Ha év végéhez közeledve most elutazhatnál egy hétre, hová mennél szíved szerint?

Ha nem épp Prágában írnám ezt, akkor Prágába. Amúgy Fiuméba.

Milyen idén napvilágot látott könyvet – vagy épp régóta halogatott klasszikust – vinnél magaddal az útra, és mit ajánlanál másoknak az idei könyvmegjelenések közül?

Sok kimaradtból most ezeket vinném: Szabó Marcell: A közeli Limbus. Szilasi László: Amíg másokkal voltunk. Jenei László: Díszössztűz. W. G. Sebald: Természet után. Roberto Bolaño: 2666. Hatalmas kódex Kelbert Krisztina Szemtől szemben – Képek a szombathelyi zsidóság történetéből című kiállításkatalógusa: a fotográfus Knebel család hagyatékára támaszkodva mutatja be a soá előtti 3200 fős szombathelyi zsidóságot.

Régóta halogatott klasszikus: Jáchym Topol: Nővérem. (Bár kipipálom, mire ez megjelenik).

Amit idénről ajánlanék vagy már ajánlottam (most csak lista, spórolva a karakterrel): Lanczkor Gábor: Apás szülés. Szálinger Balázs: 360°. Térey János: Őszi hadjárat. Németh Gábor: Egy mormota nyara. Bartók Imre: Láttam a ködnek országát. György Péter: Az ismeretlen nyelv. Bán Zsófia: Turul és dínó. Vágvölgyi B. András: arcvonal keleten. Nádasdy Ádám Dantéja. Jochen Schmidt, David Wagner: Odaát és odaát. És a Kemény Istvánról szóló JAK-füzet: Turista és zarándok.

Az expat-tapasztalat megírásában a térséghez képest talán szűkösebb magyar irodalomból két ilyen nagy élmény idén talált meg: Oravecz Imre: Kaliforniai fürj; Lénárd Sándor: Római történetek. (Lénárdról idén amúgy megjelent egy monográfia: Lénárt-Cheng Helga, Vajdovics Zsuzsa: Világok vándora).

Kamaszkoromban mindent elolvastam a Kennedy-gyilkosságról és a Stephen King-élményeim is akkoriak: tizen x évvel később nosztalgikusan jó volt ezeknek a kereszteződésével találkozni: 11/22/63.

Frusztrált tahók unokát követelő beszólásai között jött év elején egy durva disztópia: Louise O’Neill Örökké a tiéd című YA regénye maga a csini új világ, egy hightech Barbie-zárda.

És akkor a könyvfesztiválos szlovák kínálatból – könyörgök – legalább egyetlen valamit (Kepplovát, Beňovát, Kapitáňovát), és vigyázó szemetek az esztergomi Kaleidoszkóp Ház sorozatára vessétek, akiknek ezúton is grat.

Jó lenne (bár nem ideiek, csak általam idén olvasottak), ha Barry Hines A Kestrelfor a Knave című könyve (amiből Ken Loach a Kest csinálta), James Agee-től az A Death in the Family és Don DeLillótól a Falling Man is lenne magyarul. És a szerény csehemmel belekóstoltam Egon Bondy anno szamizdatban megjelent karneváli-antiutópikus kultregényébe (Invalidní sourozencí) és Petr Placáktól a 2007-es Fízl-be, ami a bársonyos forradalmat megelőző drótkefe-évek mikrohistóriája. Egészen új Zuzana Fuksová tweet-regénye, a Cítím se jako Ulrike Meinhof és Jakub Řehák harmadik kötete: Dny plné usínání.

Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Az idei Jelenkorból: Nádas-emléklapok (7–8.); Jorie Graham: Európa (ford.: Zilahi Anna) (10.). Az Online-ról a FÉL ÉVTIZED JELENKOR-sorozat. És a kultúrtörténeti szkennelés: eddig az 1989-es évfolyamot kattintgattam át: interjú a Lettre-alapító cseh Antonín Liehmmel a 10. számból – ha már idén a magyar Lettre is befejezte.

2016 a gyász éve volt a magyar irodalomban, sorra érkeztek a lesújtó halálhírek. Látsz-e azért örömteli vagy bármilyen szempontból előrevivő eseményt, folyamatot, ha visszagondolsz az elmúlt esztendőre?

„A szellem napvilága ragyogta be azt a sötét, huszonnyolc négyzetméteres, konyha nélküli garzont, ahol egy beugróban a platnin a méregerős kávéit főzte. Szekrényként függönnyel letakart polcok szolgáltak az előszobában, a történelem levegőjét árasztották a falba tiplizett pozdorja könyvespolcok, amelyeken a kéttucatnyi, számára legfontosabb alapművön kívül nem fért el semmi” – mondta Spiró György Kertész Imre temetésén. Ez a helyszín A kudarcból is ismerős, sőt egyik esszéjében Kertész alteregót is teremt mindehhez, amikor utal a kuckójában titkon olvasó Orwell-hősre, Winston Smith-re: „Gyakran gondolok erre a képre, mialatt Canettit fordítom.” És végül megint a Spiró-beszéd: „Nem nyűgözte előítélet, hiúság, irányvonal, képzelgett önkép, honi és külföldi, hivatalos vagy ellenzéki irodalmi szempont. Plebejus gúnnyal tekintett mindenre és mindenkire a hazugság szurdokában”. Ebben sincs persze semmi örömteli, se előrevivő, de legalább meg lehet benne kapaszkodni. Eltanulni a módszert.

(Fotó: Szőcs Petra)