(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Mostanság egyre jobban szeretek újraolvasni. A legutóbbi olvasásom is újraolvasás: Cserna-Szabó András Sömmi.-je (a Helikon Zsebkönyvek 129. darabjaként jelent meg nyolc évvel az első kiadás után). És hogy mennyire tetszett? Azt kell mondjam, lelkesedésből fakadó igazságtalansággal, félő, ha újraolvasnám Krúdy és Móricz Rózsa Sándor-regényeit, jóval temperáltabb olvasói örömöket kapnék tőlük, mint most ettől…

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Hadd emeljem ki a sok lehetséges magyar irodalmi kötetmegjelenések közül azt, amelyik 2024-ben először viseli borítóján a Kupihár Rebeka nevet: A heterók istenéhez. Visszaadta a hitemet abban, hogy a költészet személyes nyelve még mindig alkalmas arra, hogy ne képviseleti-mozgalmár hévvel legyen szó olyan (a közfelfogásban és közbeszédben nagyon gyakran természetellenesnek beállított természetes) tapasztalatokról, jelen esetben azonos neműek szerelmi kapcsolatáról, amelyeket a kultúra különböző részterületeinek a maguk módján kellene kezelniük. Márpedig a kezelésmód társadalmi-politikai mezején bőven vannak hiányok, lustaságok, képmutatások, csúfságok. Persze ezekről a hiányokról, lustaságokról, képmutatásokról és csúfságokról is ír Kupihár, ámde mindig a személyes fájdalom és – ha adódik – öröm nyelvén.

A világirodalmi mezőnyből még nem olvastam el azokat a könyveket, amelyekre igazán vágyom. De azért hadd emeljek ki egyet a már olvasottak közül: Salman Rushdie (Greskovits Endre által fordított) Kés című könyvét. Alcíme: Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után. Bár nem vagyok híve Rushdie írói világának, nagy érdeklődéssel vetettem rá magam a könyvre. A szerző lefegyverző analitikussággal járja körül az általa elszenvedett gyilkossági kísérletet, annak elő- és utótörténetét. Ám ugyanakkor el is szomorodtam (a témából következő alapszomorúságon túl): mennyire nem áll jól egy áldozatnak, amikor ironikus képességeit a jogi és morális értelemben vitathatatlanul bűnös merénylőjét megítélő verbális-intellektuális megvetés szolgálatába állítja. Ironikus fölény: olyan sokszor ezen buknak el a legfontosabb dolgok. Érzésem szerint az író Rushdie kihagyott egy olyan lehetőséget, amelyet a szintúgy író Dosztojevszkij biztosan nem hagyott volna ki. Igaz, Rushdie nem Dosztojevszkij (és fordítva). Vagyis, leszámítva a könyv tárgyát, nincs semmi baj.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Ez nagyon nehéz kérdés, mert most ki kellene emelnem a sok legfontosabból egyetlenegyet. Legyen ez akkor a februári számból M. Nagy Miklós kritikája Paul Auster utolsó regényéről, a Pék Zoltán által fordított Baumgartnerről. Egyrészt azért, mert Rushdie is többször emlegeti brooklyni íróbarátját fentebb említett könyvében. Másrészt azért, mert Téli napló című öregkori önéletírásában Auster ugyanolyan érzelmes általánosságokat fogalmaz meg az életről, a halálról, a szerelemről, az idő múlásáról, meg más effélékről, mint a szintén önéletrajzi témájú Kés írója. Csak éppen Austernek ugyanezért valami miatt – talán a New York trilógia, a Holdpalota meg még sok más regénye miatt – meg tudok bocsátani. Harmadrészt éppen ugyanezért választottam most M. Nagy Miklós kritikáját: a megbocsátó nézőpontja miatt (amely persze nem megy az elemzés rovására).

(4) Mi volt számodra 2024-ben a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

Félénken írom, mivel érintve vagyok benne: amikor tanúja lehettem fiatal költők szenvedélyes beszélgetésének-vitájának a Petőfi Irodalmi Múzeum rendhagyó kiállításterében, a Petri-térben. Déri Balázs szervezte ide a sok-sok éve működő ELTE-s kreatív írás program egykori és mostani hallgatóinak havi rendszerességű találkozóját. Ritkán hallok versekről ilyen heves szenvedéllyel és ilyen komoly egymásra (egymás verseire) figyeléssel beszélgetni fiatalembereket. Ilyenkor azt érzem, hogy olyan nagy baj nincsen, nem lehet.

(5) Milyen 2025-ös könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Leginkább azt várom, hogy ne legyen nagy baj. Legyen sok kicsi és nagy öröm.

(Fotó: Déry Ágoston)