A Jelenkor 1995/6. száma négy Balla Zsófia-verssel indul. A négy versből kettő (A Blues és az Ami elég) olvasható a költő Ahogyan élsz című, szintén 1995-ben megjelent könyvében is. A Jelenkor-számot nyitó vers, Az alvó végül a 2002-es Balla-kötetbe, A harmadik történetbe került be átírva (Tópart Wiepersdorfban alcímmel). A Jelenkorban közölt költemény távolságtartó, ám sűrű motívumhálóval és expresszív képekkel teleszőtt beszédmódja, illetve a megszólalót körülvevő, egyfajta negatív esztétikával ábrázolt természeti jelenségek rögzítése kivételesen erős szöveget eredményez. Délutántól estig, a forróságtól a kihűlésig, a panteizmustól a tárgyiasításig ível a vers. Emlékezetes darab.

Az alvó

Édes délutánba fekszem,
puha fű borítja torkomat.

A tóban alga fől. A Nap
zörgőssé füstöli a bokrokat.
Ponty harangoz a förtelmes csöndben.
Harang fémlik a szomjúságtól.
Lefordul az ölyv az égről.
Lelohad a város, kénforró hólyag.
Tollakra hull a hattyú,
szilánkos porcelán-darabokra.

Rádmeresztett ég, tüzet vizel,
parkvégen folyik, elcsordogál.
A fák szűrőjén fennakad az árny,
aszfaltvastag este gyűl, a zacc.

Az alvó nő. Vízszintes teknő.
Vízitest, nem vár senkire.
Kihűl a pad, mely a tóparton áll.
Az olajos vízben algangyal, vállig.
A nedves acélból
a szárnya kiáll, két hattyúcsonk.

(Fotó: Merész Márton)