A Jelenkor fontos nekem, kábé ötven éve, örültem hát a felkérésnek, hogy vegyek részt ebben az év végi összegzésben, először mégis azt mondtam magamban, hogy nem. Legtöbb esetben idegenkedve olvasom az ilyenkor közzétett irodalmi lajstromokat. A listakészítők figyelme sem kellőképpen széles körűnek, sem elmélyültnek nem bizonyul rendszerint. Az sem kedvemre való, amikor az írókat úgy versenyeztetik, mint a reality-műsorok szereplőit. Nem egy esetben véltem úgy, hogy a megszólalók éppen a legjobb, legfontosabb könyveket hagyták figyelmen kívül. És éppen most, 2023-ban, amikor szinte minden érdemleges (pontosítok: általam érdemlegesnek tartott) könyvkiadó és folyóirat a NER szorításában fuldoklik (ahogy nem mellesleg és nem véletlenül a kultúra minden más általam tisztelt és szeretett intézménye és műhelye is), hogyan lehet a teljesítményeket megítélni? Olyan, mintha krokodilokkal, cápákkal, piranhákkal és piócákkal dúsított vizű medencében rendeznének vízibalettet. Ettől persze, aki akarja, méricskélheti a versenyzők technikai felkészültségét, a küzdeni tudásukat, ja, és hogy el ne felejtsem!, a moráljukat.

Aztán arra gondoltam, hogy a körülmények abszolút ideálisak sohasem voltak, és hogy a legkatasztrofálisabb korokban létrejött művészi alkotásokat is fel lehet sorolni, és tulajdonképpen akárki megjelölheti, hogy szerinte melyek a legjobban sikerültek ezek közül – én is eljátszottam ezzel a Szép Versek 1944-ben. Így tehát mégis megpróbálok válaszolni a Jelenkor kérdéseire, előrebocsátva, hogy a válaszadó a kérdéses időszakban nem a kultúremberek életét élte, amennyiben nem kószált a nagyvilágban, nem járta sorra külországok galériáit, de még a hazai városok múzeumait és kiállítótermeit sem látogatta illő rendszerességgel, elenyészően ritkán volt színházban és moziban, koncerteken, alig-alig vásárolt könyvet, tájékozottsága joggal nevezhető esetlegesnek.

(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Miután elolvastam Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című új könyvét, újraolvastam összes regényét, sorban A hóhér házától a Hazáig. Nemcsak a témaválasztásnak és a kötetről kötetre változó, az egyes köteteken belül is sokrétegű, gazdag nyelvnek, hanem a szerkezetépítésben megnyilvánuló tudásnak és invenciózusságnak tulajdonítom az öt regény kivételes értékét. Ha egyetemen tanítanék, egy szemeszteren át elemezném Tompa Andrea regényszerkezeteit.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

A Pokoljárás Bipoláriában, Kácsor Zsolt könyve súlyos témát kezel könnyedén. A lehető legsúlyosabbat, az elme rendellenes működését, a lehető legkönnyedébben: szellemesen. Az agy, amelyik a művet létrehozza, ugyanaz, amelynek a működési zavara tematizálódik. Nem lenne jó, ha az olvasó a hibás működést feltáró, azt leíró elmével azonosulhatna, és ezáltal a hibák legyőzőjével azonosulva fölénybe kerülne – befogadóként neki is poklot kell járnia. Ez így van jól.

A vendégház írója, Rachel Cusk olyan éles figyelemmel tárja fel a látszólag jólétben, biztonságban élő emberek gondolatait és érzéseit, hogy a rezdülésekből házomlások és földrengések, a kicsi terhekből soktonnás súlyok lesznek. Cuské egészen újszerű írásmód. Az olvasót semmilyen közvetlen minta nem segíti, hogy felismerje, az elbeszélésben mi a történet. Cuskhoz újra kell tanulni olvasni, ami egyrészt megnehezítheti a befogadást, másrészt hallatlanul felszabadító.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Mindenekelőtt a Ki beszél?-t, Takács Zsuzsa és Wirth Imre beszélgetéssorozatát, ami biztosan nem egyszeri élményt jelent, sokszor vissza kell majd még térni hozzá.

Lengyel András tanulmányait mindig érdemes elolvasni, követve érdeklődésének különös útjait. A nyári duplaszámban A „néger smokk” dala – A kuplé mint globalizációs jelzés című tanulmánya ragadott magával.

Takáts József is olyan szerző, akire jólesik és érdemes odafigyelni: egyperces esszéit az októberi számban lehetett olvasni. Szívesen fogyasztottam volna belőlük többet is, de ez nyilván nem lehetséges, hiszen a címbe foglalt évszám alighanem arra utal, hogy ezek a rövid esszék olyan párlatok, amelyek egy teljes év alatt keletkeztek.

