Mire kíváncsi legjobban a POSzT-on, illetve mi tetszett legjobban?

Úgy alakult, hogy már a POSzT harmadik napján egy holland fesztiválturnéra kellett indulnom Promenád – Városi sorsturizmus című buszos előadásunkkal. De majd igyekszem mindent megnézni, amit még nem láttam a programból.

Hogy látja a POSzT körül kialakult helyzetet?

Keserűséggel és szomorúsággal tölt el az, amilyen állapotban a színházi szakma van, ez a botrány túlmutat a POSzT-on. Ez csak tünet, amely azért vált ennyire láthatóvá, mert ami a POSzT-tal kapcsolatos, arra mindenki érzékeny. És ez most mindenkinek fáj.

Amikor a versenyen kívüli fellépés mellett döntöttünk, tisztában voltunk vele, hogy nem a jó döntést hozzuk meg, hanem a legkisebb rosszat választjuk. Ezt az azóta megtörtént fejlemények is igazolják számomra. Egyik oldalról fontosnak éreztem, hogy fiatalként, független színházi alkotóként, ráadásul egy ilyen – a POSzT történetében rendhagyó formájúnak minősülő – előadással bemutatkozzak a szélesebb színházi szakma és közönség előtt, ugyanakkor lényegesnek tartottam, hogy gesztusokat tegyünk; felhívjuk a figyelmet arra, hogy párbeszédre van szükség a terület különböző szereplői között a döntéshozatali folyamatok átpolitizáltsága és csorbult szakmaisága miatt.

Korábban az akción alapuló színházat művelő Artus társulatban dolgozott; saját produkciós műhelyéből, a STEREO Aktból pedig olyan munkák kerültek ki, amelyekben a nézők mint aktív résztvevők, az előadás alakítói kaptak szerepet. Pályakezdő rendezőként miért éppen az interaktív, a közönséget különleges pozícióba helyező színház felé mozdult el? Miben látja annak fontosságát?

Ez nem elv nálam, inkább az érdeklődésem iránya alakítja így a dolgokat. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni az egyes előadásaim témaválasztásaival és formavilágával, hogy az ember nem passzív szemlélője, elszenvedője, hanem aktív főszereplője saját életének. Az, hogy tudomásul vesszük a nézőket, és az ő pozíciójukból indulunk ki – még ha ez nem is interakciót jelent –, az ő aktív részvételük fontosságát húzza alá. A Promenádban minden nézőből turistát csinálunk, aki a saját életéből szakadhat ki 90 percre azzal a „kölcsön-állapottal”, amely néha utazás közben kerít bennünket hatalmába. A Szputnyikkal közösen létrehozott Leselkedőkben egy együttműködésre és problémamegoldásra alkalmatlan lakóközösséget vizsgálhattak meg egy ház udvarán, mintha csak egy állatkert ablakain kukucskálnának be. A Harminchatokban a faluközösség tagjaiként végighaladnak egy shabbati szertartáson, miközben saját bőrükön tapasztalják meg, hogy miként kezdi ki egy kiszolgáltatott közösség realitásérzékét és morálját az elnyomó hatalom és egy jóhiszemű csaló. A POSzT-ra beválogatott Felülről az ibolyát című előadással pedig az volt a cél, hogy személyes, hiteles, meglepően nyers és közvetlen legyen a közönség megszólítása, ami segít abban, hogy saját magukra irányítsuk a figyelmüket. Ezeken kívül számos más alkalommal szerveztem részvételi jellegű, egyalkalmas akciókat. Ezeknek nem az eredetieskedés vagy a provokáció a célja, hanem hogy megadjuk a lehetőséget az események mélyebb, egyéni megélésének. Esemény-szemléletűnek nevezem ezeket az előadásokat, mert esemény az, aminek csak résztvevői vannak.

A kép forrása: prae.hu.