„Az elégedettség szaga”

Jegyzet a Balatonról

Fekete Richárd

Archívumunkban nemrég elérhetővé váltak a Jelenkor 1972 előtti számai. Az 1966-os évfolyamból Déry Tibor írását ajánljuk.
 

Déry Tibor írásai a Jelenkor folyóiratban>

 


Az 1966-os évfolyamot követően tért át a Jelenkor arra a gyakorlatra, hogy nyáron összevont duplaszámot jelentet meg, s ez – az 1975-ös évet leszámítva – azóta is folytonos. Az 1966. júliusi Jelenkor ráadásul balatoni különszám, mely erősen meghatározta a folyóirat hatvanas évekbeli arculatát.

„Ha a boldogságot egy tájjal akarnám kifejezni, a Balatont választanám.” Így indul Déry Tibor rövid, mindössze kétoldalas írása a Jelenkor 1966. júliusi számának élén. A szöveg – mely azóta több balatoni témájú gyűjteményben is olvasható – a költőivé tett természeti képek sorjázása után egy emléket idéz fel: az elbeszélő Tihanyi Lajos, a Nyolcak festőjének társaságában Füreden tölt egy éjszakát, s a Balatont szebbnek látja a tengernél. Ezt követően nagy európai tavakkal méri össze „a táj eleven testét”, s ítéli azt emberszeretőbbnek, kiegyensúlyozottabbnak nyugati társainál. Végül egy anekdotát olvashatunk, mely az ötvenes évek eleji vízgazdálkodási tervek nyomán veti fel – ironikus fénytörésben – a tó lecsapolásának lehetőségét.

 

(Fotó: fortepan.hu)

2024-09-20 16:00:00