(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Most épp a Mohamed Mbougar Sarr által jegyzett Az emberek legtitkosabb emlékezete (Park, 2022, ford. Bognár Róbert) első harmadánál tartok, és termékeny bizonytalanságban leledzem – azaz még nem tudom eldönteni, hogy szemfényvesztés az egész, vagy tényleg annyira jó, mint amennyire azt a Goncourt-díj hivatott jelezni.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Az idei év legjobb magyar megjelenésének Visky András Kitelepítését (Jelenkor Kiadó) tartom, aminek most kivételesen vannak személyes vonatkozásai is. A szerzőhöz hasonlóan én is református lelkészcsaládból származom (a szálak olyannyira szorosak, hogy annak idején több családtagom is találkozott a könyvben megörökített szülőkkel), az a nyelv, az a szokásrendszer, azok a reflexek, amelyeket a regény megidéz (az időbeli, térbeli elválasztottság árnyalatnyi különbségeivel együtt) képezték az én szocializációm sarokköveit is. Azaz, ami minden bizonnyal számos olvasó számára valamilyen különös idegenség tapasztalataként vált érzékelhetővé, az számomra először nagyon is ismerősnek tűnt – hogy aztán ez az ismerősségérzet átforduljon valami sokkal nyugtalanítóbba és kiszámíthatatlanabba. Egyszerűen lebilincselt az, ahogy a protestáns, biblikus hagyomány egy ennyire felforgató, ilyen radikális élethelyzeteket ilyen radikális nyelvi gesztusok révén megjelenítő szövegben hullik darabokra – a folytatva folytathatatlanság szép példájaként.

Ami az év legjobb világirodalmi kötetmegjelenését illeti, Claire-Louise Bennett Tóját (Pond) először eredetiben olvastam, és már akkor nagy kedvencemmé vált ez a különös hangulatú elbeszéléskötet, mely egy magányosan élő nő monológjait tartalmazza, akivel a szemlélődésen túl szinte nem történik semmi: ami izgalmas, az a viszony, amit saját közvetlen tárgyi és természeti környezetével alakít ki (egy régi kőházban lakik valahol a vidéki Nyugat-Írországban, mondhatni a világ végén). A könyv idén jött ki magyarul Lázár Júlia fordításában (Magvető), ami szerintem nagyon finoman, érzékenyen követi le Bennett prózájának költőiségét, dinamikai és regiszterváltásait. Emellett örültem annak, hogy tovább folytatódik a két évszak-tetralógia kiadása, azaz most már Ali Smith és Knausgård Tavasza (Magvető) is hozzáférhető magyarul.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Felemelő élmény volt Szécsényi Endre „Felhő-fenségben ím a Hold föltámadt” (A csillagos ég esztétikájáról) című értekezésének olvasása, mely a Jelenkor februári számában jelent meg. A tanulmány azt az esztétikai tapasztalatot vizsgálja, melyet a csillagos ég látványa vált(hat) ki a szemlélőből a modernség kezdete óta. Egy olyan gondolkodásmód hatja át, mely valószínűleg közelebb áll a hagyományosabb, humanista antropológiához, mint azok az ember-természet relációt vizsgáló kortárs diskurzusok, amelyekkel mostanában foglalkoztam, számos felvetéséhez mégis nagyon jól tudtam kapcsolódni. (Ráadásul mindig élvezet olyan szöveget olvasni, amelyben a szakszerűség és pontosság szépen megmunkált, esszészerű nyelvvel párosul.) A Jelenkor Online-nál pedig nagyon tetszik az új műhelybeszélgetés-rovat, amelyben a friss print lapszám egy-egy szerzőjét faggatják az ott megjelent írásáról.

(4) Mi volt számodra 2022-ben a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

Egyelőre még nem sikerült eljutnom a Katona Káli holtak-előadására, bármennyire is szerettem volna. Így Bernáth Szilárd Larry című filmjét említeném meg – friss élmény, még teljesen a hatása alatt vagyok. Vilmányi Benettet már a Terápiában is nagyon kedveltem, de az itt mutatott alakítása egyszerűen letaglózó erejű.

(5) Milyen 2023-as könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Őszintén szólva leginkább azt, hogy végre eljussak egy Dzsúdló-koncertre.