Bertha Bulcsu interjúi 1969 májusától egészen ’78 októberéig kísérték a Jelenkort. Ez idő alatt 49 írót, költőt faggatott, legvégül öninterjút is írt. Részletesen jellemzi Illyés Gyula otthonát, Mándy Iván borotváját, és persze a beszélgetések alatt elfogyasztott különböző nemű és mennyiségű alkoholokat (nem merném összeírni). Mindig vannak visszatérő kérdései: 34-szer faggatja alanyait a nőkről (köztük Galgóczi Erzsébetet is), 28-szor kérdezi meg ismétlődő álmaikat, 22 alkalommal ismerhetjük meg az alanyok kedvenc ételeit. Rendelkezésünkre áll tehát egy sajátos szempontú irodalomtörténeti kvízműsor a Jelenkor archívumában. Talán a legkülönösebb kérdései közé sorolható a következő:

– El tudod képzelni, hogy más bolygókon is élnek emberek?

Csurka István válaszol:

– Az ilyen kérdések egyáltalán nem izgatnak, de nem. A Föld a világ közepe, és ahogy Petőfi írta, Magyarország bokréta rajta.

(1977/2, 120.)

Azért érdemes lett volna visszakérdezni: miért is van szükség a világ közepén bokrétára? Hozzá hasonlóan Örkény is hangsúlyozza hazánk fontosságát a teremtésben:

– E kérdéssel perben állok a tudománnyal. A valószínűségszámítás törvényei szerint ugyanis az univerzumban léteznie kell még egy olyan bolygónak, ahol szerves élet kialakulására lehetőség volt. Engem azonban a szerves életből kizárólag az ember érdekel. Az ember a természetnek nem célszerű alkotása, hanem e bolygón véletlenek beláthatatlanul hosszú sorozata hozta létre. Olyan véletlenek azonban még egyszer nem találkozhatnak, amelyeknek a végén olyan nevek állnak, mint Csontváry Kosztka Tivadar. Ehhez már nem elég flóra és fauna, az éghajlat és a légnyomás, ehhez már egy olyan tünemény kellett, amit Magyarországnak hívunk.

(1976/9, 795.)

Nagy László ennél már azért árnyaltabban látja a helyzetet, sőt. A megváltást reméli egy idegen civilizációtól. Érdekes a gondolatmenet, hogy nem a földönkívüliek érkezését látja reálisnak, hanem inkább a mi látogatásunkat üveges tekintetű rokonainknál. Kommunikációs problémák pedig fel sem merülnek.

– El tudom képzelni. Erről már szinte minden nap hall az ember, a rádióban, olvas tudományos folyóiratokban, hogy bárhol kifejlődhet értelmes élet. Abban kevésbé hiszek, hogy ezeket mi majd meglátogatjuk. Pedig egy másik emberiséget jó lenne valahol felfedezni, akárcsak úgy is, hogy kapcsolatba lépjünk velük híradástechnikai eszközökkel. De ilyen eszközökben mi elég szegények vagyunk még. Nagyon érdekes lenne. És talán sokszor gondolok rá, hogy beleszólhatnának az életünkbe valamiképpen úgy, hogy itt rendeződjenek a dolgok, ezen a zöld csillagon. Mert abban nem nagyon lehet hinni, hogy az emberek itt egyik napról a másikra megbékélnek, és nem ölik feleslegesen egymást. Alig hihető ez, mert az emberben van egy agresszív természet is. Amíg ember lesz, ilyen is marad. Ő is a természet része, még akkor is, ha gondolkodik. Csillagokbeli jobbfajta emberiséggel azért lenne jó találkozni, belássuk itt lenn, annak semmi értelme sincs, hogy ezer évek óta a történelemben pusztítjuk egymást. Valami döbbenet kéne.

(1973/2, 114.)

Azonban a leglényegesebb kérdés mégiscsak az, hogy miért foglalkoztatja Berthát ez a probléma? Erre is választ kapunk, ötvenedik, jubileumi záró-interjújában önmagát faggatja:

– El tudod képzelni, hogy más bolygókon is élnek emberek?

– Természetesen. A világegyetemben a földi civilizáció csak melléktermék. Talán egy elvetélt kísérlet.

(1978/10, 925.)