Többször nekifogok ennek a szövegnek („Írjál, légy szíves, úgy 6000 karakter körül egy bevezetőt a Jelenkor 1996 és 2000 közötti évfolyamaihoz, mert a lap összes évfolyamát feltesszük a honlapra” – kérte Ágoston Zoltán). Nem tetszenek a mondataim, túl érzelgősek (nosztalgikusak) vagy túl hidegek (távolságtartók). Mégiscsak benne van ebben az ötben négy év a tizenháromból, amit a szerkesztőségben töltöttem.

Ráadásul tizenöt-húsz éves távlat a történeti időben egyszerre tűnik soknak és kevésnek. Soknak tűnik a ’96 óta elmúlt két évtized, amikor a számokat lapozgatva szembesülök azzal, hogy jó néhány szerző időközben eltűnt, némelyek pályája kisebb vagy nagyobb ívben, de másfelé kanyarodott, és soknak tűnik akkor is, amikor az impresszum változásait olvasom, vagy a Krónika-rovat eseményei tanúskodnak egy metaforikusan és szó szerint is elmúlt évezredről. De mégsem tűnik nagyon távolinak ez az időszak azon írói pályák vonatkozásában, amelyek ebben az öt évben már jelen voltak a kortárs irodalomban, s mintha kevéssé látszana az idő múlása azok munkásságára pillantva, akik az utóbbi húsz évben váltak érett, ma is meghatározó szerzőkké.

Ha valaki végigolvassa a Jelenkor ötvenhét évének ötéves ciklusairól szóló bevezetőket, érzékelni fog bizonyos súlypont- és hangsúlyváltásokat, amelyek időről időre természetes módon következtek be a folyóirat életében (az első harminc évben persze nem függetlenül a korabeli kultúrpolitikai viszonyoktól). Észre fogja venni, hogy adott időszakban a lap arculatát erős kontúrokkal formáló szerzők közül néhányan később egyre ritkábban közöltek; másoknál követhetünk komolyabb fordulatot is (milyen sok prózaíró indult költőként; milyen sok jó indulásnak örülhettünk, vagy épp milyen kevés váltatott be némelyek reményeiből); előfordulnak nagy visszatérések és még nagyobb sértődések, de sokkal több a hűséges szerző, mint a csalódott.

És persze halottaink is voltak, nekrológok is sorakoznak a lapszámokban, köztük Pákolitz Istváné, Petri Györgyé… A legnagyobb próbatétel azoknak a szerzőknek az újraolvasása volt, akik azóta mentek el, s akik már nem küldhetnek kéziratot. Köztük Fogarassy Miklós, aki az 1998-as évértékelő körkérdésünkre válaszolva így zárta a levelét:

…ha valaki, akár ismeretlen, e hóban, fagyban, ködben úgyis kimenne a pécsi (nagy)temetőbe, kérem az illetőt, hogy – költségemet »Mándy Iván« jeligére megelőlegezve – vegyen nevemben egy szál virágot Szederkényi úr sírjára.

Bp., 1998. dec. 16.                                                                                                      FM.

Szederkényi Ervinről, a Jelenkor valahai főszerkesztőjéről ebben az öt évfolyamban nem egyszer történik említés, de hátrahagyott írást, levelet ez idő tájt nem közöltünk tőle – az ő alakját felidéző Jelenkor-számról (2004/4) pedig talán valaki más fog itt megemlékezni. Mégsem történhetne meg, hogy a folyóirat mégoly vázlatos és mozaikos történetét kirajzoló bevezetőink sorában akár többször is ne essék róla szó. Én magam soha nem találkoztam vele, épp első évfolyamos voltam az egyetemen, amikor meghalt, de nem kellett hat lépcső, hogy egy pécsi szerkesztő valamiképpen kapcsolódhasson hozzá: az első főszerkesztőmet, Csuhai Istvánt ő vette fel a Jelenkorba. A Széchenyi tér 17. alatti szerkesztőségben az ő korábbi szobájában volt az íróasztalom, a főszerkesztői szobában az ő bútorai álltak – s bár a helyszínek időközben kétszer is változtak, a bútorzat megmaradt.

Nagy Boglárka a majdnem teljesen kipakolt régi szerkesztőségben, 2003-ban.

A Jelenkor folytonossága és hagyománya furcsamód éppily töretlennek látszott számomra, amíg ott dolgoztam – és nem csak Bertók László folyamatos és támogató jelenléte okán. Olyan hagyomány volt, amit ez a pécsi folyóirat maga teremtett. Nem a teljes gyökértelenségből (egy Jelenkor-szerkesztő álmából felverve is sorolja az elődöket, a Sorsunkat, a Dunántúlt, a Janus Pannonius Társaságot, Várkonyi Nándort, Fülep Lajost, Weöres Sándort, Csorba Győzőt…), de mégiscsak zűrzavaros időszakban, „felsőbb utasításra” alapították ezt a folyóiratot (a lap egyik első szerkesztőjének, Gyenis Józsefnek a foglalkozása bognár volt), amely több évtizede az egyik legfontosabb irodalmi műhelyünk.

