A nyelv művelésében az a szép, hogy a korral változik. Így jutottunk el az eposzoktól a vágánsköltészetig vagy a modern költészettől a slam poetryig, a műfajig, amit egyre több alkotó képvisel. A magyar példát nézve itt van Süveg Márk (Saiid), Závada Péter (Újonc), Simon Márton és Kemény Zsófi. Közös bennük, hogy nem csak slammerként, költőként is ismerjük legtöbbjüket. Persze már önmagában az elnevezésről sem nehéz messzemenő következtetéseket levonni, konkrét definíciója a slam poetrynek mégsincs. Ha egy mondatban szeretnénk összegezni: az irodalom és a színház közös halmaza, ami olyannyira kötetlen, hogy se nem költészet, se nem előadóművészet, egy modern stílus, mely szóban, de annál inkább is élőben hatásos – messziről sem egzakt! Ám Kálmán C. Györgynek sikerült egy szóba sűrítenie: „epikalíradráma”. Kifejező a kreált szó, mely alig két évtizeddel idősebb a tárgynál. A slam poetry az 1980-as évek derekán jelent meg önálló előadói műfajként – hol máshol, mint a tengerentúlon. Itthon kicsivel később, a kétezres évek elején kezdett el teret nyerni, és azóta virágzik. Ilyen formán a legtöbb hazai nagyvárosban működnek slam klubok, mint Pécsett a Sopianae Slam Poetry.

A helyi csapat története 2009 őszétől datálható, amikor összejött egy maroknyi pécsi, akik fiókverseiket és rapszövegeiket kezdték el megosztani egymással. Ezzel megszületett a pécsi Slam Poetry. Majd két évre rá, 2011-ben már határozott víziókkal álltak elő a Nappaliban. Mára pedig havonta szerveznek Sopianae Slam Poetry Klubokat, vagyis versenyeket a slammerek közt, ugyancsak a Nappali színpadán. Emellett több nagyobb fesztiválon és az Országos Slam Poetry Bajnokságokon is képviseltetik magukat, a műfajt, a várost. Ez idő alatt két klubhelyiséget is kinőttek (Csinos, Ti-ti-tá), miközben egyre több fiatal, szárnyait bontogató szerző és magában késztetést érző pécsi csatalakozott a szabadon verselő csapathoz. Saját elmondásuk szerint egy viszonylag szervezetlen, változó számú és lelkesedésű tagból álló, informális közösséget alkotnak, melynek tagjait saját szövegeik nyilvános előadása köti össze. Vannak köztük „állandó slammerek”, más városokból érkező „messziről jött slammerek”, és minden klubesten ott vannak az első alkalommal próbálkozó „slamszűzek” is. A veterán halmaz képviselői közt tudhatjuk Tengler Gergelyt (TG), Nemes Márkot, Dénes Szilvesztert és Kövér Andrást (Kövi), akik mind indultak már az említett Országos Bajnokságon. Magáért beszél, hogy két éve csapatslam-bajnok lett a pécsi Bla-Bla-Bál formáció, Tengler Gergely és Tatai Gergő.

Vagyis a Sopianae Slam Poetry aktívan szervezi a slam versenyeket, melyekhez hasonló szerzői felolvasás aligha van. Egyik sajátossága a műfajnak, hogy adott idő áll rendelkezésére a közönség elé lépő slammernek. Ez összesen 3 perc 15 másodperc. Ennyinek elégnek kell lennie, hogy az előadó átadja mondandóját. Ha ez mégsem történik meg és a szerző elragadtatja magát, a versenyeken súlyos pontlevonásokkal büntetik érte. Az alapvető szabályok keretet adnak az előadásmódnak, persze még így is marad tere az önkifejezésnek. Messze a legszemléletesebb eset erre a lánykérés, melyre az egyik Sopianae Slam Poetry Klub alkalmával került sor. Kevésbé romantikus ugyan, de az is előfordult, hogy az induló slammer rögtönzéssel próbálkozott – igaz, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ezzel ellentétben az a gyakori, amikor a slam poetry képviselői előre megírt szövegekkel dolgoznak a színpadon – legalábbis a pécsi brancs biztosan. A költeményeket természetesen szabad memorizálni, de mindig vannak a telefonjukról felolvasó előadók is. Ezzel a módszerrel lehet vitatkozni, annyi biztos: formabontónak számít. Aki mégis a klasszikus értelemben vett szövegtanulás, így az emlékezetből történő szavalás mellett dönt, plusz pontot kap (közelebb kerülve az elérhető legmagasabb, 31 ponthoz). Az értékelési rendszer minden slam közösségben megegyezik, abban viszont kitűnik a Sopianae Slam Poetry Klub, hogy egyedül náluk jár jutalom pont a memorizálásért. Máshol ezt elvetik, hiszen az előadásmódtól függetlenül is érvényesül a költemény: a szabad formájú vers, melynek forrása lehet bármi, az egészen bagatell chipses zacskótól kezdve a létezés szorongató korlátain át személyes tragédiákig. Viszont az sem ritka, hogy költők műveihez nyúl a slammer. A példa kedvéért: a Nappaliban már rendeztek Csorba Győző-emlékestet, ahol Csorba-versek szolgáltattak inspirációs alapot. Kerüljön elő bármelyik fiókból, akármelyik telefonjegyzetből az alkotás, az előadásmód intenzitása, a hangsúlyok pozicionálása és ezekből adódóan a zsűri szavazatának elnyerése az elsődleges cél, akik az állandó zsűritag (Nagy Levente a Bagolyfészek Könyvesboltból) mellett a közönségből kerülnek ki. Ez is jól igazolja a műfaj sajátosságait: egyszerre kötött és szabad. Arról pedig, hogy a slam poetry az irodalom része-e, jelenleg is vita folyik. A közös halmaz azonban biztos.