„Mintha azt próbálgatná, hogyan lehet a hagyományos, tradicionális költői megszólalásmódokat érvényben tartani még a '90-es években is. Érzi, hogy ezt ellensúlyozni kell valamilyen módon, de nem akarja tökéletesen iróniába átfordítani.ˮ (Keresztesi József)

Petri György: Reggeli kávézás

Szeretem az őszi hideg szobákat,
ülni korareggel összehúzott köntösben
a kitárt ablaknál, vagy a tetőn,
párolog a völgy meg a csésze kávé
– ez hűl, amaz melegszik.

Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél ‒ halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!

Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.

Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak.

[Jelenkor, 1988. július‒augusztus]