Michelangelo hosszú vívódás után döntött végül az önbebörtönzés mellett 1530 végzetes nyarán. Nyomós oka volt rá. A firenzei köztársaság, noha majd’ egy évig fegyveresen is ellenállt, végül fejet hajtott V. Károly német-római császár akarata előtt, és elfogadta az 1527-es népfelkelés idején elkergetett Mediciek visszatérését. A köztársaság esztendeiben a művész az új hatalom mellé állt: a harcok megkezdése előtt a városfalakat a tervei alapján erősítették meg. Egyes források szerint felügyelőként is ellenőrizte a munkálatokat. Joggal tartott tehát a hazaköltözők, elárult, korábbi megbízói bosszújától. Kis helyiségben húzta meg magát, akkori „munkahelye”, az Új sekrestye padlózatán nyíló csapóajtó védelmében. A feltételezések szerint a San Lorenzo-templom priorja, Giovan Battista Figiovanni rejtette itt el (Medici) VII. Kelemen pápa haragja elől. Miután elnyerte a család bocsánatát, és kegyelmet kapott, bő három hónap elteltével szabadon távozhatott. Az akkor ötvenöt éves művész egészen addig folytatta firenzei munkáit, míg 1534-ben végleg el nem hagyta a várost.

A tíz méter hosszú, három méter széles, a boltozat tetején két és fél méter magas helyiséget bizonytalan idő óta, de bizonyíthatóan 1955-ig széntárolóként használták. Utóbb, hosszú évtizedekig zárva, üresen állt a szekrényekkel teljesen lefedett csapóajtó alatt, és feledésbe merült. 1975 novemberében azután Paolo Dal Poggetto, a Bargello Múzeumok akkori igazgatója (a Medici-kápolna is odatartozik) megbízta Sabino Giovannoni restaurátort, hogy végezzen tisztítási kísérleteket az Új sekrestye apszisa alatti szűk folyosón. Az előzetes bevizsgálás eredeti célja az volt, hogy megfelelő helyet keressenek a kiállítótér új kijáratához. Így találtak rá, teljesen véletlenül, a szekrények alatt a csapóajtóra. A lépcsők a szénnel teli helyiségbe vezették őket, amely első pillantásra egyszerű raktárnak tűnhetett. Dal Poggettónak mégis az az érzése támadt, hogy valami egészen rendkívüli rejtőzhet a vakolatrétegek alatt. A reneszánsz óta ismert, de senki által azóta sem látott műalkotások a restaurálás során kerültek elő. A szoba létezéséről tudtak ugyan a művészettörténészek, de eladdig nem bukkantak nyomára. Az igazgató joggal feltételezte, hogy megvan végre a titkos helyiség. Irányítása mellett egy szakértői csapat sok hónapot töltött a vakolat aprólékos eltávolításával. A munka befejezése után több tucat szén- és pár krétarajz jelent meg, vázlatokkal, Michelangelo korábbi alkotásait is megidéző részletekkel, számításokkal. Köztük egy márványszobor skicce, Giuliano de’ Medici (VII. Kelemen pápa apja), Nemours hercegének lába, amely márványba faragva a herceg sírját díszíti pár méternyivel a látogatók feje fölött, az Új sekrestyében.

Monica Bietti, a Medici-kápolna művészettörténésze, korábbi vezetője feltételezi: a Mester fogsága heteit azzal töltötte, hogy számba vegye életét és művészetét. A falakon látható rajzok egyaránt ábrázolják az általa befejezni szándékozott műveket és a már évekkel korábban elkészült remekeket. Például a Dávid részletét (1504-ben került a firenzei Palazzo Vecchio elé), vagy a vatikáni Sixtus-kápolna (1512-ben felavatott) boltozatának néhány alakját. Köztük oldalnézetből a saját magáról készített, eredetiben szembenéző figurát, amelynek változata a pokolba taszítottak között bukkan föl a Vatikánban. Érdekesség, hogy itt tekint ránk a Laokoón-csoport apa-figurájának szenvedő arca. De vannak más ókori idézetek is, és ugyancsak jól kivehető Mózes feje, amely szintén korábbi munka. A remekmű II. Gyula pápa síremlékéhez készült, jóval a firenzei esztendők előtt, 1515 körül. II. Gyulát végül a Szent Péter-bazilikában helyezték végső nyugalomra, a Mózes pedig a San Pietro in Vincoli-bazilikában található máig, Rómában. Az egyik falon emberi alak hátát ábrázoló szénrajz jelenik meg. A durva körvonal ugyancsak a Sixtus-kápolnában készült festmény egy alakjának változata lehet. Egy emberi alak mintha átívelne a kamra egyik falán, egy másik motívum pedig feltűnő hasonlóságot mutat a Phaeton bukása című vázlat központi alakjával, amely a velencei Galleria dell’Accademiában látható, másolatát pedig a mi Szépművészeti Múzeumunk őrzi. Egy további vázlat a befejezetlen Apolló-szobor jellegzetes pózát idézi föl. Fantasztikus kirakós ez: az ember igyekszik az emlékeiből előhívni képeket, szobrokat, festményeket, és megpróbálja átfedésbe hozni azokat az itt látható rajzokkal.

„A többnyire monumentális formátumú alakvázlatokat több helyen jelek és számítások kísérik, amelyek a tervezés nagy precizitásáról tanúskodnak. Ezek mellett különböző pontosságú vagy összefoglaló tanulmányok láthatók, nemegyszer egymással átfedésben, anatómiai részletekről, arcokról és szokatlan pózokról. De nem minden ponton érzékelhető Michelangelo grafikájának ugyanaz a tartós minőségű feszültsége” – hívja fel a figyelmet tanulmányában Francesca de Luca, a Medici-kápolnák kurátora. Érdemes rögzítenünk, hogy máig láthatók a fáklyák egykori füstnyomai, koromcsíkjai is.

Majdnem ötven évvel felfedezése után, 2023 novemberében a kis szoba megnyílt a látogatók előtt. Csak Isten a tudója, hogy Benedetta Cantini, a Bargello Múzeumok restaurátora hány órát töltött e rendkívüli környezetben azért, hogy egyszer mások is láthassák azt, ami neki, őt idézve, élete munkája volt. Az olasz Kulturális Minisztérium az állami szerencsejáték-vállalat, a Lottomatica támogatásával, Mario Nanni tervei alapján, Maria Cristina Valenti építész közreműködésével tette látogathatóvá a teret, és alakította ki a titkos szoba új, rejtett LED-es világítását. Néhány hónap monitorozás után a látogatók lehetséges létszámát négyben maximálták. Kísérő persze jár a kis csoportokhoz, de azt kell mondanom, a szakavatott vezető is érzi a pillanat egyszeriségét, amikor az ember végre lebotorkál a lépcsőkön, belép ebbe a nagyon különleges térbe, és meglátja a rajzokat. Idézem a múzeumok vezérigazgatóját, Massimo Osannát:

„Izgalmas abban a szobában lenni. Kiváltságosnak érezzük magunkat, hogy ilyen közel lehetünk egy nagy mester munkájához. Ne felejtsük el, hogy olyan művészről beszélünk, akinek végtelen képességei voltak. Nyolcvankilenc évig élt, és soha nem szűnt meg fejlődni.”