1.
Eddig talán még nem beszéltem
Szegény Irénke néniről,
Habár Irénke némiképpen
Alapszereplő másfelől.
E nénikémnél gyakran ettem
Egészen elképzelhetetlen
Sütit-tortát, de rémeset!
A Krémes folyton szétesett,
A Piskóták nyersen rezegtek,
A töltelékük szertefolyt –
Szétplattyanó, otromba folt…
Ez már Irénkének se tetszett.
„Most mit tegyünk? – mormolta. – Nos:
Picit romos, de citromos…”

2.
Más volt a baj más alkalommal,
A tepsiben ha bennragadt,
Amit sütött nagy buzgalommal,
Pogácsa, Keksz vagy Tortalap,
Hisz égni kezdett nemsokára;
Sütő kikapcs, ablak kitárva.
Benéz Irén a tepsibe,
S annyit mond: „Nincs baj semmi se…”
A kormos képű egybesültek
– Legyen Kuglóf, Kalács, Lepény,
Piskóta, Sajtos Rúd szegény –
Szenes fenékkel ott csücsülnek,
Pislogva roppant mérgesen:
„Irénke néni, édesem…”

3.
A Rémsütik kapcsán evégett
Két törzset ismerünk tehát –
A Szétfolyó s az Odaégett
Két törzs, ámbátor egy család.
Hisz ősanyjuk Irénke néni,
Ki hogyha már megunta nézni
Az érintetlen készletet,
Kidobta, s újat készített.
A Sértett Sütemények népe
Hát dúlva-fúlva útra kelt,
Majd vándorolt, s új honra lelt:
A nagy Fondán-folyam vidéke
Kellőképpen lehangoló –
Úgy döntöttek, nekik való.

4.
S valóban az: akár a Holdon,
Kietlen és kopár e táj,
Sötét vidék, halotti, zordon…
A Csónakot – aranyszabály! –
Csücsök, a Kifli partra húzza,
S elrejti jól a visszaútra,
Majd egykettőre fönn terem
A szürke sziklaszirteken.
Igen lehangoló a látkép:
Egy rettentő kéz szerteszórt
Száz tonna óriás legót
(Kicsit dedós, de durva játék) –
Kő, sziklatömb, sok százezer,
Egymás hegyén-hátán hever.

5.
E kőtenger oly messze tárul,
A végtelenbe és tovább,
S a ködben úszó láthatárrul
– Csücsök már szinte el se lát
Odáig – mintha egy hegy árnya
Meredne égnek egymagába’,
Sötét, magányos sziklaszirt –
Ott él a roppant Vérpuding,
A Kővidékek Bűzvitéze:
A felhők közt, az égbe’ fönn,
A járhatatlan hegytetőn
Ott áll magányos sziklafészke,
S ott éldegél Csokisminyon
Kisasszony is, bizony, bizony…

6.
Csücsök a jó irányt belőve
Elindul hát a cél felé.
Lassan halad csupán előre,
A szürke kőfalak közé
Belép, botorkál botladozva,
Az úttalan utat tapossa,
Szikláról le, sziklára fel,
Hol mászik, hol pedig szökell.
Csak megy kitartón, rászegezve
Elszánt, kemény tekintetét
A felhőjárta, szürke ég
Előtt magasló messzi hegyre,
Hisz mit neki nehéz terep –
A Kiflivég merész gyerek!

7.
Megáll, hogy egy kicsit pihenjen –
De csitt! Mi volt ez? Hallja ám:
Mögötte ott egy ismeretlen,
Csoszogva és plattyogva jár…
Rekedt hangon hörögve battyog,
S visszhangot vernek mind e plattyok,
És innen-onnan erre fel
További számos platty felel.
A környező sziklák tövében
Feltűnnek most a Rémsütik
– Sötétek ők, ha szétsütik,
Mások meg félig nyersek éppen –,
S szegény Csücsök csapdába jut:
Előre, hátra sincs kiút!

8.
Feléje vánszorog csoszogva
Megannyi morcos torzszülött,
Halkan morogva és goromba
Pofákat vágva… Fuss, Csücsök!
Szaladj, Csücsök, csak szedd a lábad,
A Félresült Sereg ha támad!
Jaj, hogy rettegtem tőlük én
Anno Irénke néninél…
Emlékszem, kis tálcán kinálta:
„Sütöttem, Józsikám, neked…”
Alul szenes, fönn plöttyeteg
Sütikkel púpozott a tálca –
Ez már brikett, az meg ragad…
„Vegyél, ne kéresd hát magad!”

Nagy a bánat Sütiországban, mióta Vérpuding elrabolta a királylányt. Hiába jönnek a lovagok: a bősz Barátfüle, a marcona Vadalmatorta és a többiek, egyikük sem tudja kiszabadítani a szépséges Csokisminyont. Nem segíthet itt más, csak Csücsök, a Hős Kiflivég, János vitéz és Muhi Andris méltó utóda a királylánymentő üzletágban.