Nagy László először műfordítással jelentkezett a Jelenkorban, négy délszláv népdalt közölt az 1965. decemberi számban. Első versei 1973 februárjában jelentek meg a lapban. Az akkor már évtizedek óta elismert költőnek egy egész blokkot szentelt a szám élén a Jelenkor: Móser Zoltán portréfotóit A repülő árnyéka című vers kézirata követi, a második formaközpontú költeményt, a Viola rajzait követően két prózavers következik, majd Bertha Bulcsu nagyinterjúja és Czine Mihály tanulmánya. A tartalmas összeállításnak a költő 1978-as haláláig minden évben volt folytatása: 1974 szeptemberében bolgár költők verseinek fordításával jelentkezett Nagy László, a következő év júliusi számában pedig Vasy Géza Ki viszi át a Szerelmet-értelmezése mellett Czine Mihály köszöntötte az ötvenéves szerzőt. Az 1976/4-es számban ismét bolgár versfordítás következik (ezúttal Hriszto Botev magyarra ültetése), az 1977-es évfolyam utolsó számában pedig a Vallvadír című kiváló vers olvasható. A költő halálának évéből egy igazi szövegkülönlegességet találunk: a májusi lapban Toma Árpád Nagy Lászlónak ajánlott verse, s a költő válasza, egy kézzel írt levél található (egy Nagy László-rajz kíséretében).

A szerző nyolcvanas évekbeli jelenkoros fogadtatásából kiemelkedik Domokos Mátyás és Lator László beszélgetése a Versről versre-sorozatban (a Vértanú arabs kanca című költeményről), Tüskés Tibor folytatásokban közölt monográfiája az 1982-es évfolyamból, továbbá Csoóri Sándor, Ágh István és Szántó Piroska szövegei, melyek közül utóbbi a költő születésének 60. évfordulóját köszöntő írások közt kapott helyett Vitányi Iván visszaemlékezése mellett a 1985-ös nyári duplaszámban.

A Nagy Lászlóra emlékező költemény, A repülő árnyéka tehát az első jelenkoros versközlés. A költőre jellemző egymásba érő, ám váratlan asszociációjú képek, a domináns retorizáltság és a kihagyásokkal élő gondolatritmus pontosan mutatják meg Nagy László hetvenes évekbeli költészetének fontosabb jegyeit. Ahogy Vasy Géza írta az utolsó pályaszakaszról az 1979/4-es Jelenkorban: „Bármennyi a hitben megingató, az elbizonytalanító rossz, a végső válasz a létigenlés, az emberi értékek eszményítése”, azaz a „te légy az ábra” verszárlata.

A repülő árnyéka

Nagy hangszer, négy-motorú,
emelkedik s vagy a zsákmánya.
Árnyéka, kereszt jele
marad nekem, ráég az ágyra.

Meghalt a dorombolás,
már fáj a szívfelőli oldal,
de te repülsz, csak repülsz
ujjad hegyén piros cukorral.

Könyöklök márványlapon,
téged az Isten, ő se ér el.
Emléked eszem s mit ér?
Tömöm a torkom hóeséssel.

Minden éj feketedő
eszmével a márványba írva.
Kell, hogy jöjjön a mosoly,
kő-jegyzetemet fölborítsa.

Kell, hogy a Vénusz felől
közelíts landolva az ágyra.
Kell, hogy a kereszt helyén
kitárt kézzel te légy az ábra.

(Fotó: Csigó László)