Bujdosó kovács a Búza tér fölött, az Ady Endre utcában működött örökké füstös műhelyében. Az épületből az utcára ömlött a forróság. A nagy melegben megolvadt az aszfalt, és a lópatkó időtlen nyomot hagyott a járdán. A mester házakban és lovakban, utcákban és terekben rosszul tűrte a neveletlenséget. Leginkább a bányászkodásra haragudott. Azt ismételgette, hogy élő személynek nincs keresnivalója a föld alatt, és dühöngött, mert a vasasi I-es aknát Achillesről nevezték el. Nem értette, hogy mi köze a görög mitológiai alaknak a pécsi szénkinyerő helyhez.

A görög hősről persze szó sem volt, Achilles Thommen nevén élcelődött csak az öreg. Ahhoz azonban, hogy Thommen történetét megismerjük, és hogy megértsük: miért övezte ekkora tisztelet, kicsit hátrébb kell lépnünk az időben. Egészen Bonaparte Napóleonig.

A császár uralkodásának dicsőséges szakaszában, Párizsban működött egy festőnövendék, bizonyos Robert Fulton. Eredetileg művészettörténeti tanulmányokat folytatott Londonban, majd a francia fővárosban, de roppantul érdekelte a technika is. Fölvetette egy tengeralattjáró ötletét, majd megépítette, és a Szajnán ki is próbálta azt. Nem mellesleg: gőzhajó gyártására is javaslatot tett. André Castelot remek monográfiájából tudjuk, hogy a korzikai mindkét kísérletet komolytalannak ítélte, és megvetéssel beszélt róluk. Így Fulton (egy ugyancsak kudarcos angliai kitérő, bemutató után) visszautazott hazájába, Amerikába. Napóleon utóbb, főleg az angolokkal vívott, folyamatos küzdelmei során keservesen megbánta elhamarkodott döntését…

A DGT egykori székháza a Mária utcában

Mindenesetre Fultonnak szép számmal akadtak követői Európában, közöttük két angol, John Andrews és Joseph Prichard. Javított rendszerű gőzhajóikkal kizárólagos szabadalmat kaptak arra, hogy az osztrák tartományokban megszervezzék a vízi közlekedés új formáját. Céljaik elérésére az 1820-as évek végén megalapították a DGT-t, vagyis (akkori helyesírással) a Dunagőzhajózási Társaságot. Igazi, nemzetközi cég lett, amolyan multi, ahogy mai szóval mondanánk. I. Ferenctől az osztrák és a magyar korona országainak Duna-szakaszaira szóló privilégiumot is kaptak. Nyilván csak véletlen egybeesés, hogy a vállalat első hajóját a császárról nevezték el…

Szóval, a DGT szénbányákat vásárolt, és a szén szállításához saját fennhatósága alatt álló vasutakat építtetett. Vétel útján vagy bérleti formában a – hazai méretekhez képest óriásinak számító – cég a 19. század közepétől szép lassan rátette kezét valamennyi Pécs környéki szénbányára, még az egyház tulajdonában lévőkre is. A menedzsment nagyjából nemzetközi színvonalú berendezéseket biztosított a vájvégi munkához, korszerű szociális ellátórendszert működtetett, és első rangú szakembereket hívott Magyarországra a vasútépítéshez is.

A DGT felvásárolta a szénbányákat – a Gróf Széchenyi István-akna

Achilles Thommen a DGT alapításával nagyjából egy időben született egy bázeli kádármester legkisebb fiaként. A svájci város egyetemén tanult történelmet, matematikát és művészettörténetet, majd Karlsruhéban szerzett gépészmérnöki diplomát. Bekapcsolódott a svájci központi vasutak fejlesztésébe. Újabb fölkérésre felelős vezetője volt a Brenner-hágón átfutó, ma német–osztrák–olasz vonalszakasz építésének, majd Budapestre tette székhelyét. Segítette a Gőzhajózási Társaság nagyszabású vasútépítési programját. Utóbb – megrokkant egészségi állapota miatt – Bécsbe vonult vissza. Az 1892-es Magyar Bányakalauz szerint még a DGT székhelyén, Bécsben működött a társaság alelnökeként. Egy évvel később már nem találjuk őt az élők sorában. Alig hatvanévesen halt meg.

Az Európa-hírű, nagyszerű szakember, korának első számú vasútépítője hatalmas megbecsülésnek örvendett. Emiatt kapta hát az a bizonyos vasasi akna a Thommen nevet, és így bosszanthatta föl Bujdosó kovácsot a vájvégi Achilles.

