Debütáló szerzőinktől mindig kérünk egy rövid bemutatkozást: kérlek, mesélj kicsit az írásról, az eddigi pályádról, mindarról, ami a veled most ismerkedő Jelenkor-olvasóknak érdekes lehet!

Beszéljünk először a versről, és a végén mondok magamról is pár szót.

Rendkívül érdekes a vers aktualitása. Egyrészről provokálja, hogy a tavalyi (és az áprilisban tovább szigorított) fóliarendelet felől olvassuk, másrészről a vers nagyon jól működik nélküle is. Az első eset azonos neműek szerelmét, együttélését asszociálja (amit a „négy fal között” felütése erősít), ha viszont valaki – mondjuk pár évtized múlva – nem ismeri a könyvfóliázás jelenségét, akkor a figyelmét a közéletiség és a nemi szempont, tehát a politikum helyett talán inkább a személyes tér, az őrület, esetleg a voyeurizmus ragadhatja meg. Írás közben számoltál ezzel a kettősséggel?

Célom volt játékba hozni a fóliarendeletet. Meg akartam fordítani a fóliázás működési irányát: a könyvek, ugye, azért vannak lefóliázva, hogy a nemkívánatos elemeket bennük tartsák, nehogy azok kijöjjenek belőle, míg a versbeszélő, aki maga is ilyen nemkívánatos elem, önvédelemből kívül szeretné rekeszteni a szomszédot, nehogy bejöjjön. Ez persze egyfajta öncenzúra, önfóliázás is. Régi feminista közhely, hogy a magánügy is politikai ügy (personal is political), de szerintem változatlanul igaz. Amit kettősségként nevezel meg, általában nem válik el élesen, a nemi szempont pedig elválaszthatatlan a privát szféra kérdésétől. Nem tudom, hogy pár évtized múlva mit fognak kiolvasni a verseimből, ha fogják egyáltalán olvasni őket. Ha így alakulna, örülnék neki, ha ez a politikai jelentésréteg mégis felfejthetetlenné válna a későbbiekben. Legyen átmeneti ez az elmezavar.

Emlékszel, hogy mi volt a vers magja? A kiinduló kép vagy szókapcsolat érdekel, amit először leírtál.

„talán demens, talán nem”.

Kézenfekvő, talán keresett megoldás lett volna én-beszéd formájában megírni a verset. Miért döntöttél az egyes szám második személy használata mellett?

Hisztérikus vagy szentimentális lett volna az E/1. A második személy távolságot adott, kontrollálhatóvá tette az anyagot. Az olvasó felől nézve ez kellemetlenebb: bizonyára kikényszeríti az empátiát. Ugyanakkor a te általános alanyként is működik, sok másik emberrel is megtörténik hasonló, mint ami az emberünkkel. Angolul jellemzően az egyes szám második személyű you az általános alany, magyarul ez kevésbé jellemző, de létezik, pl. „lassan járj, tovább érsz”. És hát terjedőben van, elsősorban a fiatalok nyelvhasználatában az angol nyelv erőteljes hatása miatt. „Amikor menstruálsz, érzékenyebb vagy a szagokra”, mondta nemrég egy férfi barátomnak a húga. Az E/2. továbbá az önmegszólításként való értelmezést is megengedi.

Profán kérdés: miért öregember szerepel a versben? Volt esetleg más alternatíva?

Fontos volt, hogy megmaradjon az az olvasat, hogy a szomszédnak nincs megfontolt ártó szándéka, csupán az elméje beteg. Nem egyértelműen valós veszélyt jelent (elgondolásom szerint emberünk ezért nem tesz feljelentést). Egy idős emberről könnyen elképzelhető, hogy demenciával él, arról pedig senki nem tehet. A viperáját lóbáló szomszéd képe kevésbé fenyegető, ha úgy fest, mint egy közhelyesen botjával hadonászó, fiatalokat szidó bácsi. Ezért is lett belőle „teleszkópos bot”: erről az olvasónak első blikkre bizonyára hamarabb jut eszébe sétapálca vagy horgászbot, mint kézifegyver.

A költészet technikai oldaláról szóló beszédnek általában kevésbé témája a tördelés. A Fólia tömbszerűsége feltűnő: a legtöbbször az írásjel (tehát a beszédritmus) töri a sort, az áthajlások viszont variálódnak, miközben támogatják a szövegkép blokkszerű alakját. Volt más tördelési szempontod?

Rövid sorokat akartam, ideges beszédet, a soráthajlással itt-ott megbotlasztva a ritmust, obszesszív ismétlésekkel. Nem törtem strófát, hogy szűk és levegőtlen legyen a vers, ez illik a témához. Egyben mondja el a szöveget a beszélő, nem tart szünetet.

A versvég nagyon erős: emlékezetes megoldás, ahogy a fólia „külső szürkehályoggá” válik. A képhasználatot ugyanakkor nagyon bátornak is látom. Nem tartottál attól, hogy a látással kapcsolatos képek egymásra montírozása (a zseblámpa, az öregember szeme, a fólia mint hályog és a megszólított szeme) túlsűríti a zárlatot?

Köszönöm. Nem tartottam tőle, ez egy bonyolult konfliktus két (vagy több) szempár között. A beszélő önmagát is nézi, a szomszéd szemével. Cél volt, hogy kicsit megőrüljön ő is. A vers nem olvasmányélmény hatására íródott, de anglisztika szakon oktatok Debrecenben, és elsőévesekkel szoktam olvastatni Poe Az árulkodó szív című novelláját. Ebben a narrátor azt állítja, hogy azért gyilkolta meg az öregembert a szomszédjában, mert annak halványkék, hályogos keselyűszeme nem hagyta nyugodni. A tudatalattimban biztosan ott volt ez a szöveg. Az irracionális, kísérteties, groteszk dolgok ábrázolásával meg szeretnék világítani bizonyos szorongató társadalmi kérdéseket is. Valami ilyesmit akartam csinálni első verseskötetemben, a 2016-os Nem szimpátiában, és a készülő, házasság témájú kéziratomban is több ilyen jellegű szöveg van. Jövőmbe fektetlek a munkacíme.

(Fotó: Polgár Tóth Tamás)