A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung legújabb számában ezt olvashatjuk: „Frankfurtban a dinamika az állandó elem: nincs még egy olyan nyugat-német nagyváros, amely olyan gyorsan változna, mint a Majna menti kis metropolisz. Az Europäische Zentralbank új épülete, amelyben több mint ezernyolcszáz bankár fog dolgozni, csak egyike a párhuzamosan futó nagyprojekteknek. Éppen most alakítanak ki egy új belvárost, építenek két új lakónegyedet […], és ehhez jön még egy új egyetem a legnagyobb ambíciókkal.”[1] Nemrég arról beszélgettem egy frankfurti szociológus barátommal, hogy az állandó építkezések, nagyprojektek arra utalnak, a városnak mélyen problematikus a saját jelenéhez való viszonya, fél lábbal ugyanis már mindig a jövőben áll. Az elmúlt évekből számos nagyprojektre emlékszem, ezek közül most csak a Zeil, a sétálóutca megújulását emelném ki, amely – úgy néz ki – már sohasem fog véget érni: most éppen a Hauptwache szomszédságában van egy hatalmas építkezés. Lehet, hogy szebb lesz és lett, de számomra idegenebb is: az építkezések alatt és után eltűntek az utcai zenészek, na meg az összes olcsó bolt és az évtizedek óta ott árusító pereces. Mindenesetre karácsonyok jöttek és mentek el úgy, hogy a sétálóutcán csak az építkezések által meghagyott kis folyosókon lehetett közlekedni, kényelmetlenül, szatyrokat cipelve.  

A könyvesboltok is e dinamika áldozatai. 1988 februárjában jöttem először hosszabb időre Frankfurtba, és amikor először meglátogattam Jürgen Habermast, ő egy kis cetlire fölírta nekem a legfontosabb új Adornóval kapcsolatos szakirodalmat, majd némi büszkeséggel a hangjában ezt mondta: a közelben három könyvesboltunk is van. (A filozófia tanszék akkor a Dantestrasse 4-6-ban működött, egy jellegtelen panelépületben: a földszinten egy közepes méretű előadóterem és két kisebb szemináriumterem, az első szinten könyvtár, a második és a harmadik szinten tanári szobák. Az épületen még csak tábla sem volt.) Szóval, a közelben három könyvesbolt is volt.

Az első az egyetemi könyvtárral szemben állt, és úgy hívták, hogy Bockenheimer Bücherwarte. Ez a könyvesbolt elsősorban a diákokat és a fiatalabb egyetemi oktatókat célozta meg. Volt egy kis asztalka, mindjárt a bejárattal szemben, ezen voltak azok az új könyvek, amelyek az egyetem jelenlegi és volt tanáraitól jelentek meg (elsősorban filozófiai és szociológiai témákban). Aztán volt egy hatalmas polc a bolt közepén, amelynek az egyik oldalán filozófiai, a másik oldalán pedig szociológiai könyvek sorakoztak. Mind a filozófiai, mind a szociológiai rész az egyetemen folyó előadásokhoz és szemináriumokhoz próbált igazodni. Ezenkívül a könyvesbolt választékában még útikönyvek, nyelvkönyvek és egy kevés szépirodalom szerepelt.

A második könyvesbolt a Gräfstrasse 77. alatt működő Wissenschaftliche Buchhandlung Th. Hector volt; ebben elsősorban jogi és a közgazdasági műveket lehetett kapni, de érdekes válogatást kínált szellemtudományi művekből is. Különösen vonzóvá tette, hogy volt benne egy tologatható polc a Suhrkamp Verlag stw-könyveivel. A három könyvesbolt közül ebben voltak a leginkább jelen az idegen nyelvű könyvek; elsősorban a Németországban „sztárnak“ számító amerikai szerzők művei. A kilencvenes évek elején itt lehetett kapni Rorty, Davidson, Putnam és Richard Bernstein könyveit. A szépirodalmi kínálat minimális volt, de a bolt előtt mindig volt egy kis láda, kedvezményes könyvekkel.

A harmadik könyvesbolt a Jordanstrasse 11-ben működő Karl Marx Buchhandlung. Tulajdonképpen meglepő, hogy a rendszerváltás utáni években sem változtatta meg a nevét, de aztán a pénzügyi válság után a megnövekedett Marx-irodalom újra visszaadta a profilját. Ebben a könyvesboltban a pénztár mellett volt egy asztalka, ahol kuriozitásokat lehetett találni, például baloldali folyóiratokat vagy olyan kisebb kiadók műveit, amelyeknek a terjesztésre már se pénzük, se erejük nincs. (Például 1988 tavaszán jelent meg a Kracauer–Benjamin levelezés, a marbachi Literaturarchiv kiadásában, amit csak itt lehetett kapni.)

