Ha év végéhez közeledve most elutazhatnál egy hétre, hová mennél szíved szerint?

Tenger, meleg, pálmafák. Kuba, Thaiföld, Seychelle-szigetek. Különben mindegy lenne, csak meleg legyen. Én órákig tudok ülni a parton, valami könyvvel a kezemben. Ha közelít a hőguta, a vízbe ballag az ember, ott olvas tovább. És medúzákat hessegetve hoznak be neki sört, ha szépen kéri? Hoznak. Mint tudjuk, a pokolban nem meleg van, hanem inkább nagyon hideg. Tehát oda sem vágyom. De leginkább egy jobb Magyarországra vágyom.

Milyen idén napvilágot látott könyvet – vagy épp régóta halogatott klasszikust – vinnél magaddal az útra, és mit ajánlanál másoknak az idei könyvmegjelenések közül?

A Bibliát csaknem minden utamra viszem. S efféle kérdésre a Háború és béke mindig az eszembe jut. Vagy talán Flaubert. Krasznahorkait elvinném, mert még nem olvastam. Meg Balla Zsófi új verseskötetét, a Más ünnepeket, amit már olvasok. Szerettem Németh Gábor mormotáját, Závada Pali piaci napját, Kun Árpád elutazását vagy Grecsó Krisztián Jelmezbálját. Bán Zsófitól a turulos-dínóst. Szerkesztettem két könyvet, az egyik Szilasi Laci kötete, Amíg másokkal voltunk. Pazar kis könyv, csodapróza. És hát Megyesi Guszti Roló alatt című publicisztikáit tettem egybe még júniusban. Olyan nehezen tud fontos lenni az újságírói teljesítmény könyvben, a pillanat felzabál, és az ilyen kötet-alkalom a kemény fedelek között varázsát veszti. De ez a könyv állja az idő, úgynevezett próbáját.

2016 a gyász éve volt a magyar irodalomban, sorra érkeztek a lesújtó halálhírek. Látsz-e azért örömteli vagy bármilyen szempontból előrevivő eseményt, folyamatot, ha visszagondolsz az elmúlt esztendőre?

Keveset. Nézd, ebben az esztendőben én négy nekrológot írtam a lapomnak, az ÉS-nek. Kőrösi Zoli, Kertész Imre, Esterházy Péter, Megyesi Gusztáv. Ez kifejezetten durva. És az is, bár még mindig nem tudtam eléggé fölmérni a dolgot, mert talán nem is lehet, hogy csaknem rólam is írtak. Rohadék év volt, jó, hogy vége van. Egyre jobban érzik magukat a senkik, meg a cinikusok, bálozik a középszer, a kultúra meg többnyire sunnyog, mondjuk, nem a Katona, úgy értem, a színház. Az év vége is milyen szürke lett, mintha most már minden így maradna. Különben pedig lett nagyon jó is, most már két személyre terítek vasárnapi ebédnél, bár leves kevés fogy a szemközti oldalon. Mindegy, dolgozom még ezen. Az Isten. Haza. Csal.-t megdicsérte a Moly, ennek is örültem. Meg lett egy regényem, Taligás.

Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Szvoren Edina kemény, szép novellájára emlékszem vissza hirtelen az októberi számból.