Weininger Andor a magyar bauhäuslerek egyike volt, aki hosszú élete során a huszadik századi művészeti világ számtalan kontextusában alkotott, képzőművészeti munkássága azonban sokáig rejtve maradt úgy a hazai, mint a nemzetközi művészettörténeti diskurzus előtt. Az 1910-es években Pécsett indult Weininger képzőművészeti útkeresése, majd 1921 és 1928 között a weimari és dessaui Bauhausban teljesedett ki a geometrikus absztrakció felé. Már érett művészként érkezett Berlinbe, ahol egy évtizeden át a szürrealizmushoz köthető stílusban dolgozott. 1938-ban elhagyta a náci Németországot és 1951-ig Hollandiában élt, ahol a második világháború után a helyi művészeti életbe kapcsolódott be újabb, szürrealista-biomorf képeivel. Ezt követően családjával Észak-Amerikába emigrált: kezdetben Kanadában, Torontóban élt, itt a művészeti pezsgéstől elszigetelten dolgozott sajátos nonfiguratív munkáin. 1958-ban New Yorkba költözött, ahol élete végéig lakott. Ez a hosszú, nyugodt alkotással töltött kései időszak hozta meg Weininger életművében a szintézist: a geometrikus absztrakcióhoz visszatérve a Bauhausban megkezdett művészeti problémák kidolgozása mellett a legújabb amerikai művészeti irányok is megérintették gondolkodását. Weininger azonban nagyon kevés kiállításon szerepelt életében, és műveit nem is adta el, így szinte teljes életműve személyes archívumában maradt. Munkásságának felfedezésére csak az 1990-es években került sor.

A Két figura című olajfestmény fontos kivétel, hiszen a mű 1970-ben, a művész ajándékaként került a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe. Ezt megelőzően pedig a Passuth Krisztina által a budapesti Műcsarnokban megrendezett XX. századi magyar származású művészek külföldön című kiállításon szerepelt Weininger De Stijl kompozíció című alkotásával együtt. Ez volt az a kiállítás, ahol a magyar közönség először találkozhatott a hazáját 1921-ben elhagyó művész néhány alkotásával. A mű az 1960-as években készült New Yorkban, azonban első változatát Weininger kis méretben 1945–1946-ban készítette Amszterdamban. Ez a kép szerepelt a művész özvegye által rendezett első, 1990-es életmű-kiállításán is, amelyet Európa és Észak-Amerika számos múzeumában bemutattak. A kompozíció geometrikus absztrakt és biomorf szürrealista elemekből áll össze, középpontjában egy zöld és egy kék színű, absztrakt alakkal, amelyek épphogy csak figuratív hatásúak: egy-egy, középen lyukas, egymásra helyezett „testet” és „fejet” formázó amőbaformából állnak össze. A két figura hátterét – részben az alakokat is átmetsző – halvány szürke, kék, rózsaszín és sárga sávozású háromszögek töltik ki. Ezek a geometrikus absztrakt formák finom átmeneteket, áttűnéseket képeznek, ahogyan egymást metszik, egyszerre harmonikus és dinamikus hangulatot kölcsönöznek a festménynek.

Weininger Andor (1899–1986): Két figura, 1945–1946/1960-as évek
vászon, olaj, 41×45 cm
Jelzés nélkül
A Janus Pannonius Múzeum tulajdona
leltári szám: 70.451

A kompozíción Weininger művészetének számos, egész munkásságát jellemző problémaköre megfigyelhető. Az egyik ilyen jellegzetesség a különböző rétegek egymásra építése. Weininger munkásságában az eltérő struktúrák és elképzelések ötvözése folyamatosan jelen volt: már a Bauhaus hallgatójaként sem elégedett meg egy-egy mester által közvetített világkép adaptálásával, hanem a különböző gondolatok elegyítésére helyezte a hangsúlyt műveiben. Például a Theo van Doesburg által bevezetett De Stijl­-esztétikát és Kandinszkij szín- és formaelméletét is merészen egyesítette önálló alkotásain. A másik kiemelendő jellegzetesség pedig a geometrikus absztrakt és biomorf, figuratív szürrealista elemek egyesítése. Weininger életművében a szürreális álomvilág megjelenítése igen különböző műveket eredményezett. A Németországban és Hollandiában, az 1930-as és 1940-es években készített munkáit inkább figuratívnak mondhatjuk: ezek sok esetben egyfajta természetfeletti történetet mesélnek el, a rajtuk szereplő figurák pedig azonosíthatók a történetek szereplőiként. Ezzel szemben a Kanadában, az 1950-es években keletkezett alkotásai nem ábrázolnak alakokat: biomorf absztrakt alakzatok ritmikus, dekoratív elrendezéséből létrehozott kompozíciók, amelyeken Weininger a különböző technikák elegyítésével szabad és játékos felületeket alakított ki.

Weininger a második világháborút a nácik által megszállt Hollandiában vészelte át. Kezdetben a tengerparti Scheveningenben lakott, majd 1942-től Amszterdamba költözött, ahol a holland író, Til Brugman lakásában élt. Weininger szoros barátságot alakított ki az íróval, akivel korábban Raoul Hausmann és Hannah Höch társaságában találkozott Berlinben. Lakásán Brugman magángyűjteményének darabjai, Mondrian, Rietweld, Schwitters, Höch és Liszickij művei között dolgozhatott Weininger. Az újrakezdés lehetősége 1945-től ismét felkeltette Weininger alkotóvágyát: ekkor újult erővel tért vissza a háború előtti szürrealista stílusához, de ezzel párhuzamosan geometrikus és biomorf absztrakt munkákat is alkotott. 1948-tól Hollandiában számos kortárs művészeket bemutató kiállításon szerepelt, többek között a Stedelijk Museumban és a Fodor Museumban – a CoBrA alapító tagjaival közösen –, és tagja lett a kortárs művészeket tömörítő Creatie csoportnak is. Ekkoriban ismét foglalkozott a Bauhausban töltött évek alatt készített geometrikus absztrakt munkáinak továbbfejlesztésével: a De Stijl stílusa által is inspirált munkái kiállításokon is szerepeltek. Ezeknek a műveknek a sorába illeszthető be a Két figura első kompozíciója is, amelynek az 1960-as években készített, felnagyított, kiállításra szánt változata ma a magyar bauhäusler életművének kiváló reprezentánsa a pécsi múzeum gyűjteményében.