Habermas nem említette, mert az adott összefüggésben nem is volt fontos, hogy a Jordanstrasse 13-ban működött a Karl Marx Antiquariat. Állítólag a hetvenes évek elején itt dolgozott Joschka Fischer is, sőt a legenda szerint ki is rúgták, mert állandóan hazavitte a könyveket, és elfelejtette őket visszahozni. Ezt a könyvesboltot én csak a kilencvenes évek végén ismertem meg alaposabban, amikor egy évig a Jordanstrasséra merőleges Kiesstrasséban laktam. Ekkor két munkatárssal működött, akikkel sokat lehetett találkozni különböző előadásokon, és akik – ha az ember többet vásárolt – mindig adtak egy kis kedvezményt. Kimondottan baloldali és elsősorban filozófiai irodalmat vásároltak föl, és adtak el. (Emlékszem, amikor egyszer a Történelem és osztálytudatot kerestem, az eladó azt mondta, hogy majdnem egy teljes füzetnyi előjegyzése van, ezek után persze nem iratkoztam föl.)

De a legjobb könyvesbolt csak valamivel később nyílt meg, közvetlenül az egyetem főépületével szemben, az úgynevezett Studierendenhaus egyik utcára néző földszinti szobájában.[2] A legenda szerint egy volt hajléktalan működtette, kicsit rövidített nyitva tartási idővel. Itt az ember nemcsak a könyvek szeretetével találkozhatott, hanem szinte példátlan szakmai hozzáértéssel is. Jóformán csak filozófiai könyvek voltak, egy magas teremben, föl a plafonig; volt egy kevés szépirodalom is, de az nem nagyon fogyott. Az ember belépett, hangos rockzene szólt, köszönni nem nagyon volt értelme; a tulajdonos-eladó magáról teljesen megfeledkezve ült a pénztár mögött és olvasott, mint mások a könyvtárban. Egyszer szem- és fültanúja voltam, amikor valaki egy Merleau-Ponty-könyvet keresett, amelyben ez és ez a gondolat szerepel. Az eladó odalépett a polchoz, megkereste a megfelelő könyvet, majd abban a megfelelő fejezetet. Rámutatott, nem szeretett beszélni.       

A fenti könyvesboltok közül már csak kettő (a Karl Marx Buchhandlung és a Wissenschaftliche Buchhandlung Th. Hector) működik, de ezek is periferizálódtak, és a túlélésért harcolnak. 1998-tól kezdve az egyetem ugyanis Bockenheimból fokozatosan átköltözött a Campus Westendre, az IG-Farben épületkomplexumába.[3] Egy valóban csodálatos, zöldövezeti campus jött létre, de ez egy másik történet. Könyvesboltként sokunk számára maradt a Hauptwache közelében működő Hugendubel. Igazi nagyüzem: négy szint, mozgólépcső, rengeteg ember és rengeteg könyv. Az egyetlen előny, hogy itt le lehet ülni, bele lehet olvasni a könyvekbe. Sokáig úgy gondoltam, hogy legalább a szépirodalmi része kiváló, de aztán egyre több lett a lektűr és a krimi. A filozófiai részlegről pedig nem sok jót lehet elmondani. A filozófiai polc előtt ott áll egy asztal: érdekességek, kuriozitások, kötelező olvasmányok mindenkinek. Bevezetések bevezetése, válasz a kérdésre: hogyan legyünk boldogok stb. És persze ott sorakoznak az új német populárfilozófusok – mindenekelőtt Peter Sloterdijk és Richard David Precht – összes művei.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung cikkének végén ezt olvashatjuk: „A legszebb Frankfurtban továbbra is az, hogy innen gyorsan el lehet menni.”[4] Minden bizonnyal az autópálya-csomópontra, a repülőtérre meg a hatalmas pályaudvarra kell gondolnunk, de azt mégsem értjük – a dinamika euforikus dicsérete után –, hogy miért is akarnánk innen elmenni. Talán éppen azért, mert nagyon kevés az olyan állandóság, amit a szociológusok újabban a „lassítás oázisának” neveznek.[5] Ilyen oázisok voltak a könyvesboltok.