Az orosz irodalom fordítójaként és irodalomtörténészeként ismert Radó György (1912–1994) a magyar irodalom témaköréből elsősorban Madách életművével foglalkozott. Ő írta az Így élt… sorozat Madách Imréről szóló darabját, továbbá Madách Imre életrajzi krónikáját (Balassi, 1987), illetve Az ember tragédiája a világ nyelvein tanulmánysorozatot, mely 1964 és 1973 között a Filológiai Közlönyben jelent meg. A Madách-kutatás e fontos dokumentumait Andor Csaba kiegészítéseivel később a Madách Irodalmi Társaság adta ki: a Madách Imre életrajzi krónika 2006-ban, Az ember tragédiája a világ nyelvein pedig 2014-ben látott ismét napvilágot.

Radó György a Jelenkor 1965-ös második számában Mikor mit hagytak ki Az ember tragédiájából címmel közölt széljegyzetet. A széljegyzet a színpadi adaptációk során eszközölt húzásokat sorjázza, melyek vagy technikai nehézségből, vagy politikai okból származnak. Radó György e rövid szövegben a kihagyott színekkel foglalkozik.

A rövidítések története már az első színpadi adaptációval kezdetét vette: 1883. szeptember 21-én a Paulay Ede-féle ősbemutatón – Radó számításai szerint – 1450 sor hiányzott a szövegből (kimaradt például az űrben játszódó XIII. szín). Figyelemre méltó példa továbbá az első politikai eredetű cenzúra: a bécsi Práterben játszott darabból a második előadástól kezdve hiányzott a VII. konstantinápolyi szín, „az egyház tekintélyét féltették tőle” (a konstantinápolyi szín mellett egyébként a londoni szín esett legtöbbször áldozatul az ideológiai elvárásoknak). A század első felének leglátványosabb húzása pedig az 1939. szeptemberi berlini bemutatón zajlott, ahol a londoni színt követő, jövőre fókuszáló tartalmak maradtak ki. Radó György szavaival: „A náci rendszer akkor, a »villámháború« hurrá-hangulatában magának követelt jogot, sőt monopóliumot a jövő alakítására”.