Gál Ferenc a kortárs magyar költészet egyik nagy kívülállója: elvétve szerepel irodalmi rendezvényeken, ritkán jelentkezik verseskötettel, ha mégis, arra sem reflektálnak túl sokan. Mindez akkor is igaz, ha tudható: az ezredforduló tájékán indult, több értekező által „új komolyság”-nak hívott lírai vonulat több képviselője már-már kultikus szerzőként tekint Gál Ferencre. Ennek oka elsősorban a költő 1998-as könyve, az Újabb jelenetek a bábuk életéből.

Gál Ferenc ez idáig egyetlen alkalommal közölt a Jelenkorban. Az 1997 novemberében megjelent vers éppen az említett kötetben szerepel. Az Ingmar Bergman 1980-as filmjére (Jelenetek a bábuk életéből) utaló cím sajátos karakterű, az egyes darabokat római számokkal jelölő, mindössze félszáz oldalnyi versfolyamot foglal magában, melynek részletei a kilencvenes évek közepén a Holmiban és a Nappali házban, majd együtt a Seneca Kiadó gondozásában megjelent kötetben váltak hozzáférhetővé. A könyvről jellemző módon egyetlen értő kritika született Schein Gábor tollából a Holmi hasábjain, aki az olvasási folyamatban egyaránt bábunak tekinti a versbeszélőt és a kötet olvasóját is. Ennyiből is látható, hogy Gál Ferenc provokatív költészetet művel, mely távol áll a trendektől, és képes elbizonytalanítani a mindenkori olvasói előfelvetéseket.

A kötet Jelenkorban található szakaszában ez jól érzékelhető, nem véletlenül utalt arra Jász Attila az 1999. februári Jelenkorban, hogy „ismeretlen összetételű, gyógyszerként is fogyasztható tömény költészetről” van szó. A mindennapi történéseket – hajvágás, főzés –, a gondolatiságot és az érzékiséget az asszociativitás fűzi össze. Ez a fajta mozaikos szerkesztésmód a szöveg homogén dikciójával, a kijelentő módú, sztoikus kommentárokkal kiegészített beszédmódjával alkot egészen hatásos diszharmóniát. A diszharmóniában megfér egymás mellett a hétköznapi jelentések költészetté emelése („Több ez, mint paprikákat megtölteni / sötétséggel és húsokkal”), a tényközlő, néhol szenvtelen analógiákra épülő leírás („Az utcán óriás- / plakátok áznak ugyanolyan csöndben, / ahogy izzadok, vagy ahogy a fal melletti / matracon te vérzel”) és a nyelvhasználatra vonatkozó reflexió („Úgy is öltözni, mint akik a víz súlyától / megszabadult parti sávban naponta szavakat / keresnek. Befejezhetetlen mondatokhoz, / amik egymásban is folytatódnak”). A formailag szabálytalan tömbként tördelt szabadversek mozaikos szerkezete mégis koherenciát sugároz: a leginkább felsorolásszerű látvány az olvasó előtt felrajzolt jelenetek egy-egy – hol fontosabb, hol marginális – momentumára irányítja a figyelmet, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy a hangsúlyosan szubjektív, ugyanakkor a bábu objektivitásával is számot vető megszólaló következesen szikár költői nyelvvel él. A költői nyelv pedig ebben az esetben a köznyelvi regisztert és a jólformált, a nyelv figurativitásával is számoló irodalmi leírást vegyíti. Szintén emlékezetes diszharmóniával.   

Újabb jelenetek a bábuk életéből

[…]

Ez is egy felsorolás. Összegöngyölöm
a leterített újságokat, lesöpröm a testet,
ami nem engedi meg, hogy összegöm-
bölyödjek, mint a rókák, összesöprök.
Berakom a hajamat a zacskóba,
a bejárat mellé akasztom, megmelegítem
a kávét. Kortyolgatok, beérek a szobába,
kinézek, mi van az utcán. Az utcán óriás-
plakátok áznak ugyanolyan csöndben,
ahogy izzadok, vagy ahogy a fal melletti
matracon te vérzel. Nyilván ez se mindegy.

Több ez, mint paprikákat megtölteni
sötétséggel és húsokkal. A hátsó lépcső-
ház olajfalához dörgölőzni párban. Távol
vannak a hold mozgatta tengerek, hol
a mólón majdnem minden ígéretnek
hangzik. Itt azt se tudni, hosszú-e a vér
három méteres útja. Hogy mivel és miért
kéne az emberi lényeket takarni. Nem is
nagyon gondolunk ezekre. Néha, mikor
az év leghosszabb éjszakáin a plafon alatt
úszó füstbe markolászunk. Megnézzük,
hogy megtöltötte-e a cipőket homokkal
a gyermek, és lefekszünk.

(Fotó: Szirák Sára)