Kassák Lajos és a Jelenkor kapcsolatáról a Jelenkor korábbi főszerkesztője, Tüskés Tibor emlékezett meg 2006-ban, amikor közreadta a szerző öt levelét „Az út vége” címmel. A felvezető írásban Tüskés Tibor kétféleképpen értelmezi a – Kassák 1963-as regényének címét viselő – út végét: egyrészről ismeretsége Kassák Lajossal a költő életének utolsó éveire esett, másrészről 1964-es főszerkesztői menesztésében nagy szerepet játszottak Kassák hatvanas évek eleji jelenkoros közlései: főként az 1962. júniusi számban található nonfiguratív rajzainak, illetve az 1963–1964-es zenei vitában közzétett hozzászólásának közléséért kárhoztatta a lapot a regnáló kultúrpolitika.

Az út vége szókapcsolat ráadásul nem csupán Kassák Lajos és Tüskés Tibor szerzői–szerkesztői együttműködésére vonatkoztatható, hanem Kassák és a Tüskés Tibort követő Jelenkor kapcsolatára is. A költő ugyanis 1967. július 22-én hunyt el, s utolsó, még életében megjelent versei a nyári Jelenkorban láttak napvilágot (a szeptemberi számban már Pákolitz István búcsúzott nekrológban Kassáktól). A két vers, a Miért és meddig, illetve a Reményeim ígérete a folyóiratbeli közlést követően 1968-ban jelent meg az Üljük körül az asztalt című posztumusz kötetben, melyet még Kassák állított össze. Letisztult, erősen retorizált darabokról van szó, melyek váratlan asszociációkkal idézik a történeti avantgárdot. Nem véletlenül írja Tolnai Ottó az öreg Kassákról szóló, talán utolsó tudósításban: „Talán öregkori verseit szeretem legjobban. Igaz, lényeges különbségről nem beszélhetünk. Egy szálból húzza versét, az idegen kívül semmi más.”

(Fotó: Zinner Erzsébet)