Mielőtt a versre térnénk: a Koncentráció magánkiadásban jelenik meg. Az okokat márciusban elmondtad Haász Jánosnak a Telexen. Az érdekel, hogy most – közvetlenül a könyv megjelenését követően – mik a tapasztalataid? Szaporodnak a rendelések?

Nem is az eladási számok terén érzem felüdülésnek ezt az egészet, hanem hogy mennyivel más lett a kapcsolatom a könyvvásárlókkal! Egészen fura közelségben vagyok velük, olyan képeket-visszajelzéseket rögzítettem az elmúlt pár hónapból, amiket sose fogok elfelejteni. És ezek még nem is a kötet anyagára való reakciók, hiszen az tényleg csak az előző hetekben jutott el az olvasókhoz.

A több befektetett munka (amit korábban a kiadó végzett), illetve a kézműves jelleg (a sorszámozás, az egyéni dedikációk sora) eltölt valamifajta plusz elégedettséggel?

Igen, mert kipróbálhattam végre néhány dolgot, ami tényleg az én ötletem, a megvalósító is én vagyok, meg persze a felelős is, ha esetleg nem sikerül. Nekem mint a kötet kiadójának muszáj valami pluszt, több pluszt kitalálnom. Valamit, amitől a vásárlók azt érzik, hogy kifejezetten a kegyeikben akarok járni. És úgy érzem, ők is érzik ezt. Ezek szinte ingyenes dolgok, amik bárminek eszébe juthatnának: könyvjelző, sorszámozott példányok az előfizetőknek, előfizetői lista közlése a kötetben. Van mögötte munka, mert az előfizetői listába szinte beleőrültem a végén. De úgy néz ki, egyetlen ábácésorrendes hibát leszámítva nem omlott rám a vállalás, azaz nem hagytam ki senkit.

A Koncentrációban a Vegyesvárosiakkal verődtem társaságba az első hosszabb vers, melyben megjelenik Mikes Kelemen alakja. A versben közvetlenül a törökoroszági út előtt találkozunk Mikessel, aki aztán végigkíséri a könyvet. Mi ragadott meg benne?

A járványidők oldódásával láttam meg Mikesben azt a figurát, aki szinte az egész életét abban a helyzetben élte, amit mi másfél évig is alig bírtunk elviselni. És mégis ott volt vele a derű. Lélegzetelállító teljesítmény ez: a haza rajongójaként a hazától távol élni le egy hosszú életet, nagyjából hosszabbat, mint amit bármelyik ismerőse élt.

A vegyesvárosi kifejezést Marosvásárhelyen hallottam először, a hozzávetőleg félig magyar, félig román populációjú város lakóinak jelzőjeként, gyűjtőnévként tehát létezik a kifejezés. Tulajdonnévként a Kvadrokeresztúr című versedben olvastam, ám nem tudtam eldönteni, hogy fiktív vagy valós településről van-e szó. Mit takar Vegyesváros?

Képzeld magad elé az Egri csillagok-filmnek azt a jelenetét, amikor az erdélyi fejedelmi udvarból megszöktetik Évát, aki közben a királyné udvarhölgye lett. Valami ilyen világba képzelem ezt: egy másik világból jönnek emberek, akik a mieink is, meg nem is, el is ágazódott már a történetünk, de stabil is a közös magva, és közben itt beütött egy olyan világ, amiben már nem nagyon figyelünk egymásra. Csak lehivatkozzuk a fájdalmat, a betegséget, a sorscsapásokat, menhelyről hozunk kutyát, de simán lehet, hogy egy hét múlva visszavisszük. És ilyen világban hallgatjuk ezeket a szerencsétleneket, a menekülteket, az öregeket, az elváltakat, a kiszolgáltatottakat, és közben azon kattogunk, hány lájkot hoz majd az a posztom, ami arról szól, hogy én mennyire velük vagyok. Hát valahogy így.

A vers beszédmódjai közti váltás az egyik legfontosabb hatáselem. Hol érzelmes absztrakciókkal dolgozik a szöveg, hol banális, szatirikus konkrétummal; hol élőnyelvi a fogalomhasználat, hol költői. Az időkezelés miatt adta magát ez a fajta kevert beszédmód?

Őszintén szólva nem hiszem. De lehet, hogy egy tőről valók. A nyelvi-regiszteri ugrások gyakran időbeliek is egyúttal, és szerintem élveztem az ugrándozást. Egyszerre élveztem, és egyszerre volt muszáj ugrándozni: csak márciusban készült el ez a vers, ez volt az egyik utolsó, és amikor megvolt, akkor éreztem, hogy megvan a kötet. Amíg nem volt meg, úgy éreztem, hogy billeg. Úgyhogy nagyon hálás vagyok neki, ráadásul a Mikes-verseket is behúzta a verseskötet egészébe, tehát elvégzett egy olyan feladatot is, ami fölött elég tanácstalanul ültem hetekig, hogy hogyan oldjam meg.

A behúzások, illetve a sorköztörések egyszerre teszik szaggatottá és folyamszerűvé a verset. Az olvasási irány nagyon finom megbütykölése szokatlan a szemmozgásnak, rendkívül izgalmas ezáltal a vers fizikai percepciója. Miért ezt a fajta megoldást választottad?

Folyamot szerettem volna, ami egyszerre engedi át a történetet és egyszerre fest fel egy klímát. Azt éreztem, hogy ha én ezt szép szabályosan szakaszokba rendezve csinálom meg, az meg-megtöri a dinamikáját, ha viszont egyetlen szövegtestnek tördelem, akkor nem tudnak kimagasodni bizonyos szövegrészek. Így ez a kicsit lebegős és talán ideges, idegesítő, de a figyelmet (reményeim szerint) jobban fenntartó verziót választottam.

„És most bárhova lép / törődött városok / Fogszorított advent / és lincselés / Meg-megújuló Chopin-hóesésben” – számodra milyen a Chopin-hóesés?

Magára hagyottan kisvárosi, november végi, délután 5 után kezdődő.

(Fotó: Tóth László)