Bertók Lászlóé kései pályakezdés, a Fák felvonulása csak a költő 37 éves korában, 1972-ben jelenhetett meg. Ez a fajta megkésettség a korabeli kritikák, például Lakatos András 1973. februári méltatásának tanulsága szerint kimondottan jót tett Bertók első könyvének, aki érett költészettel, a fiatalkori hang- és formapróbák mellőzésével kész szerzőként jegyezte első önálló kötetét; többszerzős verseskötete volt korábban Bertóknak, az 1964-ben Lengő fényhidak címmel napvilágot látott könyvben Makay Idával és Galambosi Lászlóval együtt mutatkozott be. A Lengő fényhidakban olvasható versek, illetve a Fák felvonulása anyaga közti kapcsolatról és általában az első önálló kötet korpuszának összeállításáról Nagy Imre írt filológusi igénnyel A hetedik boríték című verskötetről szóló 2013-as kritikájában.

Az alább olvasható vers, a Kezet fogunk (1969/11) a Fák felvonulásának kötetszerkezetében kitüntetett helyet foglal el. Az öt ciklusból álló kötet harmadik részét záró versről van szó, melyet követően karakteres formai váltás következik, a negyedik ciklusban ugyanis prózaversszerű karakterszatírák olvashatók, hogy aztán a könyv záró szakasza ismét visszatérjen a tördelt vers formájához. Az Arcok, betűkkel címet viselő karakterszatírák – melyek a közül több (1970/2; 1972/3) a kötet legtöbb verséhez hasonlóan szintén a Jelenkorban jelent meg – egyrészt groteszk társadalmi körképet nyújtanak a korabeli Pécs típusalakjairól, másrészt a kötet egyik legfontosabb témájának vonzataként, a városi életbe nehezen beleszokó, a falu biztonságából (a „nyomtató ló csillaga” és a „növényi tisztaság” mellől) érkező fiatalember lehetséges (negatív) jövőképeiként is szolgálnak. A Kezet fogunk végén olvasható, címbe emelt szókapcsolat így nemcsak az önmagával találkozó megszólaló eltűnt ifjúságát jelzi, hanem – a kötetben elfoglalt helyének köszönhetően – a következő ciklus karaktermintáinak értelmezési irányát is kijelöli.