Tavaly zártad le a Magyar mesék írását. Hogyan tekintesz vissza ezekre a hazai közélet aktuális eseményeire reflektáló tárcákra, „hazanzákra”?

Nem örülök, hogy volt kiről/miről megírnom, sőt van, lesz, illetve lenne kiről/miről szemellátig. Örülök, hogy megírtam, önző, mentálhigiénés szempontból. Sokáig, rajtam legalábbis, segítettek a torkigvanás heti kis penzumai, konkrétan 154 hét telt el velük, s minden héten a munkaidőm minimum negyede. Sok. Közben rám nőttek, rám kövesedtek, egymásra modorosodtunk, a mesék meg én. Másrészt amit ennek a dolognak, Fülkefor és vidékének, e szemforgató magyabszurdnak a természetéről szatírában meg tudtam írni, azt megírtam. Erre, ami most van, erre a folytattyukéjre nincs szavam, nincs újabb vagy más. Nincs mit túlhúznom, karikíroznom. A dermesztő karikatúra az utcán hever, sőt masíroz. A torkomra vagyok forrva. Örülök, hogy abbahagytam.

Költőként indultál, de utoljára 2003-ban jelent meg versesköteted, a Grafitnesz. Mi ennek az oka?

Nyilván a költőségem, illetve az íróságom természete. Van egy könyv, az Őszológiai gyakorlatok, lényegében ezt írom 15 éve, ennek egy első mutatványa tette ki a Grafitnesz egyharmadát. Ki kell várnom, amíg ez az anyag egy teljes könyvvé tovább-, át- és kidolgozódik. Hogy egy év, öt év vagy tizenöt, nem tudom. Ez a fő munkám, ennyit mondhatok, csakhogy ez nem napi munka, momentán inkább történés, mint cselekvés, és többnyire nem jár könnyen publikálható részletekkel, illetve ez sem teljesen igaz, mert hol igen, hol nem. Van, hogy megszalad, vannak összeállós szakaszok, aztán megint elvékonyodik. Még az is lehet, jövőre vagy két év múlva összeáll egy „első” teljes dumpfendrévé.

A Jelenkor Könyvhét Plusz estjén az 1997-es A test angyalát olvasod fel, amelynek általad teremtett szerzője az olvasó örömére hibát hibára halmozó dilettáns író, Sárbogárdi Jolán. Ma, idehaza milyen figurát hívnál életre?

Ugyan a könyv (aminek egy végighallgatható hosszúságú változatát olvasom fel) '97-es, maga a kisregény több mint huszonöt éves. Fogalmam nincs, ma milyen figurát hívnék életre. Lényegében nem hiszem, hogy más lenne, mármint nyelvileg, mert hát mi más ez a figura, mint nyelv. Azt hiszem, hogy ha a rekvizitumok, az aktuális fölfelé igazodások és lefelé sajnálatok változnak is, ez az én iccehomóm, ez a Sárbogárdi Jolán is (úgy értem, nem csak az Ibusáré), elég időtálló alaknak tűnik. Nem hinném persze, hogy ez az én érdemem. Élik a maguk életét, egyik így, másik úgy, és „elámulás övezte csodálkozással csodálkoznak reá”, hogy szembejönnek magukkal az utcán. Szembejövünk.

Az eseménysorozat Facebook-oldala itt, a programja itt található.