Takáts Gyula és a Jelenkor termékeny kapcsolata jó negyven évet ölel fel. A szerző az 1958-as indulástól szerves része volt a lap életének, ennek szép lenyomatai az 1981/2-es és az 1991/2-es számok köszöntő blokkjai, illetve a munkásságáról szóló további értekezések (Nagy Imre 2019-es portréja például kiváló bevezető Takáts Gyula világába). A leginkább verseket, s alkalmanként értekezéseket közreadó költő komoly szerepet vállalt a régió kulturális és irodalmi életében, és az életműre jellemző egyenletesen magas színvonalú költeményeket küldött a Jelenkor számára. Az Egy gondolat sejtrendszere című verse a 70. születésnapjára készült blokkban jelent meg közvetlenül a tanítvány, Fodor András lapeleji elemzése után. Szintetizáló költeményről van szó, amely képes összebékíteni a környezeti látványt távolságtartóan rögzítő újholdas dikciót és a kozmikus-biológiai látószöget, miközben a Nyugat esztétista költőinek gondolatritmusát és könnyed verselését idézi. Elegáns, ihletett líra.

Egy gondolat sejtrendszere

És mint az üzenet, – egy magasabb
és messzi képlet lényege,
ahogy érinti-, kirepül
az anyagból a szerkezet ege.

Együtt ragyog a sok külön,
de oly rövid… S a szajkó hangja,
akárcsak hangszer, látható
a ránk mért aranyló magasba,

ahonnan most pereg az alkonyi
nyugalmas csillagok pora
s a tér, a tönk, a tó, a tölgy
valami másnak lesz az otthona.

Új formák belső mély szava,
egy gondolat sejtrendszere
átkapcsol és a létezés
kristálya, mintha fénylene

s e rőt alkonyi némaság
a tárgyakból kibontja a jelet
s mit rejtenek, felénk dereng
vak kezünkből s betűm felett.

(A kép forrása: www.pim.hu)