Ha év végéhez közeledve most elutazhatnál egy hétre, hová mennél szíved szerint?

Rómába, vágom rá gondolkodás nélkül, bármikor boldogan mennék. Azt hiszem, eddigi életemben abban a városban éreztem magam a legszabadabbnak: turistaként naponta kilométereket gyalogolva ismeretlen utcákon vagy a Tevere kanyaraitól megtévesztve, de az elveszettség kétségbeesése nélkül. A Rómában érzékelhető kulturális tarkaság, a város mentális attitűdje, a különféle történeti idők furcsa egyidejűsége, amit megtapasztalhatunk, alig értelmezhető módon, de mindig felszabadít.

Milyen idén napvilágot látott könyvet – vagy épp régóta halogatott klasszikust – vinnél magaddal az útra, és mit ajánlanál másoknak az idei könyvmegjelenések közül?

A számomra legkedvesebb kiadó, a Jelenkor kötetei közül nehéz volna a választás, ezért most a szépirodalmi címeinkből csak a két „végletet” emelném ki, a legvaskosabbat és a legvékonyabbat. Roberto Bolaño nagyregényét, a 2666-ot, a fordítás Kutasy Mercédesz munkája, és Szabó Marcell A közeli Limbus című verseskötetét. Különösen azoknak ajánlom, akik szeretnek veszélyesen élni, mindkét könyv hosszú berendezkedésre alkalmas labirintus, amelynek bármelyik pontján felbukkanhat a Minotaurus.

De ajánlanék még egy könyvet, amely ugyancsak fontos olvasásélményem ebben az évben: Zoltán Gábor Orgia című regénye a Kalligramnál, amely igen bátor és nagy vállalás. Gyomorfordító szembesülésre késztet, és semmiféle reménnyel nem kecsegtet az emberi természetet illetően.

2016 a gyász éve volt a magyar irodalomban, sorra érkeztek a lesújtó halálhírek. Látsz-e azért örömteli vagy bármilyen szempontból előrevivő eseményt, folyamatot, ha visszagondolsz az elmúlt esztendőre?

Iszonyatos veszteségeink voltak idén. Számomra Kőrösi Zoltán halálával kezdődött a gyász éve, és végül döbbenetesen sok, mindannyiunk számára értékes embert vesztettünk el, olykor mintha váratlanul. Hiába tudtuk Esterházy Péterről, hogy gyógyíthatatlan beteg, hihetetlennek és értelmetlennek tűnt a hír július 14-én. De az is értelmetlennek tűnik, hogy 2016 hosszú veszteséglistáját elsoroljam. Rémisztő korszakban élünk, rémisztő jelek és előjelek közepette: miközben tőlünk néhány ezer kilométerre tömeges emberirtás zajlik, minket végső soron emberségről, szolidaritásról szavaztatnak. Hatalmas robajjal omlik össze alattunk több évszázad morálja és kultúrája, és sejtelmünk sincs, hogy ez a ricsaj dallá simul-e valaha, s hol a vége.

Mindeközben egy biztató folyamatról azért beszámolhatok. A ’90-es évek meghatározó szépirodalmi műhelye, a Jelenkor Kiadó, amelynek a sorsa a 2010-es évek elején egyre bizonytalanabbá vált, másfél éve csatlakozott a Libri kiadói csoporthoz. 2016 volt az első teljes évünk, 40 kötetet jelentettünk meg. A kiadó valamiképpen egy kert lett, amit elkötelezett szerzőkkel, munkatársakkal együtt élvezettel művelünk, s aminek szintén nem látszik a vége, ám ez határozott bizakodással tölt el a jövőt illetően.

Nádas Péternek folyamatosan adjuk ki a korábbi műveit, és már készítjük elő a Világló részleteket a jövő évi megjelenésre. Van három díjazottunk: Bartók Imre Hazai Attila-díjat, Selyem Zsuzsa Déry-díjat, Lanczkor Gábor Füst Milán-díjat kapott idén. Az induló Nemes Nagy Ágnes-sorozat első kötete a hagyatékból előkerült mintegy 100 ismeretlen verssel máris sikerkönyvnek bizonyult. Nagy örömünkre Tolnai Ottó is otthonra talált a kiadóban, és számos izgalmas kortárs művet adtunk ki idén, Szabó Róbert Csaba regényétől Jenei László novelláskötetén át Varró Dániel régóta várt új verseskötetéig. (Az idei listánkra pillantva figyelemre méltó jelenség a Szabók előretörése irodalmunkban.) Azt mondhatom, hogy egytől egyig nagyon innovatív, határsértő, a maguk műfajában kifejezetten felforgató munkákat.

Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

A lap kritikarovata számomra orientációs pont, jó látni, hogy a mértékadó nagy nevek mellett (Thomka Beáta, Dérczy Péter, Pályi András, Radnóti Sándor, Takáts József) újabb kritikusok tűnnek fel (Nemes Z. Márió, Sipos Balázs, Zelei Dávid), és a középgeneráció jeles értelmezőinek (Darabos Enikő, Deczki Sarolta, Havasréti József, Kisantal Tamás) írásai is ott vannak a rovatban.

Az évfolyamból talán most nem is publikációkat szeretnék kiemelni (holott említhetném a januári számból Nádas Péter tágas esszéjét Hans Günther Adlerről és Gálosi Adrienne Somlyó Bálinttal készített interjúját, a májusi számból Bazsányi Sándornak a mészölyi és nádasi prózaalkatot összehasonlító tanulmányát), hanem a novemberi számot. A Pálinkás György emlékére született írásokat, a Csorba Győző-centenárium alkalmából készített összeállítást, Mohácsi Balázs versét, Térey János regényrészletét és Perneczky Géza visszaemlékezését Schaár Erzsébet kölni „kalandjára”.

A Jelenkor online felülete látványosan megújult az utóbbi években, mit tegyek, itt is a rövid recenziókat olvasom a legszívesebben, és a ritkásabb külföld-rovatot, viszont kifejezetten hiányoznak Havasréti József „elfogulatlan kritikái”.