A Halcsontos Fűzőn évek óta követhetjük az izgalmas, informatív nőtörténeti szemelvényeket. A blogból készült könyvet kezemben tartva úgy látom, nem csupán a bejegyzések rendszerezéséről és nyomtatásáról van szó: rengeteg levéltári anyagot mozgósítotok korabeli dokumentumokkal, levelezésekkel, nő-, társadalom- és várostörténeti szakirodalommal. Mennyi kutatómunka eredménye a könyv? Hogy osztottátok fel a munkát? Szerzőpáros esetén erre mindig kíváncsi az olvasó.

Szécsi Noémi: Amikor megszületett bennem a könyv gondolata, biztos voltam benne, hogy annak nem a blognak kell alárendelődnie, hanem a funkciónak, vagyis hogy önálló nőtörténeti olvasmány vagy használható életmódtörténeti segédkönyv legyen, de abban is biztos voltam, hogy ezt a víziót egyedül nem leszek képes megvalósítani. Bartha Eszter történész közvetítésével ismertem meg Géra Eleonórát, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének docensét, aki hasonló terveket dédelgetett.

Elsősorban a témákat osztottuk fel egymás között. Mindkettőnk számára léteznek fontos vagy kedvelt területek. Eleonóra történészként hosszú évek óta kutatja a háztartás logisztikáját, a cselédkérdést, a fürdőkultúrát vagy az egyletek tevékenységét. Én 2004 óta különféle történelmi regényekhez kezdtem el kutakodni, az egy íróhoz közelálló irodalomtörténeti, színháztörténeti témák mellett a fogyasztás története, a nőemancipáció vagy a szülés, fogamzásgátlás, családtervezés is régóta körbejárt területek számomra. Emellett megvannak a preferált forrásaink: Eleonóra nagyon otthonos a levéltárban, tudja, mely hagyatékban találhatók felhasználható levelezések, várostörténészként a hivatalos dokumentumokat, városi határozatokat is jól ismeri, engem pedig leginkább a sajtótörténeti, irodalmi, fotótörténeti források érdekelnek, ezeket tanulmányozom és gyűjtöm.

Mindketten önállóan dolgoztuk fel a témáinkat, de persze küldözgettünk egymásnak a másik számára releváns anyagokat, hiszen például az általam írt női testről szóló részhez 2-3 nagyon érdekes idézet is bekerült az Eleonóra által feltárt, kuriózumokban gazdag Méhely-levelezésből. A szakirodalom ismeretében állíthatom, mennyire „forradalmi” az a levél, ahol a feleség az 1880-as években férjének írt leveléből kiderül, élnek a fogamzásgátlás módszereivel és eszközeivel. A kétféle szöveget főleg idézetcímekkel tagolt, rövidebb, áttekinthető fejezetekbe szerkesztettem és strukturáltam a kötetet, majd a közgyűjteményekből vett illusztrációk mellé a képi anyagot a korabeli újságokból vagy a saját gyűjteményemből kerestem ki.

Géra Eleonóra: A kötetben felhasznált levéltári anyag felkutatására fordított időt nehéz lenne megbecsülni, két évtized gyűjtéséből válogattam ki a legérdekesebbeket. A Schön család levelezésére még egyetemi hallgatóként bukkantam rá, szakmai gyakorlaton kellett rendeznem ezt az anyagot. A Biberauer-Bodoky család iratait pedig a doktori disszertációmhoz használtam fel forrásként, később több tanulmányt jelentettem meg a család nőtagjairól, illetve Budapest Főváros Levéltárában a családi letét referense voltam. A témák kiválasztásában segítségemre voltak az egyetemi hallgatóim, akiknek a kérdései, megjegyzései az úrinőkkel kapcsolatos sztereotípiák mellett megmutatták azt is, mi érdekli az olvasókat.

Szécsi Noémi (fotó: Fazekas István)

A könyv a 19. század végi, 20. század eleji budapesti, zömmel középosztálybeli és arisztokrata nők lehetőségeit és korlátait járja körbe. Szóba kerülnek a cselédlányok is, de inkább a középosztályhoz fűződő viszonyuk kapcsán. Hogy látjátok a nemek közötti viszony kérdését az alsóbb társadalmi csoportokban? Mennyiben voltak más lehetőségei és korlátai egy cselédlánynak vagy egy munkásnőnek a cselédfiúval és a munkással szemben? (És mennyi forrás maradt fenn róluk?)

