Svarga – a mennyország

A szűrt hajnali fényben, habszerű felhőrétegen tört át a hegycsúcs, tűzhányó tátongó krátere, lassan megemelkedett a gép szárnya, balra csúsztunk a horizonton. Alattunk trópusi erdők kapaszkodtak a merőleges talajba, épp félálomban csodáltam a fentről lefelé fodrozódó hullámokat, amikor hirtelen manőverrel ráfordultunk egy hosszan elterülő sziklafalra, rám pedig tátott szájjal alvó szomszédom, akiből másnapos alkohol- és izzadságszag savanyú elegye párolgott. Tropical paradise. Elfogott az émelygés.

A repülőtér pálmafái között, még fáradtságtól összeszűkült szemmel kutattam a nevünk után, és meg is találtam viszonylag könnyen, hála a táblát tartó, feltűnően narancssárga alaknak. Kísérőnk mély főhajtással üdvözölt, majd ránk vetette egy tudatára csak részben ébredt gyermek ártatlan tekintetét, welcome to Bali, welcome to Densapar, mondta széles mosollyal, szikrázó fogsorral. Fején az udeng, a balinéz férfiak tradicionális fejfedője, a füle mögött a virágszirommal és a csillogó lenvászon ing alatt megkötött, szoknyaszerű saronggal olyan lehetetlen kecsességet kölcsönzött ennek az egyébként medvealkatú férfinak, amitől egyszeriben feloldódott minden szorongásom. Az, hogy az egyenlítőtől délre, fokozott biztonsági kockázatokat rejtő országnak korallzátonyoktól övezett, vulkánokkal tűzdelt szigetére érkeztünk, már egyre kevésbé tűnt rémületesnek, sokkal inkább egy izgalmas kaland egzotikus díszletévé vált.

Seminyakba érve sofőrünk kiemelte a csomagtartóból a bőröndöket, majd széles karmozdulattal jelezte, hogy egyenesen továbbhaladva találjuk a bungalónkat. Csobogókban úszkáló aranyhalak, frangipáni bódító illata, csicsergés, ciripelés, bokrok neszezése, lombok susogása. Az istenek velem voltak. Nemcsak ott, a bungalóhoz vezető szűk ösvény ismeretlenjében, de később is, a házak bejáratát védő, ruhába öltöztetett kőszobrokban, a boltok előtt bemutatott canang sari felajánlásokban, tengerparti rituálékon, kóbor kutyák csaholásában, a mezőkön pihenő tehenek lusta méltóságában. A muszlim többségű Indonéziában a 93% -ban hindu lakossággal bíró Bali szigetét szellemek segítik és sújtják napkeltétől napnyugtáig, amitől még a véremben csordogáló különféle oltások sem óvhattak meg.

A seminyaki istenekkel való pár napos ismerkedés után jutottunk el egy tradicionális balinéz táncelőadásra, melyben Barong, a jót megtestesítő tigris és Rangda, a gonoszt képviselő szörny nap nap után, nézők százai előtt, öt felvonásban küzdenek egymással. Az előadást kísérő hangszerek, a gong, a kendang, a saron a párás meleggel karöltve pillanatok alatt bódították el a szemlélőt, és repítették ember méretű majmok, rémült parasztok és rikácsoló boszorkányok harcának színterére. A zűrzavart csak Siva isten közbeavatkozása, és az aranyszín kelmékbe öltözött táncosnők lenyűgöző kéz-, fej- és szemmozdulatai oldották fel egy kis időre.

A kozmoszban uralkodó egyensúly, a dharma mindent átható létezése a mindennapi rituálék és a helyiek életét végigkísérő nagyobb ünnepek meghatározó eszméje. Nem mehet el mellette azonban az a turista sem, aki a szörfözésen és hajnalig tartó partizáson kívül mást is csinálna a szigeten. Az olyan fenséges templomok, mint a Tanah Lot vagy az Ulun Dalu, a fafaragó műhelyek előtt sorakozó istenek, a járdán, a homokban és az út mentén heverő, tömjénillatú felajánlások lépten-nyomon főhajtásra késztettek.

Bhuwah – a földi élet

Bungalónkban egyedül az ágyat védte négy fal és mennyezet, a zuhanyzó és a vécé egy rizsföldtől téglafallal elválasztott virágos kertben, a konyha pedig egy félig fedett teraszon állt. Mókusokkal zuhanyoztam, pillangókkal reggeliztem. Paradicsom. Nasi goreng, csirkenyárs mogyorószósszal, sült rizs, chili, frissen facsart dinnye-, mangó- vagy papajalé és jegeskávé, csak hogy egyet említsek a könnyed reggelik közül.