1996 és 2000 között sok változás történt a folyóirat körül. 1997 júliusától már nem a Baranya Megyei Közgyűlés lapja volt, megalakult a Jelenkor Alapítvány mint a lap kiadója, ami a szervezeti függetlenséggel egyúttal a biztos támogatói háttér eltűnését is jelentette.

Átalakult ebben az időszakban a szerkesztőség és a szerkesztőbizottság is (a részletek kiolvashatók az impresszumokból), a legjelentősebb változás 1999 szeptemberében történt, amikor Csuhai István főszerkesztő átadta a stafétát Ágoston Zoltánnak, s ezzel egy időben a lap főmunkatársa Bertók László lett.

Egy adott korszakról a rövid háttérrajznál azonban sokkal többet árulnak el a lapban megjelent írások. Az egyszerűség kedvéért összeállítottam az én válogatott címkefelhőmet, magánstatisztikámat nevekből és idézetekből, hidegen és érzelgősen:

Parti Nagy Lajos: Mauzóleum – Kritika-vita (Takáts J.–Bónus T.–Kulcsár Szabó Z.–Radnóti S.–Babarczy E.–Farkas Zs.–Margócsy I.) – Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae – Térémely emlékeztet, mint vakondot / A járata, úgy rejti örök sötétjét / Az a kivágott hely. – Bertók László versei – Térey János versei – Kovács Jack Cole András Lázáry René Ferenc versei – Oravecz Imre: Szajla – Závada Pál: Jadviga párnája – Krasznahorkai László: Háború és háború – Takács Zsuzsa versei – az első Bródy-díj Simon Balázsnak és Szilasi Lászlónak – Darvasi László: A könnymutatványosok legendája – Peer Krisztián versei – Tandori Dezső esszéi – Martyn Ferenc levelei Török Lajoshoz – Földényi F. László képzőművészeti esszéi – Makay Ida versei – Kántor Péter versei – Csorba Győző 80 – Utóirat: A történtek után, gondolom, nem tartasz igényt Te se arra, hogy a kéziratoddal foglalkozzam? – Marno János versei – Karátson Endre novellái – Vidovszky László-interjúk – Poszler György esszéi – Tóth Krisztina versei – Bagossy László kritikái – Balassa Péter-interjú – Kukorelly Endre versei – Kőrösi Zoltán novellái – Havasréti József kritikái – Pécs-szám Pálinkás György vendégszerkesztésében – Mert Pécs valóban urbs volt – Mészöly Miklós – Élete első dilettánsát is a pécsi peronon, egy faliújságon fedezi fel, még a hetvenes évek elején, évekig visszajár oda, született-e új költemény a szorgos toll alatt, mert a szóban forgó távirdásznő verseket terem… – Garaczi László: Pompásan buszozunk – Zeke Gyula és Frankl Aliona Budapest-sorozata – a Pécsi Művészkör alkotói – Jaj, istenem, minek is nőttem meg. – Sándor Iván regényrészletei – Dögölj meg te, Haralkovich Sára. Van nálad másfél méter könyvem. – Gombrowicz-napló – Márton László: A kitaposott zsákutca – Borbély Szilárd versei – Szijj Ferenc versei – Balla Zsófia versei – Péterfy Gergely regényrészletei – Schein Gábor versei – P. Müller Péter színházi írásai – Horus Archívum – az utolsó Pompeji-szám Laczkó Sándor és Szilasi László vendégszerkesztésében – Altassanak el klorofillal. – Kortárs pécsi építészet – a Jelenkor körkérdése az 1998-as év irodalmi eseményeiről – Tolnai Ottó versei – Goretity József sorozata a kortárs orosz irodalomról – Thomka Beáta kritikái – Glenn Gould levelei – Ha a kirakatban tükröződni látom / magam / mindig a KÖLTŐ DISZNÓZSÍRBÓL / jut eszembe. – a Sárkányfű költői (Harcos B., Karafiáth O., Király Levente, Varró D.) – Németh Gábor prózája – Márton László regényrészletei – Meliorisz Béla versei – Grecsó Krisztián: Pletykaanyu – Vörös István versei – Keresztury Tibor kritikái – Végül nem lesz más / csak csönd és pisla fény… – Visky András versei – a szabadkai Üzenet vendégszáma Lovas Ildikó és Mikola Gyöngyi szerkesztésében – Forgách András: Az angyalarcú kígyó – Keresztesi József kritikái – Elúrhodott, nagyfőnök, rajtad a kevélység. – Esterházy Péter: Harmonia caelestis – Hogy happy end-e, attól függ, hogy jövőre Jelenkor lesz-e. – Gazdag József novellái – Csuhai István Glenn Gouldról – Bozsik Péter: Csantavéri Orlandó – Az északi lengyel irodalom Pálfalvi Lajos vendégszerkesztésében – Nagy Edina Renzo Pianóról – ti őszológiában oly jártas bamba kertek…