Weöres Sándor az 1961/1-es számban három szonettel debütált a Jelenkorban. A versek később az 1964-es – kalandos kiadástörténetű – Tűzkút című kötet harmadik ciklusában, a 30 szonettből álló Átváltozásokban jelentek meg (a folyóiratban Psyché címmel közölt darab a könyvben az Anima címet viselte). Az emlékezetes első megjelenést követően a költő egészen 1989-es haláláig állandó szerzője volt a lapnak (az 1964-es évfolyam kivételével szűk negyven évig minden évben szerzői között tudhatta a Jelenkor).

A csodálatos rétegzettséggel bíró költészet szépen nyomon követhető a folyóirat hasábjain, ahogy a gazdag fordítói életmű is. Ismerős költeményekre lehet lelni a Merülő Saturnusból (például A jövendő költészetére az 1966/1-es számból vagy az Álom a régi Pécsrőlre ugyanazon év októberéből), az 1971-es évfolyamban a Psychéből, a hetvenes évek végén az Ének a határtalanról című kötetből vagy a Jégcsap-lugas, a Hónapok és a Takart arcú menet című versekre (1985/4) a Kútbanézőből. A fordítások szintén széles skálán mozognak Mallarmé költeményeitől kezdve (1963/3) Paolo Santarcangelin át (1971/1) Edmund Spenseren keresztül (1977/4) a Rig-védából fordított ó-ind himnuszokig (1983/10). A beszélgetések közül a Bertha Bulcsu által készített interjú emelkedik ki (1970/2), illetve Domokos Mátyás és Weöres Sándor diszkussziója az Ablak négyszögében című versről, a szerző költészetéről szóló értekezések között pedig szintén kiemelkedő szövegek találhatók: Kenyeres Zoltán az 1983-as évfolyam első félévében a pályakezdésről szóló tanulmánysorozatát közölte, a második félévben pedig Weöres második költői szakaszáról írt öt részetben Az „Elysium”-tól a „Tűzkút”-ig címmel. A szerző fogadtatástörténetének fontos szövegei érhetők el Bata Imre, Tandori Dezső, Ineke Molenkamp-Wiltink és Papp Ágnes Klára tollából, az idei áprilisi számban pedig Nádasdy Ádám írt tanulságos elemzést Weöres Dante-fordításáról. A évfordulókhoz kötődő tematikus blokkok szintén izgalmas szövegeket rejtenek: az 1973/-6-os számban Csorba Győző köszöntése, 1983 júniusában a pályatársak (többek között Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Rába György, Lator László, Bertók László és Tandori Dezső) versei, a 2003/3-as számban a Gara Lászlóval folytatott levelezés darabjai, a születés százéves jubileumára pedig pedig Kovács András Ferenc verse és Bertók László emlékkiállítás-megnyitó szövege mellett nagyon erős tanulmányok olvashatók (2013/7-8).

E rövid összefoglalóból természetesen nagyon sok fontos dolog maradt ki, de talán a leglényegesebb mégis az, hogy születésnapján saját soraival emlékezzünk a 108 éve született Weöres Sándorra. Az 1968-as évfolyam utolsó száma a költő három versével indult, köztük a csodálatos Kövirózsával. Magáért beszél.

Kövirózsa

Aki nőtt mély szakadékban,
szeme rálát a magányra,
hegyi víz forr kebelében,
ajakán dús moha-párna.

Kifeszített meredek-híd,
az idő zúg el alatta,
tovahabzó sziromárnyék
s a magány néz a patakra.

(Fotó: Csigó László)