(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Mostanában gyakran előfordul, hogy felváltva, nagyjából párhuzamosan több könyvet is olvasok. Ezek közül az egyik – Elsa Morante Arturo szigete Dankó Éva fordításában – újraolvasás volt, valamikor eredetiben olvastam, most viszont egy másik szöveg miatt szükségem volt a magyar fordításra. A magyarul fellelhető olasz irodalom kapcsán mindig elámulok azon a műfordítói iskolán, amely csúcsminőségben tette elérhetővé számunkra a 20. századi olasz regényirodalmat. Ráadásul Morante esetében nem egyszerű megszólaltatni azt a misztikus, lüktető prózát, ami erre a regényére hatványozottan jellemző. Egy felnövekedéstörténet, a gyermeki empátiából apránként szerelemmé alakuló érzések gomolygása a valóságban is mesés, ám itt a fantázia által is kiszínezett helyszínen: a nápolyi öbölből kiemelkedő Procida szigetén. A második könyv, bár még nem értem a végére, Gyurkovics Tamás Akcentus című regénye. Hihetetlenül izgalmas már az elbeszélői pozíció is, az egyes szám második személy, ami időnként átbillen többes szám első személybe, mint valami erotikus köntösbe burkolt transzcendens líra. Ramon Llullt juttatta eszembe. Lugosi Béla, vagyis Bela, így, ékezet nélkül, amerikai emigrációját és karrierjének hanyatlását Zazi, a titkára meséli el. Hangjában aggodalom, szeretet, együttérzés, bosszúság, szekunder szégyen, mintha egy Újvilágba szakadt Sganarelle mesélné Don Juan életét. Néha csakugyan „szerelmem”-nek hívja Lugosit. A filmes utalások jól dokumentáltak, az olvasó nem messziről kukkolva, hanem egészen közelről követheti a hollywoodi belterjességet, ettől függetlenül én elsősorban emigrációregényként olvasom. És ugyanitt említeném Vergilius Aeneisét: ezt is egy készülő fordítás miatt olvastam újra, számomra erősen kapcsolódik az emigrációirodalomhoz, pontosabban most jöttem rá, hogy lehámozva róla az antik köntöst, ez is a múlt elől menekvésről, az újrakezdésről szól.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Látom, ahogy sorra olvasom az év végi körkérdéseket különböző felületeken, hogy nem vagyok egyedül azzal a rácsodálkozással vegyes lelkesedéssel, ami a Rémtörténeteket övezi. Nem is annyira a regény – Nádast mindig jó olvasni –, inkább a saját lelkesedésem az, ami meglepett. Ahogy a vaskos polifoniáján, hangzavarán ujjongtam, ami valójában a gyűlölet nagyon is egynemű masszája. De nagyon szerettem Szeifert Natália Örökpanorámáját és Péntek Orsolya Vénusz jegyében című Pécs-regényét. Visky András Kitelepítését még nem olvastam, itt vár a polcomon. Ahogy az idei világirodalmi megjelenések nagy része. Szerettem Annie Ernaux Lánytörténetét és az Éveket, Mohamed Mbougar Sarr Az emberek titkos emlékezetét (bár még nem értem a végére), de a legjobban Donatella di Pietrantonio Halásznegyedének örültem Todero Anna csodálatos fordításában. Szeretem így mondani: örülni egy könyvnek olyan, mint egy váratlan viszontlátás, találkozás. 

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Csordás Gábor Miłosz-fordításait és Tábor Sára Abdulrazak Gurnah Ketrecek című fordítását. Üdítőnek tartom, hogy a történetmesélés, az orális hagyományok sokszínűsége egyre gyakoribb beszédtéma Magyarországon. Bezáródás, bezárkózás és klikkesedés ellen elengedhetetlen.

(4) Mi volt számodra 2022-ben a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

Az év első felét gyakorlatilag Olaszországban töltöttem munkaügyben, így alkalmam volt olyan kiállításokra is eljutni, ahová turistaként nem biztos, hogy eljut az ember. Ha a legesleget kéne kiemelnem, számomra kétségtelenül a materai Carlo Levi-kiállítás az év befutója. Tulajdonképpen egész évben erre gyúrtam: újraolvastam eredetiben a Krisztus megállt Ebolinált, ami Magyarországon a banális Ahol a madár se jár címen jelent meg (gondolom, a cenzúrának is köze lehet hozzá), míg a romániai magyar kiadás hű marad az eredeti címhez, noha a fordító mindkét kiadásnál ugyanaz: Mária Béla. Nagyon izgat Carlo Levi figurája, nemcsak íróként és képzőművészként, hanem a száműzött ellenálló emberségessége miatt is. Levit politikai felforgató tevékenysége miatt száműzték Grassanóba; száműzetése nem csupán kitelepítést, kegyvesztettséget és nélkülözést jelentett Olaszország legelmaradottabb vidékén, hanem a mélyszegénységgel való empatikus és szolidáris találkozást is, amelyet dokumentumregényében és festményeiben egyaránt megörökített. Levi Lucania '61 című monumentális (3,20 m x 18,50 m) vászna, amit elsősorban a basilicatai parasztok tiszteletére festett, rendszerkritikaként is felfogható: Itália egyesítésének centenáriuma idején a materai emberek még mindig a korábbi századok viszonyai között éltek.

(5) Milyen 2023-as könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Az igazság az, hogy egy kicsit telítődtem. Örülök most a csendnek. A tél amúgy is a hibernálás ideje. Ha vágyképként mindenáron gondolnom kéne valamire, az most egy jó kis dolce far niente lenne ilyen-olyan gasztronómiai rekvizitumokkal. A tengerpartot meg sem merem említeni.