Határ Győző a nyolcvanas évek második felétől, a rendszerváltás előtti utolsó években vált a Jelenkor szerzőjévé. Az 1987. novemberi számban közölt Harkály és Jeruzsálem című versek mellett egy-egy kritika jelent meg a könyveiről Kabdebó Lóránt, illetve Csuhai István tollából. Csuhai egyébként szűk egy évvel korábban (1986/12) is recenzált Határ-kötetet a lapban, a Pepito és Pepitát. A következő években még intenzívebbé váltak az értekező írások, az 1989/11-es szám például külön blokkal köszöntötte az akkor hetvenöt éves Határ Győzőt: Vitéz György verset, Földényi F. László az Özön közönyről kritikát, a monográfus Rugási Gyula pedig tanulmányt írt a tiszteletére. Ugyanebben a blokkban olvasható Kabdebó Lórántnak a szerzővel készített interjúja, illetve a kritikarovatban Erdődy Edit szövege az Anibelről. Rugási Gyula később, az 1992-es évfolyamban az életmű 1956-ig (tehát az emigrálásig) tartó időszakáról terjedelmes – két részletben (1992/1; 1992/2) közölt – tanulmányt is jegyez XX. századi freskó címmel (Rugási monográfiája egyébként ugyanezt a címet viseli), a következő év februárjában pedig Határ filozófiai írásairól szóló dolgozata olvasható (1993/2). E hosszú felsoroláshoz Mikola Göngyinek A fontos emberről írt kritikája csatlakozik az 1990. májusi lapszámból. Látható tehát, hogy a rendszerváltás – a Határ-kötetek kiadásával párhuzamosan – felszabadító erővel hatott a Magyarországon több évtizedes hallgatásra ítélt életmű recepciójára.

A Bezárt ház című Károlyi Amy-kötetről szóló, eredetileg a Szabad Európa Rádió magyar adásában elhangzott, mindössze hárombekezdéses kritika (1990/6) kivételével a Jelenkorban olvasható Határ Győző-szövegek egytől egyig szépirodalmi alkotások. Az 1988-as évfolyamban folytatásokban megjelent kisregény, az Eumolposz közlése eseményszámba ment, ezen felül versek és elbeszélések találhatók a folyóirat hasábjain. „Besorolhatatlan és szabálytalan, sok műfajban alkotó, a műfajokat vegyítő író volt, a magyar regényírás és az irodalmi nyelvhasználat lehetőségeinek nagy kitágítója. Ambíciója alapján a lehető legkevésbé magyar író, nyelvteremtő képessége alapján a lehető legmagyarabb író volt.” A formai kísérletezésről és a magyar irodalomban elfoglalt sajátos pozícióról írt gondolatok Takáts József nekrológjából származnak (2007/2), és a jelenkoros Határ-szövegekre is messzemenőkig érvényesek, legyen szó a Cizalpin Köztársaságban redemptorista egyházközséget vezető menekült pap prédikációs viszontagságairól szóló elbeszélésről (A lámpaláz üvegharangja, 1994/1) vagy az alább olvasható, az angol és a magyar nyelvet váltogató Zsoltár két nyelvre című versről (1995/2). Határ Győző nagy ambíciójú és széles formai skálán mozgó életműve több maradandó szöveget tartalmaz, a rendszerváltáskori érdeklődés viszont érzékelhetően alábbhagyott, pontosabban – ismét Takáts Józsefet idézve – „az ő nagyszabású életműve is várja, hogy az idő elhozza hozzá az olvasóit, az országot”.

Zsoltár két nyelvre

a fény nem magyarázza az embert
       ember nem magyarázza a fényt
do not expect to be remember'd
       flit quit quick you're on the wane

do not look for your identity
       do not look for your roots:
lángocskád lelibbenőben oly pici
       ellobbanóban a kanóc

not for your roots oh no brother
       do not look for your trace
nincs fixatív sem oly csodaszer
       hogy őrizze ami odavész

you arch-perisher you arch-hollow
       expos'd to scavengers on the rocks
tedd le magad hullahurcoló:
       a parcellád ahol lekucorogsz

do not listen to saints to gurus
       and do not listen to priests
leérsz és már nem érzel hamarost
       szót hangot űrt se fényt se ízt

do not expect to be remember'd
       flit quit quick you're on the wane
a fény nem magyarázza az embert
       ember nem magyarázza a fényt
 

(Fotó: pim.hu)