Sz. N.: A forrást firtató kérdésben van a felelet: a felsőbb- és középosztálybeli nők életét azért is könnyebb megírni, mert ők írtak levelet, naplót, visszaemlékezést, róluk szóltak a hírek, nekik voltak lehetőségeik. A parasztság asszonyainak életeseményeit a folklór rögzíti, a városi dolgozó nőkről jobbára közvetett forrásokat találni, a saját hangjukon ritkán beszélnek. A nemi viszonyokat tekintve úgy látom, a „biology is destiny” itt is érvényes, hiszen nagyon erős nyomásként nehezedett rájuk a prostituálódás kényszere (néha a könnyebb élet ígéretével, máskor a megélhetés egyetlen módjaként), a munkaadóik részéről a mai értelemben szexuális zaklatásnak voltak kitéve, kezdeniük kellett valamit a nemkívánt terhességgel vagy a nemkívánt gyerekkel, vagy szüléseik mellett munkával tartaniuk el a gyarapodó családjukat. Többek közt ez tette az alsóbb osztálybeli dolgozó nőt kiszolgáltatottabbá, mint a férfit.

G. E.: Noémi már elmondta a lényeget, a cselédleányok és a munkásnők életéről szóló, közvetlen források elég szűkösek. Azért az említett két társadalmi rétegnek is megvannak az avatott kutatói, ők leginkább néprajzosok vagy szociológusok. Éppen ezért különösen örültünk, amikor az egyik hallgatóm előhúzott a táskájából egy olyan recept- és háztartási praktikagyűjteményt, amit több pesti szakácsnő írt németül és magyarul. A közvetett forrásokat sem szabad elvetni, a fürdőzés mellett az úrinők legkedvesebb témája ugyanis a „cselédmizéria”, ezekből a levelekből elég sokat megtudhatunk a cselédek családi viszonyairól, magánéletéről, a leírt életképek hűen tükrözik, milyen sokféle az úrnő-cseléd kapcsolat.

Géra Eleonóra (fotó: Magyar Nemzet Online/Hír TV)

A budapesti úrinő magánélete szép állásfoglalás a mikrohistorista nőtörténeti kutatások szükségessége mellett, és valóban igazolja, hogy a nők magánélete közügy: a város-, a társadalom- és a gazdaságtörténet szerves része. Milyen hiányokat és további lehetőségeket láttok a hazai nőtörténeti kutatásokban? Ti merre folytatjátok a munkát?

Sz. N.: Az utóbbi időkben határozott lendülettel indult meg ezen a területen a munka, egyre több alapkutatás születik, egyre több eddig érintetlenül pihenő anyagot dolgoznak fel és publikálnak a kutatók, tehát 5 év múlva már bizonyára könnyebb lesz egy átfogó nőtörténeti könyvet összeállítani. Rengeteg hiány van, egyes területeken nagyon hiányoznak a női pályaképek feldolgozásai – néha nagyívű, belföldi és külföldi sikerekben gazdag karriereknek sincsenek feltárva az állomásai –, és sok témát tartottak eddig túl triviálisnak, hogy történetileg kezeljék, pedig ha a férfiak felől szemlélődő történetírás sémáit használjuk, azokkal néha semmire sem megyünk.

A könyv sikerét látva – most már a harmadik kiadásnál tartunk – több területet mérlegeltünk a folytatáshoz, egyelőre maradtunk annál, hogy tovább lépünk az időben, az 1914–1935 közötti időszakot dolgozzuk fel – tehát a bethleni konszolidáción valamivel túllépve a háború előtti időszak „konzervatív backlash-e” előtt megtorpanunk. Ha az előző kötetnek a „Jókai-kor asszonyai” volt a tematikája, itt a Nyugat dominál majd, a folyóirat köré csoportosuló emberek sorsa vagy írásai sokszor apropóul szolgálnak majd a budapesti nők életében bekövetkező változások bemutatásához. A megjelenés 2017 karácsonyára várható.

G. E.: A család és a nemi szerepek történetét nem lehet kizárólag illemtankönyvek, közigazgatási iratok vagy sajtóanyag alapján megírni. Az utókor számára kifejezetten érdekes, hogy mit gondolt az őt körülvevő világról az átlagos, jobb családból való háziasszony vagy fiatal leány. A mikrotörténeti kutatások során előkerülő részletek nemcsak színesítik a tudományos elemzéseket, hanem a kis mozaikok mindig egy lépéssel közelebb visznek minket a teljesebb képhez.