A Psyché a magyar költészettörténet kiemelkedő, sok szempontból egyedi műve, mely nemcsak a Weöres Sándor életművéről zajló diskurzusban foglal el kitüntetett helyet, hanem a női–férfi írásmód vélt-valós különbsége, illetve a nemváltó irodalom témaköre miatt a feminista értelmezések alapvető hivatkozási pontja is lett. A kötetben megjelenő női perspektíváról a Jelenkorban Ineke Molenkamp-Wiltink közölt emlékezetes írást 1994 júniusában, Schein Gábor pedig szűk húsz évvel később a női és a cigány identitásnarratíva kapcsolatáról írt remek tanulmányt (2013/11).

„Úgy érzem, száz versből áll majd. Ötven hosszabb lesz, a többi kétsoros, négysoros epigramma. Egyébként a Jelenkorban most jelenik meg ezekből kilenc darab” – mondta Weöres Sándor Bertha Bulcsunak a Jelenkor 1970. decemberi számában az 1972-ben megjelent Psychéről. Végül 109 vers, egy Tragoedia (Ungvárnémeti Tóth Lászlótól) és egy 1820-as keltezésű emlékezés került be a könyvbe. A beszélgetésben említett kilenc versből hét a Psyché-kötet első ciklusában, az 1808–1812 közé keltezett Hegyaljai években található, kettő pedig (a Félig megbánás és az Árvaság) a második ciklus darabja (Bolyongás évei. 1813–1816), tehát a folyóiratközlés főleg a regényes életmű elejéről származik (megjegyzendő, hogy a kötetben a helyesírás archaikusabb és a keletkezésre vonatkozó jegyzeteken is változtatott Weöres).

Lónyay Erzsébet 1795-ben született, a Psyché­-kötet első két ciklusának versei tehát 13 és 21 éves kora közé esnek, a szóban forgó lapszám kilenc költeménye alatt pedig 1808–1815 közötti dátumok olvashatók. Achátz Márton fiktív Lónyay-életrajzában – mely az 1971/4-es Jelenkorban látott napvilágot – a következő szerepel: „Három éves korában elrabolták Lónyáról, szüleinek várkastélyából. Hol czigányoknál, hol apácza-zárdában nevelkedett. Amint nagyobb lőn, a bodrogmenti Hegyalján testvéreivel s rokonaival oly fajtalan életmódot folytatott, melyről talán nem is ő tehetett, csak neveletlenül belecsöppent; oly bacchanalia folyt ott, hogy a közeli Gönczön vagy Vizsolyban, ha valaki dobzódott, azt mondták rá: Úgy él, mint a tokaji grófok. Nem csoda, hogy övéinek felháborító mulatozásába, éretlenül s még Ítélő képesség híján, belé keveredett; az a csoda, hogy mégse züllött el, s ki bírt emelkedni belőle.” Az 1808-ban kelt Patak parttyán a kamasz meztelenségről, a Nina néném a szerelmi féltékenységről (és az ételirigységről), A habozó türelmetlen a testi szerelem vágyáról, A meglepett szeretők a szeretkezésről és az inflagrantiról tudósít. Érzéki, erotikus témák, fajtalanság nélkül, szépen példázva, hogy Achátz Márton elbeszélése (ahogy a szerző) szintén fikció. A 19. század második felének nyelvhasználatával írt életrajz csak egy a Psyché egymásra rakódó stílusrétegei közül. S e rétegzettség természetesen a versekben jelenik meg legtömörebb formájában.

(Fotó: Csigó László)