(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

* Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete. Az Alföldben már sok részletét olvastam, nagyon érdekes és alapos: a névmutatóban csak Brennerből van vagy tíz.

* Tompa Andrea: Omerta. A nagyon egyszerű mondatoknak csak nagyon jó könyvekben van erős hatásuk: „Tiszta préda.” „Itt nem szokás az ökör.” „Szegény Lali! „Jordáky Lali. Másnak Bubi, nekem Lali.” A mostanában zárójelbe kerülő Esterházy-hagyomány szerintem nem azt jelenti, hogy úgy kell csinálni, ahogy ő csinálta, hanem hogy annyira oda kell figyelni, ahogy ő odafigyelt. Sok író ma nem törődik a mondataival, és valami új barbárság jegyében nincs a történethez nyelvük. Tompa Andreánál mindkettő megvan. (Egy példa Szvoren Edinától a jól elhelyezett egyszerű mondatra, az áprilisi számban megjelent Vettem egy füzetet című novellájából: „Régóta mondom, hogy a feleségemnek Márta főnővér a mumusa. Én így látom.”)

* Berzsenyi verseit is olvasom. Az episztoláit Kölcsey nagyon utálta, azt írta róluk, hogy „durva jambusokba öntött deklamációk”, és a poézis „korcsnemének” nevezte őket. Pedig Berzsenyi nagyon punk volt ezekben a költői levelekben, egészen más, mint az ódáiban. Megdöbbentően feminista alapállású verset írt például Dukai Takács Juditnak, „niklai remete”, „somogyi Diogenész” létére megírta Pest-Buda egyik első elragadtatott dicséretét, és alighanem az ő nevéhez fűződik a magyar irodalomban a koprofágia első versbe emelése is.

* A múlt héten Nádasdy Ádám legutóbbi verseskönyvét is elővettem: költőként Nádasdy egy tapintatos vulkán.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Nádas Péter: Világló részletek, Tompa Andrea: Omerta, Roberto Bolaño: 2666 – gondolom, nemcsak az én kedvenceim, de legalább nem kell részletesen indokolnom.

(3) Idén mi volt számodra a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás)?

* A Nemzeti Galéria Prágában. A város hat különböző helyére van szétszórva, mindegyikbe külön jegy kell, ami kétszázötven korona, de ötszázért már van olyan is, amivel tíz napig négy múzeumba lehet egyszer-egyszer bemenni. De ha valakit igazán érdekel, akkor a legokosabb olyan jegyet venni ezerért, amelyik az összesbe jó, akárhányszor. Mert mondjuk a középkori kiállításon a sok – egyébként érdekes – Golgota között egyszer csak ott van egy elképesztően eleven, aprólékos módon megfestett, szinte megrajzolt női portré, és akkor kiderül, hogy id. Lucas Cranach műve. Aztán a metszeteit is meg lehet találni, Düreréi és a kicsit szögletesebb id. Hans Burgkmairéi mellett, IP Mester elképesztő fa domborműveinek közelében. És akkor a modernekről, egy másik épületben, még nem is beszéltem, ahol egy teremben annyi Picasso van, amennyi Magyarországon talán összesen nincs. (Jó, a kubista korszaka kicsit túl van reprezentálva.) Vagy ott van Antonín Slavíček, akinek egyes impresszionista tájképei szinte már absztraktak, vagy František Kupka, akinek – most utánaszámoltam – mintha öt különböző életműve lenne, a munkácsys stílusútól a kassákosig.

* A múlt héten két és fél órát utaztam, hogy megnézzem Keresztesi József Az elveszett szaloncukor című darabját, a pécsi Bóbita Bábszínház budapesti vendégjátékában. Egészen magával ragadó előadás volt, megdöbbentett, hogy a bábszínház mennyire színház. (Keresztesi Medvevárát – vagy Medvevárját? – nem láttam, csak a júniusi lapban olvastam, de betűk formájában is nagyon tetszett. Nem gondoltam, hogy Janus Pannonius életében van színházi potenciál.)

(4) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Papírlap: Takáts József írásait mindig érdeklődéssel olvasom, ha pedig – sajnos ritkán – kritikát ír, mint Kun Árpád regényéről a januári számban, akkor különösen.

Nagyszerűek Sajó László versei a februári számban, a Vesztelek végleg, azt hiszem, hibátlan. Plafonég, hűtőharmat – már csak ezek a szavak is. Remélem, az antológiaszerkesztők is észreveszik. Ugyanott Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése is kihagyhatatlan.

Lábass Endre írásainak műfaja egyedülálló, az állott vízről is tudna érdekeset írni. Jó lenne, ha a háromkötetes Árnyékkereskedő, amelyből ez a Mandelli Dávidról szóló esszé (április) is való, megtalálná az olvasóit.

Nagyon szeretem Krupp József pontos, rézkarcszerűen világos és elegáns kritikáit. Mintha hidegtűvel rajzolná őket, mint a Halasi Zoltán Bella Italiájáról (április) vagy a G. István László Nem követtem el című könyvéről szólót (október). Kár, hogy a mindenkit foglalkoztató sikerkönyvekkel, ahogy látom, mostanában elkerülik egymást.

Jászberényi Sándortól sem olvastam még rossz novellát, most is jó volt a májusi számban megjelent Szarvasvadászat. Az első kötet sikere után a szerző mintha kicsit kiesett volna a kritikusok kegyeiből. Jó, hogy Harasztos Ágnes értő – bár a nyelvezete alapján szerintem inkább alföldes, mint jelenkoros – kritikát írt a legutóbbi kötetéről (szintén május).

A nyári dupla szám Balassa-összeállítása méltó és igazságos, a kritikarovata úgy jó, ahogy van. (Külön szerencse, hogy a remek recenziók – köztük megint egy Takáts József! Radnóti Sándor! – kivétel nélkül mind nagyon érdekes könyvekről is szóltak.) Tompa Andreának az Omerta írásáról írt műhelyesszéje is nagyon élvezetes (Ilyen mondatokkal: „Olykor elindulok a regényt »keresni«”.).

Potozky László szeptemberi regényrészlete ígéretes, Petrik Iván versei egészen nagyszerűek és egyéniek. A két vers együtt negyven sor, aki siet, annak is érdemes odakattintania. Petriknek elképesztően sok hangja van, ha nem lenne a versek fölött a neve, nem tudtam volna megmondani, ki a költő. Nem értem a könyvkiadók impotenciáját, rejtély, hogy miért nem fedezték még fel. Pedig egy piszokkal szert tennének egy elsőrangú prózaíróra is.

Novemberben Szvoren Edina novellája nem véletlenül szerepelt a lap élén. (Egy apró megjegyzés a részleteiben, mint mindig, most is nagyon kidolgozott ábrázoláshoz: aki nem tud lehajolni, az hogyan pecázik? Szerintem sehogy. Esetleg még pergetőhorgász lehetne, de az apa nekem nem olyan karakternek tűnik.)

December: az Arany-összeálítás. Milbacher, Takáts, Margócsy: nagy belső hármas.

Online: Érdekesek a 30-as listák. Én csak a versekre és a prózakötetekre szavaztam, és az volt a szempontom, hogy ne pakoljam tele egy-két kedvenc szerzőmmel a listámat, ha egyszer mások is írtak olyat, ami nélkül, ha mondhatom így, nem lennék önmagam. De látom, másoknak más szempontjaik voltak. A verseskötetek listáját például elég aránytalannak érzem, de hát nyilván épp ettől érdekes.