Vízparton nőttem fel, víz mellett élek, ott érzem magam igazán szabadnak. Úszni az Indiai-óceánban: erre vágytam, mióta betettem a lábam erre a szigetre. És maradt is pusztán az, elérhetetlen vágy, ugyanis az Indiai-óceánban nem lehet, legalábbis nekem nem sikerült úszni. Ugrálni, lebegni, kapálózni, vizet nyelni tudtam csupán, ahogy a hullámok felkaptak és kidobtak a partra, majd alattomosan visszaszippantottak a veszedelmesen morajló víztömegbe. A perzselő napsütésben szárítkozva tűnt csak fel a part vonalát szegélyező égővörös zászlók egyike, rajta a figyelmeztetés: a kijelölt területeken úszni tilos. Ahhoz képest elég jól sikerült. Az esti apállyal aztán Kuta strandja hotelek bárjaiból szóló könnyed dzsessz, édes koktélok, csoportos áldozatbemutatások és hamvasztási ceremóniák helyszínévé szelídült.

További földi örömöket hajhászva jutottunk el a Tegalalang teraszos rizsültetvényeinek közepén felhúzott szabadtéri kávézóba, ahol egy igazi csemegét, a cibetmacska ürülékéből készített testes, krémes Kopi Luwak kávét szürcsölgethettük, pálmafák árnyékában, trópusi madarak énekét hallgatva. A cibetmacska, amivel a ketrecére erősített tábla szerint jobb vigyázni, emésztőrendszere enzimeit kölcsönzi a kávébab fermentáláshoz. Ürüléke gondos fertőtlenítésen, majd szárításon megy keresztül, hogy aztán a kávémanufaktúrában, kézi pörkölés és darálás után, mint a világ legdrágább kávéja landoljon a csészénkben. A rizsföldre nyíló kilátás, a buja növényzet, a leveleket rezegtető könnyed szellő a legzaklatottabb lelket is megnyugtatja. Kivéve talán a cibetmacskáét, melynek agresszív viselkedéséhez, feltételezem, a naponta elfogyasztott kávébab is hozzájárul.

A sziget déli csücskéből az északiba eljutni nagyjából három órába telik. Nem embert próbáló vállalkozás, kivéve, ha reggel hat órára kell Seminyakból (dél) Lovina partjára (észak) érni. Egy kimerítő, többfogásos, borkóstolós vacsora után hajnali háromkor kelni egyetlen cél érdekében vagyok képes: hogy delfinekkel ússzak a felkelő nap fényében. Nagyjából kétezer méter magasban, félálomban, a hidegtől reszketve, szerpentinektől felkavarodott gyomorral átsuhant ugyan az agyamon, hogy mindez megéri-e nekem, de a képzeletemben giccsesen romantikussá duzzadt kép újra és újra meggyőzött: ennél jobban életem utolsó napját sem tölthetném. A dzsipből kilépve homok kúszott a lábujjaim közé, langyos szellő lengte körül a kialvatlanságtól száraz szemgolyóm, lassan elém tárult a Jáva-tenger békés hajnali hullámzása. A delfinekkel való úszkálás természetesen enyhe túlzás volt, valójában egy jukungban, az indonézek hagyományos halászcsónakjában siklottunk a szürkéskék vízre idegenvezetőnkkel és az evező helybéli férfivel. Ahogy rajtunk kívül még vagy harminc másik jukungos, japán, kínai, ausztrál utasával, akiknek izgatott duruzsolása éles sikollyá vadult, amint feltűntek az első hátúszók. A nagyjából két órás delfinfigyelés, bármilyen banálisan festett is a kergetőző csónakokkal és visítozó turistákkal, ott, a napfelkeltében, a planktonoktól csillogó tengeren, az e világi létezés igazi ünnepe volt.

Bhur – az alvilág

A Batur vulkán 2000-es kitörésének pusztító nyomait egy panorámás étteremből szemléltem, miközben ebédeltem. Fekete, halott föld, az étel jó volt, a mellékhelyiség egy földbe vájt koszos lyuk, kezet mosni nem tudtam.

A vulkán lábánál keletkezett Batur-tó melletti Trunyan temetőbe kenuval szállítják halottaikat a Bali Aga törzs tagjai. A holttesteket kedvenc ruhájukba öltöztetik, és egy mágikus fa alá fektetik, amely elveszi a rothadó testek bűzét.

A Puputan emlékmű egy perzselő délelőtt Densaparban: a holland hódítók elleni öngyilkos támadásban elpusztult négyezer balinéz harcos képe.

A kétszáz ember halálát okozó 2002-es robbantás emlékműve Kutában, a bungallónkhoz vezető úton.

A Bali Nine néven elhíresült kilenc ausztrál heroincsempész, akik közül kettőt 2015-ben a Balin uralkodó törvények szerint golyó által kivégeztek.

Prostitúció.

Idegenvezetőnk történetei a korrupció számunkra is ismeretlen méreteiről. Gyerekeinek képei, három ünneplőbe öltöztetett kis balinéz. Az évek óta Párizsban turizmust tanuló anyjuk fotója. Idegenvezetőnk udeng helyett baseballsapkában, ahogy fiát az ölében tartva ebédel egy út menti warungban. Hangjában a várakozás reménye, hogy újra együtt lesz a család, amint felesége befejezi az iskolát. De addig is, amíg hajnalban a tengerfelszínre úsznak az első delfinek, amíg érik a papaja, a kávébab, a mangó, amíg virágzik a frangipáni, és amíg égnek a füstölők, miért is ne lehetne csak úgy örülni, és várni a következő napfelkeltét. Itt, az istenek szigetén.