(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Párhuzamosan sok könyvet szoktam olvasni, most éppen Doris Lessingtől Az arany jegyzetfüzetet fejeztem be (angolul olvastam). Nagyon izgalmas könyv, most lesz hatvanéves, és zseniális látlelet a századközepi férfi–nő viszonyokról, emellett pedig azt is nagyon szerettem, ahogy elkapja a második világháború alatt az akkori Dél-Rodéziában veszteglő baloldali értelmiségi csoport közös életének a visszásságait. Nagyon érdekelnek az olyan helyzetek, amikor expat csoportok a saját kipárnázott valóságukból „problémás” helyekre menekülnek valami felfokozott élményt keresve, és szerintem Lessing bravúrosan és nagyon viccesen elkapja a háború és a libidó összefüggéseit. Mondjuk akkora tégla, hogy azért lehetett volna húzni belőle bőven. Viszont például van egy jelenet, amikor egy kórház összes női dolgozója feláll és kimegy, mikor egy idős úr előadást tart arról, hogy a nőstényhattyúknak nincs és nem is lehet orgazmusa, hát az zseniális. Mindezt persze szakítás közben meséli el egy kissé értetlen pszichiáter a nőnek, akit otthagyni készül.

Ezzel egyidőben Jü Hua A hetedik nap című könyvét fejeztem be (Zombory Klára fordította, Hlatki Dorottya nagyon jó borítói miatt külön érdemes papíron olvasni), szintén nagyon jó az egész koncepció. A főszereplő Jang Fej a temetetlen halottak világában végigzongorázza azokat, akik valamiért fontosak voltak az életében, egész társadalmi portré áll össze a végére.

Rossz könyvekről inkább nem mesélek.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Csak azokról tudok nyilatkozni, amiket olvastam, ez pedig nyilván apró töredéke a rengeteg megjelent könyvnek. Nekem személyesen a Helikon új kétnyelvű Brodszkij-kötete (Soproni András fordítása) és a Csehov-újrafordítások (Spirótól az Ivanov, Morcsányi Gézától a Három nővér) voltak nagyon izgalmasak, és nagyon örültem Anne Sexton Élj vagy halj meg című kötetének (Fenyvesi Orsolya, Mesterházi Mónika és Szlukovényi Katalin fordítása). Ha muszáj lenne egyet mondanom, akkor Olga Tokarczuk Nyughatatlanok című regényét (?) mondanám, az az angol megjelenése óta az egyik kedvenc könyvem, örülök, hogy végre van magyarul is (Hermann Péter fordította).

Magyar kötetek közül Pilinszky Önéletrajzaim című könyvét vártam nagyon, és több verseskönyvet, például Láng Orsolyától a Személyes okokat.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

A lengyel tényirodalmi blokkot a novemberi számból. Sok éve irigylem a lengyel szcénától azt a pezsgést, ami a reportázs és a tényirodalom terén megfigyelhető, bár itthon is lenne valami hasonló vetélytársa a regénymániának. A blokk szerintem eleven, sokféle, Németh Orsolya tanulmánya pedig nagyon jó sorvezető hozzá. 

(4) Mi volt számodra 2021-ben a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

Nem lesz nagyon eredeti válasz, de Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története, hozzá a (lehetőleg vágatlan) Partizán-interjúval. Nekem nagyon felszabadító volt mindkettő, jó volt elmerülni egy olyan világban, ahol mindennek sok jelentése van, senki nem akarja legyalulni a kockázatot és a veszélyt a kapcsolatokból, ahol az egész film arról szól, hogy valaki úszni tanul a véges, kártékony, sokszor nevetséges viszonyokban anélkül, hogy erőszakkal érteni és kontrollálni akarná őket. És persze vizuálisan is gyönyörű.

(5) Milyen könyvre hívnád fel a figyelmet, amely szerinted méltatlanul kevés figyelmet kapott vagy feledésbe merült? 

Az idei év egyik nagy dobása nekem Susanna Clarke Piranesije volt (Molnár Berta Eleonóra fordítása), egy teljesen besorolhatatlan regény, így nem is töltenék azzal sok időt, hogy dobozokba próbálom erőltetni, egy a saját emlékeit hajhászó emberről szól, aki egy végeláthatatlan, hatalmas házban él, alul az óceán, fölül az ég és a madarak, önmagán kívül csak egyetlen másik emberről tud. Ez az alaphelyzet. Nem igazán láttam, hogy itthon sokat írtak volna róla, szerintem érdemes olvasni. Mo Yantól az Élni és halni végkimerülésig lenne a másik szavazatom (Kiss Marcell fordítása), hiába Nobel-díjas a szerző, nem látom, hogy sokan észrevették volna, pedig állatreinkarnációk szemszögéből végigírni egy kínai századot azért nem kispályás vállalkozás.

(Fotó: Máté Péter / Jelenkor Kiadó)