(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Most éppen újraolvasós időszakomban vagyok. Talán az idegen környezet teszi, hogy elkezdtem vágyni a régi könyvélményekre. Amikor az ember elővesz egy korábban olvasott könyvet, akkor kicsit szeretné visszaidézni azt az időszakot, amikor olvasta. Én legalábbis így vagyok ezzel: élénken emlékszem helyszínekre és évszakokra. A múlt héten elővettem két, fiatal koromban antikváriumban vásárolt regényt is. François Mauriac Anyaisten és A szerelem sivataga című kisregényeit (Pór Judit fordítása mindkettő) még egyetemistaként szereztem be. Megdöbbentő, mennyire másképp hatottak rám most, érett fejjel. Akkoriban Mauriacot pedáns éleslátónak érzékeltem, nem igazán tudtam közel kerülni a hősei szenvedéséhez. Közhely, de kell hozzá az élettapasztalat. Újra elolvastam André Schwarz-Bart Igazak ivadéka című könyvét is, ugyanazért, amiért az előző műveket, hogy valami otthonosságot találjak az idegen nyelvi közegben. Utóbbi most is megrendített, mint akkor, és most döbbentem csak rá, milyen sokat merített Vámos Miklós ebből a műből, amikor az Apák könyvét írta. A szerkezetre gondolok elsősorban. Szécsi Noémi Rohadt állatok című könyvére is csak most került sor, mert mindig lemaradásban vagyok. Nagyon jó, szarkasztikus humorú novellák. Engem egyébként Magyar László András bizonyos novelláira emlékeztetnek, csak sűrűbbek és karcosabbak. Irritálónak találom különben, hogy a kortárs magyar irodalomban mindig férfi szerzőket emlegetnek, ha a humorról van szó, pedig ezek is fergetegesen vicces szövegek.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Erre a kérdésre komolyan, nagyképűség nélkül csak akkor válaszolhatnék, ha mindent olvastam volna, ami magyar nyelven vagy világirodalomból fordítva magyarul megjelent ebben az évben. Honnan tudhatnám én, mi volt a legjobb?

Inkább kiemelek két könyvet, amelyeket nagyon szerettem. Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényét és Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete című rejtélyes, titokzatos könyvét. Utóbbi 2021-ben Goncourt-díjat kapott, és idén végre magyarul is elolvashattuk Bognár Róbert lenyűgözően szép fordításában. Egy szenegáli író borgesi, Möbius-szalagként magába tekeredő története. Különös, zavarba ejtő mű: miközben az elbeszélő gúnyosan nevet magán az úgynevezett irodalmi életen, megejtő pátosszal beszél az irodalmiról magáról.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Én szívem szerint tartózkodnék az ilyesfajta kiemelésektől is, de ha kérdeztek, válaszolok. Sajó László verseit: a hajó, Emlékezés egy nász-éjszakára és Ballada az örökkévalóságról (2023/5).

(4) Mi volt számodra 2023-ban a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

A legemlékezetesebb moziélmény idén egy norvég–francia–svéd–dán filmdráma volt, A világ legrosszabb embere. Joachim Trier rendező keveset markol és sokat fog: semmi különös nem történik, csak belecsöppenünk egy fiatal nő életébe, követjük a szerelmeit, és közben élet és halál végső kérdéseiről gondolkodunk. Elképesztően szép film! Kiállítás? Reigl Judit Haláltánc című nagy kiállítása Budapesten és Anselm Kiefer monumentális, komor installációja a Velencei Biennálén, a Dózse-palotában. Kiefer műve apokaliptikus látomás az emberiség pusztulásáról égő könyvekkel, pernyével borított mezőkkel és koromtól fekete égbolttal. Megrendítő volt ott állni a terem közepén és megérteni, hogy minden újra és újra megismétlődik, hogy nincs hatalmunkban változtatni ezen. Régen taglózott le ennyire műalkotás, olyan volt, mint a visszafojtott, de feltartóztathatatlanul közeledő zokogás, a pusztulás alázatos tudomásulvétele, búcsú a valaha élhetőnek álmodott világtól. Színházi előadás? Talán a Radnóti 451 Fahrenheit előadása. Bradbury művét Kárpáti Péter írta át színpadra, az előadást Nagy Péter István rendezte. Ebben a hiszterizált, kultúrharcos, elhülyülő világban könnyű lett volna kikacsintani a nézőkre, ujjal rámutatni a párhuzamokra, de erre nem volt szükség, mert a mű hideglelős pontossággal idézi meg azt, amiben most élünk. Azt, hogy mindeközben az ember sírva röhögjön, nagyon nehéz megcsinálni, de sikerült. Nálunk azóta is „járőr” minden motoros futás, és elég gyakran kérdezgetjük egymástól, hogy mikor kellene elkezdeni megtanulni a műveket. (Tegnap?)

(5) Milyen 2024-es könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Nagyon várom Schein Gábor Egy kutya evangéliuma című regényét, és kíváncsi vagyok, ki fogja fordítani Ann Scott Les insolents című művét, ami Renaudot-díjat kapott. Várom továbbá Karl Ove Knausgård újabb regényét is, mert elfogultan szeretem a műveit. Élő Csenge Enikőnek pedig, aki jó néhány évvel ezelőtt tanítványom volt, ebben az évben jelenik meg az első kötete. Várom, hogy kézbe bevehessem, mert a kézirat ígéretes volt. Nem kapkodott, kivárta, amíg egy jó kötet összeáll. Ebben az állandó jelenlétet sürgető közegben szerintem nagy erény a türelem.