A márciusi számban Nádasdy Ádám három verse, Jánosa Eszter versei a januáriban és a novemberiben, és emlékezetesek szintén a novemberi számban Tóth Réka Ágnes versei.

(4) Mi volt számodra 2023-ban a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

Mohácsi András kiállítása a Kahan Art Space-ben, Árnyékrajzok címmel.

Megölt magyar zsidók arcáról készített képeket Mohácsi András, éveken át. Önmagában minden egyes portré megragadó, de ahogy a kiállítótér falán egymás mellé kerültek, az lenyűgöző volt. A kiirtottak sokasága nem vált tömeggé, a szemlélő csak egyedi arcokat, egyéneket láthatott. A kiállítás része volt Parti Nagy Lajosnak a képekhez írott szövege is, a megnyitón a költő ennek kiegészített változatát olvasta fel.

Makovecz Benjamin kiállítása a Kolta Galériában: „Engem a látvány meghazáztat”.

Évek óta megtalálhatók a Fortepanon Makovecz Benjamin fényképei, melyek a nyolcvanas években, Budapesten készültek. A képek kitűnőségének bizonysága, hogy a Fortepan befogadta és közönség elé bocsájtja őket, de egészen más hatást keltenek kinagyítva, egy galéria falán. Kiderült, hogy képernyőn nézve, még ha mutatnak is valamit, csak valamiféle utalásként jelennek meg ezek a képek. Bizonyára általában tévedés lenne azt hinni, hogy látunk egy képet, amikor valamilyen képernyőn elénk kerül. A kiállítást nézve nyilvánvalóvá vált, hogy Makovecz Benjamin amellett, hogy sok tudományos és szépirodalmi művet lefordított, és írt egy nagyszerű könyvet, Budapest egy korszakának meghatározó fotósa. „Engem a látvány meghazáztat” – Makovecz Benjamin kiállításának címe egy Parti Nagy-idézet. Tökéletes találat, olyasmi történik ugyanis a képek által – a megkomponálásuk, a kinagyításuk és a megnézésük által –, hogy az egykor szépnek elgondolt, megépített, aztán szétvert, szétlőtt, lelakott, lerohadt város, a magyarok közutálatnak örvendő fővárosa, évtizedekkel a róla készült képek exponálása után, frissen nagyítva és falra akasztva kicsit, valószerűtlenül, mindennek ellenére és bizonyos mértékig a „haza” érzetét kelti a szemlélőben.

Ezek után ki hiszi el a szemlézőnek, nekem, hogy nem a születésnapos Parti Nagy Lajoshoz keresgéltem az idei tárlatokat, hogy egy jót omázsolhassak itt? Mindegy, tényleg ezek voltak a számomra legfontosabb kiállítások 2023-ban, és nem az én felelősségem, hanem a kiállító művészeké, hogy így vagy úgy Parti Nagy Lajoshoz kötődnek; gondolom, egy évvel korábban is így lett volna, és jövőre is.

És az a helyzet, hogy az év koncertje számomra Presser Gáboré volt. Engem a koncerteken szinte mindig zavar a rossz hangzás, az igénytelen látvány, a siralmas koreográfia, a bizonytalan előadók – Presser és művésztársai látszólag erőlködés nélkül, könnyedén oldanak meg mindent tökéletesen. Az ötven év alatt létrejött életmű felidézése történetesen egy Parti Nagy-dalra futott ki. Nem tudom, hogy köszöntésnek szánta-e Presser, engem mindenesetre levett a lábamról: egy kortárs költő verse több tízezres közönség előtt. És működött. Tizenkét éve készült már egy lemeznyi felvétel Presser Parti Nagy-verseire írt dalaiból. Emlékeim szerint idén ősszel a koncert fináléjában annál is jobban szólalt meg a vers.

(5) Milyen 2024-es könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Hegedüs Vera ostoba című első regénye a megjelenésekor nem keltett feltűnést.

Az év végi összegzések közül csak egyben tértek ki rá. (Annak az egynek annál inkább örülni kell így utólag.) A könyv idővel mégis megtalálta az olvasóit. Az írót díjakra jelölték, az egyiket meg is kapta. Az eset ugyanúgy tekinthető a kortárs közeg figyelmetlenségét tanúsító adaléknak, mint bizonyságnak arra, hogy az igazi érték végül nem marad észrevétlen – ki-ki ízlése szerint értelmezheti Hegedüs Vera debütáló regényének recepcióját.

Ha igaz, jövőre megjelenik a szerző második könyve, egy novelláskötet. A címe: Mondass egy misét értem. Annak, hogy kinyomtassák, gondolom, valamilyen kurátorok kedvező döntése lenne az előfeltétele. Úgy általában ez az, amire az elkövetkezendő évben várhat a jobb sorsra érdemes magyar művész, nem kevesebb és nem több. Egy korty levegő, fuldoklás közben, a döntésre jogosultak úri kedve szerint.

(Fotó: Valuska Gábor)