Nemes Nagy Ágnes írásai a Jelenkor folyóiratban>

„Ha Nemes Nagy Ágnes költészetéről beszélünk, meg kell magyaráznunk, honnan van verseinek minduntalan elektromos kisülésekkel villámló feszültsége, anyagának hihetetlen sűrűsége, súlya. Honnan képeinek levegős, széles, nyugtalan és fenséges lobogása, pontos keménysége vagy párás-érzékies ragyogása.”

(Lator László, Jelenkor, 1980/9.)

 

„Nemes Nagy látomásos költő. Menekül a zene felforgató hatásától, kerüli a zene szirénénektől hangos partszakaszait. Versszobrai, épületei, sziklái, kövei, vitorlavásznai, a gigantikus építkezés föld-kráterei, mint gyakorlott sebesültek viszont éberen figyelnek. Furcsálkodva néznek ránk lovai, angyalai, macskái, a szoborrá meredő jelenések.”

(Takács Zsuzsa, Jelenkor, 2012/3.)

 

„Animizmus? – kérdezi egy interjúban a kérdező. Nem tiltakozik. De érezni, többről lehet szó. A költészet termékenyen naiv, alkotóan »infantilis«, feloldhatatlanul zseniális–archaikus világképéről. Arról a bizonyos antropomorf, az emberre hasonlító, poétikus világszemléletről. Amelyben az ember kivetíti magát a tárgyakba. És a tárgyakból önmaga képét olvassa vissza. A szekularizált–racionalizált világkép előttiről. A prózai helyett-előttről a poétikusról.”

(Poszler György, Jelenkor, 2006/7–8.)

 

„A megismerés, a tájékozódás mámora az Újhold – és leginkább Nemes Nagy Ágnes – első mozdulata. Felszabadulás évszázados kötelmek alól.”

(Kabdebó Lóránt, Jelenkor, 1992/1.)

 

„Nemes Nagy számára a ténynek és az igének, a fényévvel mérhetőnek és az arasznyinak is értelme, mi több, sugallata és íze van, melyet fölismerni neki is, melyre ráismerni olvasójának is: öröm.”

(Bárdos László, Jelenkor, 1988/4.)

 

„A hegyi költő-t a magyar esszéirodalom egyik ormának tartom, helye a legnagyobb ilyen kísérletek mellett van, valahol odafönn.”

(Balassa Péter, Jelenkor, 1984/12.)

 

„A hetvenes évek végén, még angol-francia szakos egyetemistaként találkoztam vele először. A francia tanszéken tartott verstani szemináriumot, magyarul. Játékos volt, odaadó és kíváncsi, ránk, huszonévesekre. Hogy mit tudunk kezdeni egy verssel. Egy akármilyen verssel.”

(Bán Zsófia, Jelenkor, 2012/3.)

 

„Nemes Nagy Ágnest, mondhatnám, Babits Mihály segítségével ismertem meg. 1983-ban, a Babits-centenárium alkalmából ugyanis tanulmánykötetet szerkesztettem a Petőfi Irodalmi Múzeum számára, s nekem, a pályakezdőnek, a hajdani újholdasoktól írást kérni és kapni megtiszteltetés volt. Nemes Nagy Ágnes éppen készülő könyvéből, A hegyi költőből adta oda az első fejezetet. Akkor jártam először lakásán a Királyhágó utcában, akkor találkoztam vibráló egyéniségével, és akkor fedeztem fel, hogy nemcsak írásban, hanem beszélgetés közben is mennyire pontosak, feszesek és mégis hajlékonyak a mondatai.”

(Kelevéz Ágnes, Jelenkor, 1995/5.)

 

„Életében – érettségim évében, 1989-ben – gimnáziumi tananyag volt. Szerepelt a fotója a tankönyvben, micsoda szó. Noch dazu, dohányzott a képen. Hagyománya azóta is töretlen, élő.”

(Térey János, Jelenkor, 2012/3.)

 

„Nemes Nagy Ágnes fény- és színérzékeny lírai nyelvének szálai közé szüntelen lét- és ismeretelméleti kérdések szövődnek. A tudatos és fegyelmezett költői nyelvhasználat lehetőségeinek differenciájában vívott harcok átláthatatlanok. […] A vers mitikus ideje: a pillanat és végtelen között feszülő jelen rétegzettsége szervezi egységgé a filozofikus hangoltságot és a lírai tömörséget.”

(Szitás Erzsébet, Jelenkor, 1998/7–8.)

 

„Milyen esengő-boldogan / kapcsolja gyűrűit / egymásba a madárszó, / milyen odaadón tolul a fű, / az ösztön lüktető / kútjaiból a nemzedékek!”

(Fodor András, Jelenkor, 1982/1.)

 

„Nemes Nagy Ágnesnek nincsenek szándékai és célzatai, segíteni sem akar a költészetével. Panaszával sem akar minket panaszkodásra bírni. Felszabadítani, megnyugtatni sem akar, s nem tehet róla, hogy nyugtalanítva is felszabadít. Ezt egyvalamivel éri el: az elszántan végigvitt, léhaságoktól, ügyeskedésektől, divatoktól mentes teljesítményével.”

(Sőtér István, Jelenkor, 1982/1.)

 

„A Nemes Nagy Ágnes által folytatott és új változatokban kimunkált objektív líra eredetisége és egyedisége újabb költészetünk egyik nagy eredménye és példás magaslata.”

(Koczkás Sándor, Jelenkor, 1987/9.)

 

„Olvasója csak ritkán rezonál első találkozásra e költészet bonyolult asszociációs összefüggéseire, de a műélvezéshez szükséges fokozott figyelemért bőségesen kárpótolja az érzelmi és értelmi feszültség állapotában magáévá tett élmény intenzitása.”

(Taxner-Tóth Ernő, Jelenkor, 1968/11.)

 

„A gondolatok megformálása, kimondása éppúgy életforma, mint költői hitvallás Nemes Nagy Ágnes számára. Az Amerikai napló mélyén is a kimondással rendet teremtés, a megfogalmazás általi felülkerekedés már-már mágikus aktusát fedezhetjük fel. Azonban nem csak a gondolat kapcsolja össze a költői életművet a naplóval. A megfogalmazás módja, sőt a megfigyelés-, a látásmód is a művészi rend csíráit tartalmazza.”

(Papp Ágnes Klára, Jelenkor, 1994/1.)

 

„Nemes Nagy Ágnes költészete azért valódi szakrális költészet, mert inkább szól a találkozásról, mint arról, ami közben lezajlott, hiszen az már kimondhatatlan. És a találkozás is csak nehezen mondható…”

(Varga Mátyás, Jelenkor, 1992/1.)

 

"Légszomj röpít, a szárnyad összezárva. / Íratlan képek kapujába léptél."

(Balla Zsófia, Jelenkor, 1993/4.)

 

„Mennyire nem hagyott ő magunkra minket. Mindent, ami érdemlegesen ránk hagyható – hagyott, itt, nekünk, ránk.”

(Tandori Dezső, Jelenkor, 1992/1.)

 

(Fotó: Fortepan/Hunyady József)