Elsősorban két nő miatt mentem a frankfurti könyvvásárra, de erről majd később.

Utoljára majdnem tíz éve jártam itt, azóta sok minden más lett.

Mintha kevesebb kiállító lenne, nincs akkora felhajtás a standokon (nem a felvonultatott könyvek mennyiségére gondolok, hanem a körítésre), és már a marimbás ember sincs az agórában.

Valószínűleg a gazdasági válság tépázta meg a szakmát, meg persze a digitális korszak kihívásai. Különösen rossz volt látni, hogy a nagy magyar kiadók is csak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének közös standján képviseltetik magukat, saját standdal nem jönnek.

A szakmai munka intenzitása persze semmit sem csökkent: a látogatók elől zárt, szakmai napokon (szerdától péntekig) a szokásos nyüzsgés, szaladgálás, megbeszélések, itt-ott fogadás, ahol spontán ismeretségeket lehet kötni.

Aztán a véletlen összefutások: Esterházy Péterrel és Gittával (a Német Könyvkereskedők Békedíjasaként az idei díjátadóra jöttek), M. Nagy Miklóssal, Aleš Štegerrel. Dalos Gyurival célzottan, de csak két szót váltunk – őt kíméletlenül elcipelik a Blaue Sofa szervezői (újonnan megjelent könyvét, a Geschichte der Russlanddeutschent mutatják be), én meg rohanok összeszedni Tóth Kingát, akivel beszélgetni fogunk a Paschen Literatursalonban. A Sofi Oksanennek öltözött Sofi Oksanent majdnem elgázolom, az utolsó pillanatban lép be elém a mozgójárdára, de végül – támogassuk testvérnépeink kortárs irodalmát – megkegyelmezek neki.

Már csak azért is, mert idén Finnország a díszvendég. A szlogenjük: Finnland Cool.

Tényleg az, kimondottan jólesik visszafogott minimalizmusuk a nagy nyüzsgésben. A nyüzsgés garantált, és mindent meghatároz. Mindenki mozgásban, napi kilenc órán keresztül, öt napon át. A finnek különböző helyszíneken vannak jelen, összetéveszthetetlen finn dizájnnal: ezt nagyon tudják.

Az irodalmi és egyéb programokon szerencsére nem hagyott nyomot a válság: rekordot döntött a rendezvények száma (4000!), a nagyok, ahogy eddig is, szívesen jönnek Frankfurtba. Hagyományosan a könyvvásár idején jelentik be az irodalmi Nobel-díj (Patrick Modiano), illetve a Deutscher Buchpreis nyertesét (Lutz Seiler: Kruzo).

Nekem sajnos nem nagyon volt időm ilyesmire, Dalos Gyurin kívül csak Hertha Müllert tudtam meghallgatni.

Meg persze a mieinket: Bán Zsófiát és Tóth Kingát, akik felolvasni jöttek.

Zsófinak az Amikor még csak az állatok éltek című kötete jelent meg idén németül a Suhrkampnál, Mora Terézia kiváló német fordításában, és rögtön fel is került a német Internationaler Litaraturpreis shortlist-jére; Kingának pedig az idén a Magvetőnél megjelent All Machine-je jött ki néhány hónappal később németül, az Akademie Schloss Solitude kiadásában.

Zsófival először találkoztam személyesen, kirohantam érte a reptérre, aztán a felolvasás után vissza, felrakni a budapesti járatra. Néhány óra, a szokásos rohanás, de ennek ellenére nagyon élveztük.

Zsófi szövegeinek felolvasására egyébként Edith Koerbert, a stuttgarti Tri-Bühne színész- és igazgatónőjét kértem fel, ami szerencsés választásnak bizonyult: Zsófi nagyon örült, hogy Edith mennyire ráérzett a szöveg súlypontjaira – és különösen az iróniára, amit sokan félreértenek, és romantikusra veszik a figurát.

Edith egyébként nagy magyarbarát, éppen most, a könyvvásár idején volt náluk Kerékgyáró István bemutatója, Bagossy Laci rendezésében, novemberben pedig jönnek Pintér Béláék a Szutyokkal, meg jön vissza Kerékgyártó is olvasni a stuttgarti magyar intézetbe (jönnek – mert ezt már Stuttgartból írom, otthonról olvasva értelemszerűen: mennek).

A felolvasás stratégiai helyen, a könyvvásár szívcsakrájában, a Lesezeltben volt – stratégiai időben, szombaton, kétszáz-kétszázötven hallgatóval, meg néhány bölénnyel, oroszlánnal és kövérkés tündérrel, akik a képregény- és mangakiadók hétvégére hirdetett cosplay-versenyére érkeztek.

Tóth Kinga vasárnap szerepelt a már említett Paschen Literatursalonban. Már szombaton megjött, hulla fáradtan – egy hetet lenyomott fellépésekkel, beszélgetésekkel, workshopokkal Ruszéban, Veliko Tarnovóban és végül Szófiában, ahonnan közvetlenül repült Frankfurtba. De a kimerültsége egy pillanat alatt eltűnt: természetes közegébe került, doppingolta a környezet. Kíváncsiak voltunk, hogy működik a hagyományos felolvasásokhoz szokott Literatursalonban a beszélgetéssel, olvasással egybekötött videó- és hangperformansz, és nagyon örültünk, amikor láttuk, mennyire bejön a közönségnek.

És nem csak a sok elcsigázott, szomorú arcú, mezítlábas, lefittyedt fülű, megtépázott unikornisnak, űrrókának és tündérnyúlnak.