Somlyó György a Jelenkor 1958-as indulását követően pár éven belül szerzőjévé vált a lapnak, s haláláig az is maradt. A hatvanas évekbeli versközlések (1963/5; 1966/4) a hetvenes években egy prózai szöveggel, az Egy nap Velencében című esszéisztikus útinaplóval (1977/1), illetve egy szoros értelemben vett értekezéssel, az Ady publicisztikájáról szóló tanulmánnyal egészültek ki (1978/3). Ezzel vált teljessé Somlyó jelenkoros műfaji palettája, a folyóiratbeli jelenlétet tekintve viszont a nyolcvanas évektől kezdve lesz kiemelt jelentőségű szerzője a lapnak. A hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján két kiváló beszélgetés olvasható: A jelenés című Füst Milán-verset (1979/4), illetve a költő saját szerzeményét, a Mi? című költeményt (1980/11) egyaránt Domokos Mátyással tárgyalja Somlyó. Utóbbi lapszám ráadásul – a szerkesztői jegyzet szerint a 60. születésnapnak is apropóján – az ő verseivel kezdődik. A nyolcvanas évek fontos eseménye volt továbbá az Újholdról szóló, két részletben megjelent tanulmány (1985/5; 1985/6), melyet eredetileg a Lengyel Balázs által szerkesztett 1984. decemberi Újhold-különszámba szánt a szerző, ám késve készült el. Hasonlóan izgalmas olvasmány a Szentkuthy Miklósról szóló dolgozat is (1983/10). Somlyó prózájának szintén a nyolcvanas évek második felétől nyújtott komoly felületet a Jelenkor: a Párizsi kettős című regény 1987 januárja és 1990 novembere között 18 részletben jelent meg a lapban.

Az életműben nagy fontossággal bíró szonettek közül kiemelkednek az 1991 szeptemberében olvasható Petrarca-hommage-ok, illetve a (Még egy) őszi levél az 1983 februári számból. Nem véletlen, hogy Somlyó György szonettjeiről kiváló értekezés is olvasható a Jelenkorban (1991/5) Szigeti Csabának, a szerző egyik legavatottabb értekezőjének tollából. Szintén dominánsak a filozófiai megalapozottságú költemények, ez jól látható Agnosztikon, illetve a Derrida hatására született Pharmakon című versekben (1998/12), vagy az Elrendelés című költeményben: a 2006 januárjában – másodmagával – megjelent szöveg az utolsó jelenkoros közlés, az évfolyam nyári számában már Tandori Dezső búcsúzik megindító versben a költőtől. A Somlyó halálakor közölt lapszámindító összeállítás másik írását Szigeti Csaba jegyzi. Rajta kívül (1995/11) teljesen eltérő preferenciákkal olvasó szerzők – így Balassa Péter vagy Pomogáts Béla – is értekeztek Somlyó könyveiről.

A költő fiaként született, és esztéta édesapjává lett, izgalmas irodalmi családtörténettel bíró szerzőre az 1993 áprilisában megjelent Mimóza című, kiváló versével emlékezünk, melynek 8-9-es jambikus soraiban és feszes versszervezésében egyszerre fedezhető fel az újholdas beszédmód, illetve a bölcseleti magalapozottságú lírai önreflexió. Ez utóbbi poétikai sajátossághoz fontos adalékul szolgálhat Az író élete című jegyzet (1982/4), illetve Kabdebó Lóránt nagyinterjúja is (1987/1).

Mimóza

Nincs – lírai – tárgy líraibb:
Asztalomon hiába hagytad
Ha kicsit is hihetni Freudnak
A mimóza még visszahív
A felejtés csak negatív
Fele – sejtfala – a tudatnak
Ha félig ez hát félig az vagy
Egyfeled ott másfeled itt
Majd visszajössz érte hiszen
A mimóza hosszan-kitartott
Hervadás kivárja az akkort
Míg az igen-nem-nem-igen
Végigpeng idegeiden
Mint egy feloldhatatlan akkord

(Fotó: fortepan.hu)