(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Anika Landsteiner Sorry not sorry. Über weibliche Scham című kötetét olvastam. Lassan haladtam vele, mert a nyelvtudásom korántsem tökéletes. Nem olyan gyakran veszek magamnak könyvet, kölcsönözni szoktam elsősorban, de ezt úgy éreztem, meg kell vennem, és nem csalódtam. Érdekes és fontos témákat jár körül olvasmányos módon, a személyes történetein és megélésein keresztül. A szégyenről ír, amit nőként sokszor automatikusan érzünk a testünkkel, a párkapcsolati státuszunkkal, a sikerekkel vagy a gyermektelenséggel kapcsolatban.

Nagyon szeretem, mikor egy könyv hatására olyan dolgokra gondolhatok, amikre korábban sosem. Bár természetesen foglalkoztatnak ezek a kérdések, a könyv elindított bennem új gondolatokat, mondhatni, szabadabbá tett.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Zavarba hoznak az ilyen kérdések. Nem olvastam korántsem annyi mindent, hogy magabiztosan tudjam kijelenteni, X vagy Y kötet volt a legkiemelkedőbb. Mi több, nem tudok elvonatkoztatni az ízlésemtől, nagyon nagy erőfeszítés számomra, hogy objektíven – jelentsen is ez bármit – próbáljak megítélni alkotásokat. Azt tudom, hogy Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című könyvét vártam és szerettem, hasonlóképp Irene Solà új regényét, a Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztélt. Sofi Oksanen Ugyanaz a folyó. Putyin háborúja a nők ellen című kötetének is nagyon örültem, már amennyire ezt az igét szabad használni egy hasonló tematikájú könyv esetében. Szeretem Oksanen írásait általánosságban, bár ez a kötet esszéjellegéből fakadóan más volt, mint az eddigiek, hatni ugyanúgy hatott. Emellett van egy könyv, amit még nem olvastam, de nagyon várom, hogy az ünnepek alatt legyen rá időm: Szűcs Teri Visszatért hozzám az emlékezet című regényét úgy éreztem, nem a BKK-n szeretném olvasni munkába jövet-menet, hanem csendben és ráérősen.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Terék Anna Szatyor című verse ugrott be legelsőként. Az persze, hogy mi ugrik be elsőként, tartalmaz egy kis esetlegességet, de Anna versei megbízhatóan hozzák magukkal a libabőrt. Az, ahogyan a hazáról és a hazátlanságról ír, mindig megrendít. (Ráadásul ez a vers valahogyan felidézi bennem Kemény István Nílusát, ami szintén nagy kedvencem.) Szlukovényi Katalin Feketerigók című verse is lépten-nyomon eszembe jut, ha néha-néha még rigókkal találkozom (bár bevallom, más fekete madarat látva is örömmel idézem fel az utolsó sorokat). Hogy említsek egy megjelenést az év végéről is: Endrey-Nagy Ágoston debütálásának nagyon örültem a decemberi lapszámban.

(4) Mi volt számodra 2024-ben a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

Az év nagyobb felében külföldön éltem, így sajnos sok mindenről „lemaradtam”, ami itthon történt. A Kunstmuseum Baselben láttam a When We See Us. A Century of Black Figuration in Painting című kiállítást, amiben számos olyan afrikai és afrikai diaszpórából származó művész munkáit láthattam, akiket eddig egyáltalán nem ismertem. A kiállítás azért is hatott rám olyan intenzíven, mert rengeteg örömöt jelenített meg; már-már zavarba ejtő egy ilyen kiállítás, amiben ennyi a pozitív érzelem; pláne ismerve a művek történelmi, társadalmi kontextusát. Vibráló színek, intenzív minták, felszabadult arcok, helyzetek. Illetve találkozni lehetett jó értelemben provokatív alkotásokkal is.

Emellett van egy kép, amit a Mai Manó Ház Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállításán láttam, amin Frida éppen velem egyidős. Ezt a képet sokáig néztem ott is, és ki is tettem olyan helyre, ahol gyakran láthatom. Nem tudom, pontosan mit üzen nekem, de hat rám.

Egy előadást szeretnék még kiemelni, a MU Színház előadásai közül: a Magam vagyok, amiben a Kösszhasznúsági jelentés című előadás civil szereplői jelennek meg újra. Nagyon szeretem a közösségi színházat, alapvetően a közösségi kezdeményezéseket; ebben az előadásban a korábbihoz hasonlóan adott az egyszerű őszinteség és személyes mélység, ami felér egy találkozással.

És hadd említsem meg a BuSho Film Festivalt, amin rám Jeremias Silvan és Brunner Marty 2022-ben díjazott filmje, a Chairity volt a legnagyobb hatással. Azóta előszeretettel narrálom a székek és bútorok életét saját és környezetem szórakoztatására. Régen nevettem ennyit egy ilyen rövid filmen.

(5) Milyen 2025-ös könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Több kötet is van, amiket nagyon várok: Fancsali Kinga első kötetét már igazán régóta szeretném olvasni; a versei évek távlatából is megmaradtak az emlékezetemben (még mindig velem van egy lótetem és egy szülőszoba például, amiről tizenéves koromban olvastam tőle), illetve Tóth Marcsi 2025 májusában megjelenő Erdő van idebenn című regényét is nagyon várom; ebben, be kell valljam, szerepet játszik a közös szülőváros. Várom, hogy általam szeretett, belakott és ismert terekben játszódó történeteket olvashassak.

Ami a művészeti-kulturális eseményeket illeti, februárban lesz a School of Disobedience-nek a harmadik alkalommal megrendezett Performance Now! című fesztiválja, amin mindenképpen szeretnék ott lenni. A téma az infantilizáció lesz, de igazából bármilyen kérdéskör lenne, szívesen vennék részt az eseményen. Rengeteg kánonon kívüli művésznek és megközelítésnek ad teret, ami nagyon üdítően tud hatni rám.

Továbbá nagyon várom a Ludwig Múzeum Női kvóta 02 című kiállítását, és egyben meg is említeném a Női kvóta 01-et, ami még január közepéig látogatható.

(Fotó: Valuska Gábor)