A Jelenkor történetében számos kiváló, pécsi kötődésű költőt találunk, aki három vagy akár négy évtizeden keresztül állandó szerzője volt a lapnak: a teljesség igénye nélkül Csorba Győző, Weöres Sándor, Takáts Gyula, Fodor András, Kalász Márton vagy épp Pákolitz István juthat eszünkbe. Kevés költő mondhatja el viszont magáról, hogy egy folyóirattal több mint fél évszázadon keresztül is intenzív kapcsolatban álljon. Ez a ritka együttállás leginkább akkor valósulhat meg, ha a folyóirat alapítása és a szerző pályakezdése egybeesik. Így volt ez például Bertók László és Tandori Dezső mellett a kevesebbet emlegetett Makay Ida esetében is, aki a lap második évfolyamában, 1959-ben közölt verset először, és egészen 2011-es haláláig állandó szerző maradt.

Az 1959-es évfolyam első számában közölt versei a klasszikus esztétista formakultúra iskoláját mutatják, és a költői minták, a szerző számára kedves olvasmányok és általában az olvasás kerül bennük előtérbe. A Vallomás a versolvasásról két darabja García Lorcát, illetve Dsida Jenőt idézi meg, míg a lapszám későbbi pontján két melankolikusabb hangoltságú költeményt olvashatunk: a Hullt csillagok egy szerelem végéről tudósít, az Ősszel pedig a temetők képével zárul. S ugyan Makay Ida költészetének elkövetkezendő évtizedeiben több elmozdulás is észlelhető, az első közlések mégis komoly tanulságokkal szolgálnak: a versek ugyanis – megjelenési idejüktől függetlenül – mélyen magukban hordozzák a költészet iránti alázatot és a tragikumot, miközben poétikai eszköztáruk egyértelműen az Újhold köréhez kötődik. Nem véletlenül beszélt 1983 márciusában az akkor ötvenéves költő egyik pécsi szerzői estjén Lengyel Balázs az ő nemzedékével „rokon költői látásmódról”, legyen szó a Babitson iskolázott és Nemes Nagy Ágnesen átszűrt beszédmódról és formakultúráról vagy a Pilinszkyhez rokonítható ismeretelméleti költészetfelfogásról. A Lengyel Balázs által említett hasonlóságokra a kritika is reflektált. Makay Ida első önálló verseskötetére, az ötvenhat költeményből álló Mindörökkére jellemző módon „férfias” költészetként hivatkozik Kiss Dénes. A férfi és a női nemi szerepekről erős mondanivalóval rendelkező kötet viszont – a későbbi könyvekhez hasonlóan – a létbevetettség egzisztenciális problémái felől is olvasható, és ez a fajta gondolati keret képes igazi súlyt adni Makay Ida költészetének.

A 90 éve született Makay Idára – akinek feltáratlan levelezése a közelmúlt irodalmának fontos forrása lehet – a Költők szerelme című, 1966 decemberében megjelent versével emlékezünk. Az újholdas formakultúra és fogalmi kör (a „tiszta vegytan” tudományos megközelítése), az egzisztencialista tragikum és a költészeti hagyomány iránti alázat „egymásba lobbant” idézetei sajátos hangú, a szó klasszikus értelmében szép lírát tárnak elénk, melyről érdemes beszélni.

(Fotó: Csigó László)