(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

A karácsonyi szünetben pótolgatok. Legutóbb Térey János emlékiratát olvastam és Selyem Zsuzsa novelláskötetét (Térey: Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai; Selyem: Az első világvége, amit együtt töltöttünk). Térey nagyon nagy író, mindhárom műnemben, halála nehezen feldolgozható veszteség. A magyar irodalomtörténetben a memoárok mezőnye rendkívül erős, sorakoznak az impozáns remekművek. Jó lenne, ha Térey memoárját is ebben az exkluzív körben tartanák számon majdan, annak ellenére, hogy a megvalósult mű immár beváltatlanul maradó lehetőségek mementója is. Csak ráadás, hogy Térey helytörténésznek is kiváló. Selyem Zsuzsa némelyik írása zseniális, őrülten jó. Bátran rúgja fel a szabályokat, szédületesen formabontó. (És örömhír a Moszkvában esik – Mihálycsa Erika fordította –angol kiadásának elismerése.) Az írások egy részénél mégis van hiányérzetem. Olyankor, amikor a világnézet túl hangsúlyossá válik egyes szövegeiben, még akkor is, ha ez a világnézet nekem egyébként civilben szimpatikus.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Sok idei könyvet nem olvastam még, ezért óvatosan válaszolok. A legjobb 2020-as magyar kötet nálam eddig Tompa Andrea: Haza, a második helyezett Bereményi Géza: Magyar Copperfield. Tompa az izgalmasabb, eredetibb, Bereményi a klasszikusabb, mesélősebb. Bereményivel úgy vagyok, hogy úgymond szakmailag el kell ismernem, hogy nagyon jó. Mégsem lelkesedem érte teljes odaadással, mert kiszolgál engem mint olvasót. Színes-szagos társasutazás a rendszerváltás előtti évtizedekbe, minden nagyon érdekes, érzékletes, igényes és gazdag, de egészen biztos lehetsz benne, hogy ebben a könyvben nem érnek esztétikai kihívások és a világképedet is békén fogja hagyni. Nagy, jelentős mű, de nem hiszem, hogy újraolvasom. Pontosabban mintha már az első olvasás újraolvasás lenne, Bereményi korábbi műveinek, filmjeinek, dalszövegeinek újraolvasása. Elképesztően jól használja a memoár az életmű visszhangterét, ezt különösen élveztem benne. Tompa Andrea könyvével viszont az első olvasás után azt érzem, hogy ezt nem hagyhatom annyiban, ezzel „még dolgom van”. Emiatt sokkal izgalmasabb. Hónapokkal ezelőtt olvastam, de még mindig beugranak képek, hívogat, van utóérése a könyvnek.

A tudományos munkák közül Kisantal Tamás Az emlékezet és a felejtés helyei című könyvét emelném ki, rendkívül értékes munka. Gács Anna tanulmánykötetéből (A vágy, hogy meghatódjunk) részletközléseket ismerek, ezek alapján alig várom, hogy elolvassam az egészet. Nagy értékmentés Erdélyi Ágnes műveinek kiadása (Arckép szavakból), hála érte Bíró-Balogh Tamásnak. A külföldi irodalommal, ha lehet, még óvatosabb vagyok, mint a hazaival, idén erre jutott kevesebb időm. Michael Chabont nagyon szeretem, most épp a Kavalier and Clayt élvezhettem (bár ennek a Soproni András-féle magyar változata még 2019-es). Nemrég kezdtem a Guillermo Cabrera Infantétől a Trükkös tigristriót, Kutasy Mercédesz fordításában, eddig gyönyörűen igazolja az előzetes várakozásokat.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Ott kezdem, hogy a Jelenkor matuzsálem lap, egyike a régi nagyoknak, amelyek még talpon maradtak. Ebben a helyzetben azt tartom a legfontosabb eredménynek, hogy a tekintélyes tradíció nem köti meg a szerkesztők kezét, nyitottak az újra. Idén nagy örömmel fedeztem fel fiatalokat, első közléseket, és igen jó ötletnek tartom a Debütáló szerzőink rovatot az online felületen. Rengeteg kiváló közleményt tudnék felsorolni a printből is, például a nagyon erős nyári dupla számból. Hosszas tépelődés után azonban úgy döntöttem, hogy most elfogult leszek, és csak a még nem (annyira) befutott szerzők emlékezetesebb vagy ígéretesebb írásait emelem ki ebben a hevenyészett évfolyam-összegzésben. A szemlerovatból Zsembery Borbála Harag Anita kötetéről szóló, filológiailag is megalapozott műbírálatát, Farkas Vendel, Fenyő Dániel, Major Ágnes, Vilmos Eszter kritikáit. Urbán Bálint, Báder Petra és Melhardt Gergő írásait pedig már évek óta olvasom, őket már szinte sértés volna „fiatal tehetség”-ként emlegetni. Vonnák Diána, Görcsi Péter és Schillinger Gyöngyvér prózái igen ígéretesek. A honlapos tárcák közt mindig nagy örömmel olvasom Fodor Janka írásait, idén is volt néhány igen jó tőle, és ebben a műfajban is kiemelném Zsembery gyerekszoptatásról szóló írását. Sokat várok Györfi Viktóriától, Margetin Istvántól és Masri Mona Aichától a Jelenkor Online-on és másutt megjelent írásaik alapján. Meggyőződésem, hogy érdemes lesz figyelni ezekre a szerzőkre a következő években.

(4) A koronavírus-járvány 2020-ban fenekestül felforgatta az életünket, beleértve a kulturális életet is. Mihez volt a legnehezebb alkalmazkodni, mi hiányzott a legjobban, és mi az, amit esetleg megváltoztatott benned ez az időszak?

2020 a járvány nélkül is sötét éve volt a magyar kultúrának. „Winter is coming.” Ez a botrányhős igazgató, az egyetemtolvaj uraság, a könyvdaráló rém és a fantaszta doktorúr éve. Hogy csak néhányat emeljek ki ebből a kultúrpolitikának nevezett freak show-ból. A családom féltéséről, az összezártság nehézségeiről nem beszélek, ezt mindenki megtapasztalta. A munkámban erősen akadályozott, hogy nem volt könyvtár. Ez olyan, hogy amíg két lábad van, addig nem gondolsz arra, milyen nagyszerű dolog járni. Amikor bezárják a könyvtárakat, a kutató afféle szellemi mozgássérült lesz. De elegem van a 2020-jeremiádákból is, szóval hagyjuk is ezt. Valójában nagy szükségem van arra, hogy ebben a helyzetben is meg tudjak fogalmazni, legalább a magam számára, pozitív előjelű mondatokat. A munkámban voltaképpen komoly haszna volt annak, hogy nem mehettem, nem utazhattam sehova. Az év nagy részében reggeltől estig fegyelmezetten dolgoztam, ennek valóban örülök.

(Fotó: Máté Péter / Jelenkor Kiadó)