Ha már ennél a témánál tartunk… Nem tudom, hallották-e Jánosi Engel Adolf nevét? A komlói szénbányászat megindításában és fejlesztésében szerzett, múlhatatlan érdemei okán valószínűleg. (Az egykori Anna-akna, Komló első függőleges aknája például a feleségéről kapta nevét.) Hanem, Pécs életében játszott szerepét mintha kissé elfelejtette volna a közmemória. Pedig a faipar helyi megteremtésében komoly szerepe volt.

Az 1820-ban született, négyévesen apa nélkül maradt fiú tizenegy évesen zsibárus lett. Vagy ahogy egyik életrajzírója fogalmaz: batyus vándorkereskedő. Ceruzákat, csecsebecséket, maga készítette gyújtóeszközöket kínált portékái között. Német anyanyelvű lévén kezdetben nehézkesen beszélt vevőivel, de autodidakta módon elsajátította a magyar, a francia és a héber nyelvet is. Kereskedői pályáját kis kudarcok és nagy sikerek jellemezték. Tizenhat évesen már dohánnyal foglalkozott, és még tizennyolc sem volt, amikor használtruha és -bútorboltot nyitott Pécsett. Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc idején nemzetőrnek jelentkezett. Folyamatosan bővítette közgazdasági ismereteit, 1853-ban pedig beindította termény- és fakereskedő vállalkozását. Erdőket vásárolt, gőzfűrészüzemet, parkettagyárat létesített. Mindemellett létrehozott sóraktárat, mész- és téglaégetőt, cementgyárat, gőzfürdőt, foglalkozott lucernamag-termesztéssel és juhtenyésztéssel. Fölépíttette a Széchenyi téren a Lóránt-palotát, egyik kezdeményezője volt a Nagyzsinagóga létrehozásának, és áldozott a Balokány kiépítésére is. A Pécsi Dalárda örökös tiszteletbeli tagjává választotta. Az 1878-as párizsi világkiállításon nagy aranyérmet nyert, nem is egészen tíz évre rá Ferenc József „jánosi” predikátummal nemességet adományozott neki.

Engel Adolf építtette a Lóránt-palotát

Jánosi Engel Adolf kilenc sajátja mellett fiatalon elhunyt Simon öccse öt gyermekét is fölnevelte. Szomorú érdekesség, hogy a legidősebb árva fiú, Lipót is nagyon fiatalon hunyt el, így az ott hátrahagyott négy kicsiről is a nagybácsinak kellett gondoskodnia. Tizennyolc apróság! Ez bizony még a három gyermek, három szoba, négy kerék családmodellen is túlmutat! És akkor az utódok egyikéről még egy szót: Simon legidősebb fia, Engel Miksa csillaga ugyancsak magasra emelkedett. Több iparágban volt sikeres vállalkozó, darab ideig a fiumei Credit Bankot majd a Fronciére Biztosító Társaságot igazgatta, faiparosként részt vett a fiumei kikötő modernizálásában, és héber nyelvű verseskötete is megjelent. Cserkúti előnévvel – nagybátyjához hasonlóan – nemességet kapott.

A luzerni pályaudvaron, 1905 nyarán, a gőzmozdony szikrájától lángra kapott a peronon egy koffer. Miksa szem- és fültanúja volt az esetnek: a tűznek és a tulajdonos véget nem érő jajveszékelésének. Ez adta a pécsi üzletember számára az ötletet, hogy létrehozza az Európai Áru- és Poggyászbiztosító Rt.-t, a világ legelső, erre szakosodott vállalatát. Ezek szerint az utasbiztosítás is magyar találmány.

A Pintér Sándor által állíttatott kereszt

Jánosi Engel Adolfról egy pár szó még. A tulajdonosok után Tar-kertnek, Czindery-kertnek nevezett területrészt, ami az Árkád Üzletház, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal székháza, valamint Bajcsy-Zsilinszky utcai házak helyén állt (itt volt utóbb a Városi Fürdő is), Engel szerezte meg 1861-ben. A park, a kocsmaház, a fürdő attól fogva viselte összefoglalóan az Engel-fürdő nevet. Nem messze innen, a Czindery utcában nyilvánosházak működtek. Egyiket Pintér Sándor üzemeltette, aki utóbb, a Kertváros szélében vett házat, s állíttatott keresztet 1972-ben. Nem volt feszületállítós időszak, de a már nem fiatal ember leesett a szekérről, és megfogadta: ha fölépül, emléket emel az Úrnak. Fölépült… Egyébként Pintér Zoltán, a City Hair fodrászüzlet tulajdonosának nagyapját tisztelhetjük a néhai keresztállítóban.