebben a teremben fellépett többek között Dohnányi Ernő, Gertler Endre és Fischer Annie is.

Hamerli Imre nagy fantáziát látott a szállodában, kezdetben ő maga is irányította. Sajnos a háború után beköszöntő gazdasági válság következtében egyre több nehézséggel kellett szembenéznie, így bérbe adta a szállodakomplexumot, amely 1924-ben a Dunántúli Bank Rt. tulajdonába került. A Hamerli család emlékét a szálloda falán emléktábla őrzi.

A Pannónia Grand Hotel több mint hatvan évig üzemelt, a szállodát 1975-ben keresztelték át mostani nevére, Hotel Palatinusra. Renoválása, felújítása tizenhárom évig tartott, 1976-ben kezdődtek az átalakítások és 1988-ra nyerte el mai külsejét. A főutcára néző lakosztályaiban olyan neves vendégek laktak már, mint José Carreras, Plácido Domingo, Jiri Menzel vagy a Habsburg dinasztia több tagja.

2019-04-30 09:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek