Csaplár Vilmos az 1987-es évfolyamban mutatkozott be a Jelenkorban (Azon a nyáron című elbeszélését közölte két részletben), bár műveiről már korábban is olvashatók értekező szövegek a lapban (Lichtmann Tamás és Beck András tollaiból). Az 1987-es közlés alcíme (Belső képek a világmindenségről) egyben a Grandpierre Attila tanulmányát is tartalmazó, Vágy a róka vére után című, a regény és a novellafüzér határán mozgó könyv szövegeinek műfaji megjelölése. A rendszerváltás évében megjelent kötet öt részletben látott napvilágot a Jelenkor 1989-es évfolyamában. Ezt követően Csaplár Vilmos önálló elbeszélésekkel volt jelen a folyóiratban, illetve fontosabb regényeiből (például a Vadregényből, a Hitler lányából és az Edd meg a barátodat című könyvből) is publikált részleteket. A művekről szóló kritikák (sorrendben Harkai Vass Éváé, M. Nagy Miklósé és Németh Gáboré) egyöntetűen méltatják Csaplár Vilmos írásművészetét elsősorban a szerző alkotói autonómiája miatt, mely tudatosan és szabadon használt prózai kódok segítségével egészséges történelmi-társadalmi üzeneteket hordoz.

Az alábbi szöveg a 2009/3-as Jelenkorban olvasható. A Hitler lányából származó részlet a főhős Ruckner Jolán megismerkedését mutatja be férjével, Csiliz Lajossal. A századközépi Magyarországon játszódó regény harmadik szakasza a világháború végétől a kádári konszolidációig öleli fel Ruckner Jolánnak (Hitler feltételezett zsidó lányának) az életét. A Jelenkorban megjelent részlet a főszereplő körüli fontosabb férfialakokat rajzolja fel: a férj mellett Kujeda Éliást, aki a háború végén megerőszakolja Ruckner Jolánt, illetve a fiát, Lalit, akiről nem derül ki, hogy melyik férfi gyermeke. A kaotikus személyközi viszonyokat szenvtelenül egyenes, szinte lakonikus nyelvhasználattal ábrázolja az elbeszélő. Ez a fajta egyszerűség jellemzi a szereplők viselkedését is. M. Nagy Miklóst idézve: „Csaplár történelmi kényszerek közt vergődő alakjai számára nem léteznek más indítékok, mint zsigeri ösztönök és homályosan derengő érdekek”. A zaklatásnak kitett Lali, az egyszerű gondolkodású Lajos és a kilakoltatott Jolán egytől egyig áldozatok, életüknek a történelem egyszerre díszlete és alakítója, ráadásul ez a történelem egyszerre ismerős és kontrafaktuális, a rendszerváltást követő történelmi regények szép példája – nyelvi nyerseségében is az. Egy jelentős író erős könyve.

Szürkületkor, amikor szinte mindig elvágyódott a csöndes, unalmas Újpestről, Csiliz Lajosné Ruckner Jolán is kilépett a lakásuk ajtaján. A színházba járó ruháját vette föl, fiát, Lalit is ünneplőbe öltöztette. Azoknak az illusztrációknak az alapján, amelyeket az ezernyolcszáznegyvennyolc március tizenötödikei magyar forradalomról szóló könyvekben látott, úgy gondolta, hogy egy forradalom ünnep. Még nem volt biztos abban, hogy ez forradalom, csak Temesvári Ervin, a házban lakó három egyetemista közül az egyik, éppen a legotthonülőbb, délelőtt szétkürtölte a házban, hogy a műszaki hallgatók délután tüntetést tartanak. Nem olyannak képzelte a forradalmárokat, mint ez az Ervin, aki be szokta hívni Lalikát a konyhájukba, hogy mesekönyvet mutasson neki, de egyszer gondolt egyet, és ráparancsolt, hogy fogja meg a fölálló faszát. A gyerek olyan görcsös állapotba került, hogy nem volt képes elengedni, csak szorította, és üvöltött. Amikor Jolán a fia hangját hallva benyitott, Ervin az egyik kezével Lali száját akarta betapasztani, csak nem tudta, a másikkal nyögve, halkan szitkozódva, hátha elkerülheti a botrányt, egyenként feszegette le a megmerevedett gyerekujjakat az ellilult testrészéről.

A kapuban Jolán és Lalika összetalálkozott a munkából hazatérő idősebb Csiliz Lajossal, aki némi vita után kijelentette, hogy a gyerek otthon marad, Jolán persze oda megy, ahova akar. Nyafogott, nyafogva beszélt, Jolán már megszokta, de most, éppen most, ezen a napon sértette a fülét. Ennek ellenére épp vissza akart fordulni (ha úgyse mutathatja meg Lalinak a forradalmat, ő minek nézze végig), amikor Csiliz azt mondta:

– Fölösleges messzebbre menned, akkor is órákon át tudsz mesélni arról, mi történt veled, ha a sarki boltból hazajössz!

Kirohant a kapun.

A nagyképű Csiliznek éppen azért részletezett minden eseményt a jelenben, hogy ne legyen föltűnő a hallgatása a múltról.

A szegedi vonattól egyenesen a pesti lakásukhoz ment. Egy szőke, kövér asszony nyitott ajtót, akinek hiába bizonygatta, hogy ő itt lakik, elébe tornyosult, nem léphette át még a küszöböt se. Oldalt hajolt, legalább be akart nézni. Amikor az előszobából nyíló nappaliban megpillantotta a komódjukat, és rámutatott, hogy „az is a mienk”, az asszony becsapta az orra előtt az ajtót.

Az utcán valaki a nevét kiáltotta, kétszer is meg kellett ismételnie, mire Jolán rájött, hogy merről jön a hang. A fekete, göndör hajú, nagyon sötét bőrű lány, aki szólongatta, közben a járókelők közt kanyarogva mellé is ért. Nagyon csodálkozott, hogy Jolán nem ismeri meg, mégis azt mondta, hogy nem csodálkozik, egy évvel fiatalabb Jolánnál, gyerekkorban ez sokat számít, a nagyobbik nem figyeli a kisebbet, a kisebb annál inkább a nagyobbat. Ő a Taglik Anna vagyis a Hancó, legutoljára a tóparton babáztak, mikor Jolán a mamájával meglátogatta a Ruckner bácsit. „Néger Hancó”, így emlegették Almáson, ez se dereng, kérdezte. Jolán bizonytalanul bólintott. Nem akadt hozzá hasonló a faluban, mesélte a lány, a családtagjaitól is jócskán elütött, például az apja vörös volt, az anyja meg szinte szőke, világosbarna. Annyian hajóztak le és föl a Dunán, partra szállt talán egy afrikai, ki tudja, nem őrizték meg az emlékezetét, ő, Hancó maradt az egyetlen bizonyíték arra, hogy ott járt. Tudja, mi lett Ruckner bácsival, szögezte le hirtelen témát váltva. Aztán rögtön közölte, hogy egy hét múlva lesz az esküvője egy Fazekas András nevű műszerészsegéddel. Talán fiatalok még a házassághoz, de a háborúban mindenki megtanulta, hogy nincs mire várni, András az utolsó évben töltötte be a tizennyolcat, többfelé is védte a Kárpát-medencét, meg is halhatott volna. A szüleinek van Budapesten egy négyemeletes sarokháza, ők Almáson meg vályogviskóban laknak, ezért az esküvővel egyidejűleg kitagadják a vőlegényét, nem baj, már béreltek egy lakást, és annyival is kevesebb lesz a vendég meg a költség.

Ömlött a szó a lányból. Kiderült, hogy András családjának viselkedése miatt nincs második koszorúslány. Hancó azonnal föl is kérte Jolánt erre a szerepre. Zavartan hozzátette, hogy viszont a fiúkból megvan mind a kettő, úgyhogy Jolánnak valahogy el kellene rendeznie az udvarlójával, hogy elengedje. Valóságos örömujjongásban tört ki, mikor megtudta, hogy Jolánnak nincs udvarlója, azonnal elkezdte ecsetelni a leendő koszorúspárjának, egy Schneider Pál nevű hentesnek a jó tulajdonságait. Udvarias, jókedvű, bármikor tud húst szerezni, mondta. Igaz, a tánc nem az erőssége, Jolán számíthat arra, hogy párszor a lábára taposnak, de ez talán nem akadály, olyan boldog lenne, ha elvállalná!

Fölháborodott, mikor Jolán elmesélte, hogy kitúrták a lakásából, azonnal oda akart menni intézkedni, Jolán vonakodását tapasztalva azonban kijelentette, hogy bérlakás esetében nem érdemes követelőzni, túl hosszú ideig nem fizette a lakbért. Biztosította a lányt, hogy náluk ellakhat egy darabig, a következő pillanatban már azt is tudta, kitől szerez egy plusz díványt Jolán számára.

Az esküvő éjszakáján kicserélődtek a koszorúspárok. A hentes átpártolt az Ilus nevű, pirospozsgás másik koszorúslányhoz, annak a partnere, a Fazekas Andrással korábban együtt inaskodó másik műszerészsegéd, egyúttal barát pedig egyre erősebben szorongatta Jolán derekát tánc közben. Csiliz Lajosnak hívták, az anyja pár hete halálozott el. Az Újpest környéki erdőben, ahol tűzifát gyűjtött, megtámadta egy veszett róka, de annak annyi szenvedés, vérfolyam, pusztulás után eszébe se jutott, hogy rókaharapással orvoshoz forduljon. A gyászra való tekintettel fölmerült, hogy lecserélik őt, csak nem volt kire, vagy elhalasztják az esküvőt, de Csiliz szinte könyörgött a barátjának, hogy ne tegyék. Maga is csodálkozott magán, mesélte később Jolánnak, amikor a lány kétheti randevúzás után eleget tett az unszolásának, és belépett a saját rendelkezésű, teljesen berendezett újpesti lakásba. Nagyon szerette az édesanyját, de most már érti, a sors akarata lehetett. Talán egyenesen a mamája küldte a túlvilágról Jolánt, mivel tisztában volt vele, hogy a fia még egy rántottát se képes megsütni. Jolán is mérlegelte a helyzetet. Megelégelte, hogy a végtelenségig szem- és fültanúja legyen Néger Hancó és a vadonatúj férj házaséletének, valamint az is sokat nyomott a latban, hogy a hentessel ellentétben Csiliz a hajnalig tartó esküvői mulatozás során egyszer se lépett a lábára.

Mikor már másodszor nem jött meg a menstruációja, bejelentette a férfinak, hogy terhes. Csiliz ünnepélyesen komor arcot vágott. Közölte, hogy ő sose ismerte az apját, úgyhogy Jolánt a legrövidebb időn belül feleségül szándékozik venni.

Lalika idő előtt született meg, legalábbis az orvos kalkulációja szerint, különben semmi jel nem mutatta, hogy bármije ne készült volna el az anyaméhben. Jolán pelenkázáskor gyanakodva méregette az ivadékát. Amikor jobbra fordította a fejét, idősebb Csiliz Lajosra hasonlított, amikor balra, Kujeda Éliásra.

A teljes szöveg itt olvasható.

(Fotó: Csiszér Goti)