(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Több könyvet olvasok egyszerre, többet is említek. Kiss Noémi Balaton című novelláskötetét nagyon szerettem. Jó arányban van benne nosztalgia, borzongás, szépség és közben meglepően kegyetlen is tud lenni, ez nekem kifejezetten vonzó: „A víz, saját, külön birodalommá vált, hatalommal és nagy hullámokkal. Szeretve rettegtem benne, mindig ott álltam a közepén.” Számomra ez a szeretve rettegés a kötet kulcsmotívuma. Bár van több egészen kiváló novella, a kedvencem a Klára néni csak feküdt a matracon.

Örömmel olvastam Bódi Katalin Éva születése című tanulmánykötetét a női test ábrázolásairól. Inspiráló kötet, a képzőművészet, irodalom és a filozófia szempontjait egyaránt működteti. Sok mindent aláhúztam, kiírtam. Igazi termékeny találkozás volt, olvasás közben arra gondoltam, bárcsak több ilyen könyv születne!

Érdekes volt, és számomra teljesen új nézőpontot hozott be David Flusser Jézus című könyve, aki az ókori zsidó történelem és irodalom szemszögéből vizsgálja az evangéliumokat.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Milbacher Róbert Angyali üdvözletek című kötetét. Azért választottam ezt, mert a téma nagyon közel áll hozzám, és olvasás közben úgy éreztem, bárcsak ne lenne vége, illetve amikor a végére értem, rögtön elölről akartam kezdeni. Az igazság az, hogy el is kezdtem elölről, méghozzá úgy, hogy külön-külön olvasom a három cselekményszálat.

„El tudod képzelni, hogy az Angyali üdvözletek botránykönyv lesz?” – kérdezi Görföl Balázs Milbacher Róberttől egy jelenkoros interjúban, aki erre azt válaszolja, hogy valószínűleg senkit sem érdekel rajta kívül igazán ez a probléma. Egyvalakit már biztosan, engem. A hit, a megváltás, a teljes odaadás és a fájdalmas kétkedés számomra is fontos kérdések, és emellett nagyon izgalmas a könyv szerkezete, ahogy a történések megjelennek a különböző rétegekben, ahogy magyarázzák vagy kiegészítik egymást. Nagyon szerettem azt a nyelvi humort, ami a három történetszál közül az Esperes és a Sekrestyés Pista történetét jellemzi, a kedvenc részem pedig, amikor megtörténik a csoda, és a meddő Elísévából anya lesz, csodálatosan érzékletes leírás, ahogyan megfiatalodik az új élettől.

Ha világirodalom, akkor Lucia Berlin Este a paradicsomban (fordította: Lukács Laura) című novelláskötete volt rám a legnagyobb hatással, illetve Joseph Campbell A mítosz hatalma című interjúkötete (fordította: Bartók Imre). Izgalmas és inspiráló, ahogy Campbell gondolkozik a világról, lenyűgöző a tudása, a gondolatainak a tágassága. Kíváncsi lettem az egész életműre, de ha jól látom, magyarul semmi más nem jelent meg.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Szeretem a körkérdéseket, úgyhogy itt mindenképp említeném a karantén-interjúkat, ezen kívül pedig a nyári összevont számot, a Tolnai Ottó 80. születésnapjára írt szövegeket (Bencsik Orsolya novelláját és Terék Anna versét különösen).

(4) A koronavírus-járvány 2020-ban fenekestül felforgatta az életünket, beleértve a kulturális életet is. Mihez volt a legnehezebb alkalmazkodni, mi hiányzott a legjobban, és mi az, amit esetleg megváltoztatott benned ez az időszak?

A férjem zenész, hamar megéreztük a járvány gazdasági következményeit. A tavaszi bezárkózást a Balatonnál vészeltük át nagyobb családi körben. Az átmeneti időszakot nem viselem jól, azt szeretem, ha már van valamiféle rendszer, szóval az eleje nehéz volt. Meg sokkoló, főleg a digitális oktatás. A Facebookról dőlt, hogy ki milyen színházi előadást néz, milyen könyveket olvas, milyen kenyeret süt, én meg próbáltam valahogy egyensúlyozni a Google Classroom, a múzeumi home office és az egyetemi online tanítás között. Felváltva borultunk ki, ami tiszta szerencse, mert így legalább mindig volt valaki, aki tartotta a másikban a lelket.

Hiányoztak a megszokott irodalmi események, a nyári Margó fesztivál, a Könyvhét, az élő könyvbemutatók, a beszélgetések. Hiányzott, hogy nem lehetett csak úgy megölelni a barátokat, hogy a kerek születésnapomon nem tudtunk bulizni. Viszont az is igaz, hogy soha ennyi időt nem töltöttünk még együtt a gyerekekkel és a családdal. És úgy éreztem, soha ilyen szép nem volt még a tavasz. Aztán rájöttem, hogy arról van szó, hogy soha ilyen közelről nem láttam még a tavaszt. Teljesen elbűvölt.

A változás is ehhez kapcsolódik, intenzívebb, bensőségesebb lett a természettel való kapcsolatom.

(5) Ha visszagondolsz az elmúlt évre, mire emlékszel a legszívesebben?

Annak ellenére, hogy nehéz év volt, többet is tudok mondani. Év elején Cipruson voltunk nászúton. Ciprus soha nem vonzott, de most nagyon megszerettem, ráadásul télen minden zöld, süt a nap, de nem kell félni, hogy napszúrást kapsz, a tengerparton jókat lehetett biciklizni, és nagyon finomakat ettünk. És bár nem vagyok egy macska-fan, a ciprusi cicák levettek a lábamról. A másik, hogy nyáron elköltöztünk a Mátyáshegyre. A kertben intenzív élet folyik, mátyásmadarak, cinkék, mókusok jönnek-mennek, mindig várom, hogy melyikük hol, mikor bukkan fel. Ősszel pedig megjelent az első könyvem, jó érzés visszagondolni a bemutatóra, és hálás vagyok a sok visszajelzésért.

(Fotó: Máté Péter / Jelenkor)