„Pofánkon a sóvárgás is tündért hívó jel”
Archívumunkban nemrég elérhetővé váltak a Jelenkor 1972 előtti számai. Az 1965-ös évfolyamból Csukás István Ha szerelem hajt ostorával című versét ajánljuk.
Csukás István írásai a Jelenkor folyóiratban>
Csukás István 1965-ben közölt először a Jelenkorban. Ebben az évben jelent meg második verseskötete Előszó a szerelemhez címmel, s ekkortájt kezdett – Kormos István javaslatára – gyermekirodalmi szövegeket írni. Az országos ismertséget hozó gyerekkönyvei mellett folyamatosan alakuló, felnőttolvasókat célzó költői életműve a Jelenkor hasábjain a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig követhető nyomon, ebben az időszakban volt Csukás István a folyóirat állandó szerzője.
Első lapbéli közlése, a Ha szerelem hajt ostorával című vers az 1965. novemberi számban olvasható. A költő Koromcsillag című, 1968-as kötetének második darabja a Csukásra jellemző zeneiség és invenciózus képalkotás segítségével a szerelem testi, állatias kontúrjait rajzolja meg, melyet néhol klasszikus szépségű képekkel ellensúlyoz.
(Fotó: Mohai Balázs)