Berlinben megalakult az Akadémiák Európai Szövetsége, amelyhez a kontinens hatvan művészeti akadémiája és kulturális intézménye csatlakozott. A szövetség kiáltványa szerint a szerveződés fő célja, hogy megvédje a művészet szabadságát és függetlenségét a különböző állami intézményekkel és azok beavatkozási kísérleteivel szemben, emellett a humanista értékek fontosságát és a kulturális cserekapcsolatok elősegítését is hirdeti. Milyen eszközök állnak rendelkezésre ebben?

Az első és legfontosabb eszköz az információcsere. Már maga a tény, hogy tudunk egymásról, kapcsolatban vagyunk és megismerjük más országok, más szervezetek problémáit és eredményeit, komoly segítséget nyújthat abban, hogy saját magunkért is ki tudjunk állni, a saját helyzetünkre is találjunk megoldásokat. Szintén nem elhanyagolható az összefogás ereje, hogy ha ennyi, a saját országában és akár európai szinten is meghatározó kulturális szervezet kiáll egy-egy ügy mellett, az sokkal jelentősebb nemzetközi visszhangot eredményezhet, mint ha egyénileg próbálkozunk. Arról nem is beszélve, hogy ez hiánypótló szövetség, ilyen szintű és kiterjedésű összefogási rendszerre ugyanis nem tudunk példát mondani. Természetesen ezek a nehezebben megfogható, inkább elméletben rendelkezésre álló eszközök, ami a gyakorlatot illeti, az most kezd kirajzolódni például tematikus, problémacentrikus munkacsoportok létrehozásával, aminek a Szépírók Társasága is aktív résztvevője. Mi a nemzeti-kulturális identitással és a kultúrpolitikával foglalkozó csoportban fogunk dolgozni, és várhatóan, amint normalizálódik a járványhelyzet, elindul a személyes találkozók és a közös ötletelések sora. Én egyébként ez utóbbiakat tartom a leghatékonyabbnak.

Magyarországról a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Szépírók Társasága képviseltette magát az alapító konferencián. A magyarországi szervezetek hogyan kerültek kapcsolatba a német alapítókkal?

Az első körben a tagok közé választott szervezeteket a németországi ötletgazda kereste meg, nyilván elsősorban az eddigi személyes közvetlen vagy közvetett ismeretség, korábbi együttműködések alapján. A Szépírók Társasága mint a legnagyobb független magyarországi irodalmi szervezet került a Berlini Művészeti Akadémia látókörébe, nyilván nem függetlenül attól, hogy nagyon is aktív a kapcsolat az akadémia és a magyar irodalmi élet között, elég, ha csak arra gondolunk, hogy Konrád György is volt már az intézmény igazgatója, és most Esterházy Péter hagyatéka is az akadémia gondozásába kerül.

Hogyan zajlott a konferencia, a résztvevők szerint milyen veszélyek fenyegetik leginkább az európai kulturális életet? Szóba kerültek-e megoldási stratégiák?

A konferencia elsősorban az izgalom és a megkönnyebbülés vegyes hangulatában telt. A rengeteg utazáshoz, nagyszabású eseményekhez, állandó személyes kontaktusokhoz szokott szakemberek számára hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy újra teljes energiával végezhették a munkájukat, szóval az első nap nagyjából azzal telt, hogy mindenki elmondta a másiknak, mennyire jó végre valahol újra jelen lenni. És ugyan már sejtettük, de akkor biztosan még nem tudhattuk, hogy a munkánk hamarosan újra az online térbe kényszerül. Az utazást nehezítő körülmények ellenére egyébként az akadémiákat és kulturális szervezeteket képviselő meghívottak több mint fele személyesen is meg tudott jelenni a berlini alakuló ülésen. Ebből az alaphelyzetből kiindulva tehát nyilván a legaktuálisabb kihívások között szerepelt a járvány okozta helyzet kezelése, de a legjelentősebb problémaként, nyilván nem nagy meglepetésre, a nacionalista-populista politika általános megerősödését nevezték meg az alapítók, az elsődleges feladatunk tehát az lesz, hogy ezt a folyamatot feltárjuk, megértsük az okokat, és egyéni, akár országokra, térségekre kidolgozott megoldási stratégiákkal jöjjünk elő. Személyes meggyőződésem egyébként, hogy a szélsőséges nacionalizmus fölerősödése, a populizmus terjedése valójában mind csak tünet, és ha olyan kérdésekkel foglalkozunk, mint a klímaváltozással is összefüggésben lévő gazdasági egyenlőtlenségek kialakulása, a közösségi média új hatalmi ággá erősödése vagy éppen a globalizmus közvetlen hatása a kultúrára, akkor az előbbiekre is megtaláljuk az ellenszert. A konferencián a legtöbbet elhangzó kifejezés egyébként a szolidaritás volt, azt hiszem, ez elég pontosan kijelöli az irányt számunkra.

Hogyan képzeljük el a szövetség gyakorlati működését? Milyen érdemi segítséget tudnak nyújtani egymásnak a különböző országok kulturális szervezetei?

A Szépírók Társasága már a szövetség megalakulása során jelezte, hogy aktív tagja kíván lenni ennek az összefogásnak, és valódi, a gyakorlatban is működő platformnak képzeljük el az Akadémiák Európai Szövetségét. Ezzel együtt persze tisztában vagyunk azzal is, hogy az együttműködés kezdete föltehetően nem lesz különösebben látványos, komoly háttérmunkára van szükség, és arra, hogy kialakítsunk egy rendszert, amiben közel 70 különböző szervezet tud majd együttműködni. Amikor viszont ez létrejön és működésbe lendül, akkor az Akadémiák Európai Szövetsége olyan jelentős, szakmai, politikai és anyagi eszközöket is megmozgatni képes, komoly szellemi erőforrásokkal rendelkező szervezet lesz, amely megkerülhetetlen tényező lesz a kultúrpolitikai döntéshozásban, és közvetlen hatással tud lenni a folyamatokra mind összeurópai, mind pedig nemzeti szinteken. Arról már nem is beszélve, hogy Magyarország az EU-csatlakozás után egy lényegében kész intézményrendszerbe érkezett meg, érdekes tehát most valaminek a létrejötténél is jelen lenni.