Ezúttal nem is egy, hanem két Petőfihez kapcsolódó szövegközlést ajánlunk olvasóink figyelmébe. Két átiratról van szó, melyek közvetett módon kapcsolódnak is egymáshoz, szerzőik ugyanis – az ötvenes évek elején született költőgenerációhoz tartozó Kukorelly Endre és Parti Nagy Lajos – a posztmodern magyar költészet fontos képviselőiként a nyolcvanas évek első felében megjelent első versesköteteiktől kezdve intenzív párbeszédet folytattak a magyar lírai hagyománnyal. A posztmodern szövegköziség különböző költői eljárásai gyakrabban irányulnak a modernség szerzőinek műveire, elsősorban József Attila és Ady Endre verseire, ám mind Parti Nagy, mind Kukorelly közölt olyan verset a Jelenkorban, mely Petőfi Sándor egy-egy híres költeményét idézi meg.

Parti Nagy Lajosnak az 1988. májusi lapszámot nyitó verse A bálban minden este ég a függöny címet viseli, s már alcíme (Mintamondatok 0.) is előre jelzi az utalásos technikát. A szöveg – melyet néhány évvel ezelőtt Pálfy Eszter kommentárjával és Czéh Dániel felolvasásában versvideóként is közzétettünk – Arany János és Kosztolányi Dezső művei mellett Petőfi Itt van az ősz, itt van újra kezdetű költeményének kezdetét írja át:

„itt van az ősz itt van ujjé
s szép mint mindig énekem
istentudja hogy mi okból
jövök haza a kioszkból
s húzgálom a murvás avarban
mint kiskocsit az életem.”

A vers ebben a formájában az 1990-es Szódalovaglás című könyvben olvasható, a 2003-as Grafitneszben viszont már új – a „Kioszk” ismert pécsi kocsmájának lecserélésével kevésbé lokális – változat szerepel, mely jobban passzol az Őszológiai gyakorlatok ciklus kórházi témájához:

„itt van az ősz itt van ujjé
s szép mint mindig énekem
isten tudja hogy mivégből
jövök haza a büféből
s húzgálom a zörgő avarban
mint kiskocsit az életem”

A hagyomány újraírása mellett tehát a saját versszöveg újraírásának tanulságával is szolgál Parti Nagy Lajos példája. Kukorelly Endre költészetétől sem idegen a módszer, aki saját bevallása szerint élethosszig dolgozik a versein. A magyar költészeti hagyománnyal folytatott párbeszédre pedig kiváló példa a Megy a juhász szamáron dallamára írt szövege, A Petőfi Sándor effektív haszna (1998/12). Már a címbéli tulajdonnév elé kerülő határozott névelő is jelzi az iróniát, a „haszon” kifejezés pedig még nyilvánvalóbbá teszi, hogy a vers Petőfi kultikus megközelítése ellen dolgozik. A szöveg aztán módszeresen, tagadó és kérdő nyelvi formulák segítségével, szinte sorról sorra érvényteleníti az eredeti vershez kapcsolódó jelentéseket, mígnem a zárlatban – a roncsolt nyelvhasználat és a töredezett beszédmód nyomán – a saját jelentéseit is felszámolja:

„Elkeseredés? Nem el?
Telhet még akármi?
Nagy?, kis?, ütés?, ütődés?
Van: valamit várni?”

(Bélyegkép: Barabás Miklós litográfiája)